Békesség a szívben

Fel-alá sétálsz puha szőnyegen

papírt és ceruzát látsz kezemben,

de nem tudod, hogy mit akarok vele

úgy vagyok veled mint ahogy te velem.

Míg sétálva elbámulsz a fellegekre,

vagy, a tiszta szoba kékes árnyékon

szemed árnyalatát rajzolni akarom

tested s lábadon feszülő erős izmod.

Mert én nem álmaidra s vágyaidra

áhítozom, csupán a szemed vonására

amikor bennem kutatják a vágyat

szíved-lelked titokzatos kívánságára.

INDUL

Szél indul s leveri rólam pont azt,

mit látni enged s ott állok előtted,

kezemben ceruza s tőlem hozzádig

rövid a távolság az út mérhetetlen.

Tudsz e adni szelíd férfiszerelmet

édes megváltó csókot számomra

s megbocsátasz-e, hogyha kopogok

ajtódon ebben az ólmos esőben?

Magányos séta

Kihalt, őszi most a város.

Kis utcákon, parkon át

keresem a lábad nyomát

és az enyém térdig sáros.

Kis utcában a muskátli 

égő pírban rám nevet, 

pajkosan szól, erre ment,

erre fuss, tán fogod látni.

Parki fákon ákombákom

hulló lombok, új rügyek

s míg a vágyam átüget, 

rügyben lábad nyomát látom.

Szívem üres rigófészek

őszi csöndben dal- sziget,

dal-magot rejt, mit szíved

egyszer belefütyörészett.

Orgonáról, gyöngyvirágról 

dalolgatva álmodom,

s kivirágzik a blúzom

míg lombot verek őszi ágról. 

Kihalt, üres most a város. 

Kis utcákon parkon át 

keresem a lábad nyomát 

és az enyém térdig sáros 

Mély csend

Mint óriási kitárt szőttes takaró,
Befed vigyázva völgyet és hegyet
És nincsen rajta gyűrődés, redő 

*


Mint nagy értékű arany hangfogó
Keresztben ül az érzés húrjain
Hogy ne csattogjon réztányér, se dob
Az ihlet nagy, szent pillanatain.

*
 

S ecsetével lassan színezni kezd
Opál békét, rózsás baráti kört
Violaszín magába mélyedést,
Fehér, családi, halk belső békéjét.

*

S diszkrét hangján halkan mesébe fog,
Van egy nyugalmas ország valahol
Ott pálmalomb virul a közökön
És minden házra cipruság hajol.

*


Ő volt, ki már bölcsőmnél várt reám
S mióta járok, fogja kezemet,
ö az, ki óva, féltve eltakar,
ő lesz az, ki titokban eltemet.

Én sem vagyok jobb.Engem is hajt

a meghasonló század átka

a régi istent megtagadtam

és az újnak nem hajlok igába.

Nyugalmas, jóllakott kor dajkált, 

Csitítgató kis dajkanóta 

De szívem már megpróbált verni 

nyughatatlan ritmusokba

A maros parti hullámtól rengett, 

Minden rezgés szívembe rezgett, 

szívott az örvény kelyhe, jaj ti 

nagy , új vizek, hová siettek?.

Megtelt a lelkem új virággal, 

melynek nem jött még tavasza

S lávákkal, kik földrengést várnak, 

Amely a föld kérgét fölszakassza.

Érzék ismert szerelmet, melyre

még nem született meg még az ember

Kőszirt e szív varázsvesszőt vár 

Aki benne új könnyet fakasszon.

Vár a lelkem nagyszerű új kéjt, 

Amit még senki meg se sejtett

S aztán amit nem bírt ki senki, 

Oly nagy, kiválasztott keservet.

Új istenek igázzatok le!

S borítsatok rám kőhegyet,

mert a tűzet lopók fajának 

bennem is bűnös sarja támad 

És ellopom új tűzetek!