Békesség a szívben

Egy nap: és arcod tova már
gyorsan illant ma s tegnap közt,
az éj már két-part levők közt,
az éj, te bús, te bús, éji halál.

És hogy nem vagy oly hirtelen
még kezed melege kezemben,
s fájó szívemben szétözönlött
lényed: s csak lélek, mi itt velem.

Kezem még keres, testem fülel,
lehet, egy-két szót még elérhet
belőled, s egy hangot is, amit
az éjszaka harca így ragadott el.

De csak a lelked néz farkasszemet,
amelyben valahol a mélyben régen
ott ül, mit szeretek, s hiába nézem,
nem hatolhatok át a szemfedélen.

S ebből a csendből nem üzenhetek,
hogy a légen s földön odafutna át
lényem - s az éj - s az éj, a téri-határ
szenvedésén túl csak veled lehetek.