Békesség a szívben
GondolatokKétszárnyú kapun járunk
Kétszárnyú kapun járunk
Kétszárnyú kapun járunk, Ő, meg énA gazdag és a lerongyolt szegényŐ ki a házból, én be. Sírva Ő,Víg kedvvel én. Ő bánat, én erő.Borút talál Ő, én fényes eget.Ő, hallgatást, én szót, amely betelt,Ő árván áll kint és bent éhesenÉn itt is, ott is telten, kényesen.Kétszárnyú kapun járunk Ő, szegényMindig a sötét, szú ette felénÉn a ragyogón, hol Ő sohasem,Vagy, ó jaj! ezt én csak magam hiszemMás róla tudja, hogy víg és ragyogÉs rólam, hogy az árnyéka vagyok,Nem mindig úgy van ahogy látszikfordított az a színe, a színe fordított. Vilhelem--Margareta O.Mítoszok
Mítoszok
Mit mások mint legendát sejtnek,
Azt vallom én,a hitetlen lány,
Hogy hazug-szép mitológiák
Titokban még ma is tetszenek.
*
A középkorban forrás voltam,
Botjával fúrt a földbe az erdő láza
Patak buggyant a bot nyomába
És szőke sziklákon daloltam.
*
Reggel parázna nimfák jöttek
Lepel suhant, zizzent a lomb
Lepattant egy-két cserfagomb
S habkarjaimban megfürödtek.
*
Szép volt, tündérek énekeltek,
Örök melódiák voltak azok,
ragyogtam mint a herceglányok,
Kit antik istenek dicsőítettek.
*
Mióta a nagy világban járok,
Századra száz jött, láncra lánc,
Csobogó bensőm csupa sánc
Szívemben torlasz, ördög-árok.
*
Betömhetik a régi kutakat,Meredhet sok büszke sziklagát,erős a forrás túl töri magáts csobogva vág vad vízi utat.*
Jöhet útvesztő hegybarázda,
Malária, sárgaság,vagy halál,
A vízár mindig új ösvényt talál
Mert törhetetlen az erdő varázsa.
Alkony
ALKONY
Belengte már a tájat
az alkony árva kékje.
Mélyén fakult homálynak
felbújt a hold az égre.
Dőlt házak tetejére hull
fénye sárga sávnak,
de hogy a földre ér le
szürkés színekbe bágyad.
A kékség egyre lágyabb,
tompább, fárad fehérbe,
mint kimúltán a vágyak.
S hogy egy felhő elérte
a holdat, vak sötétben
ájulnak mind a házak.
Csillagkereses pusztulasig
Csillagkeresés pusztulásig
Az ember néz a messzeségbe,
csak néz és csillagot keres.
Ajkán a megváltás igéje,
s a távol végtelenbe les.
Keresi ott a fényt, mi csillog
és elvész az űr tárt ölén.
Csillag szeretne lenni, csillag,
örökös, tiszta, égi fény.
Az ember zuhan le a sárba,
bokáig, térdig, egyre le.
Derékig fullad a mocsárba,
majd nyakig süpped el bele.
Már a szenny szinte száját éri,
aztán egészen ellepi,
s akkor rá ragyognak az égi
csillagok gúnyos szemei.
BEKE ES HABORU
Bizony mondom nektek
Bennünk van a béke
és bennünk van a háború-parázs
Es tölünk függ, hogy eljön-e a Csend,
vagy elönti a világot a Láz.
Magamban, benned, őbenne, bennetek
mindenkiben a békét keresem
piros vért lökő, lüktető szivekben
a békét jelző fehér fényt lesem.
S m íg gyilkos gázokat fejleszt a, lombik
s fegyvert csempésznek határokon át
s az ember tágra-ijedt szemmel látja
húsz év előtti lázas onmagat
kiáltok mindén em ber-testvérem nek
Barfatom gyűjtsük a fehér sugarat!
Baratom ássunk aknát a fény-erővel
a háborúba vivő út alatt.
Káltok minden mcgremegö szívnek
es kérdem minden szivek összességét
Ttőled függ és a többi testvérektől
kivárnod ? vágyód ? akarod a békét?
Mert bizony mondom, bennünk van a béke
és bennünk van a háború-parázs
és tölünk függ, hogy leszáll-e a Csend
vagy felgyújtja a világot a Láz.