Békesség a szívben

Csak csönd, csak csönd és enyhe béke

A télvert kertbe néha kimegyek

A lomb lehullott, üresek a fészkek

A levéltelen ágak közt benéztek

Kíváncsian a hósapkás hegyek.

A lomb lehullott, üresek a fészkek

Lakóik elszálltak szerteszéjjel.

Az ablaktáblán játékos szeszéllyel

Csak szél süvít de csendesek a kertek.

Bús, ólmos szárnyán korán jön az éjjel

Téldermedés a termőkedvű nyárra

És jégvirág virágzik hajnaltájra

Az ablaktáblán játékos kedvel.

 A vágyak magamtól rég elszálltak,

már nem tűnődöm, mik várhatnak, 

lemondásom végigsétál a földi bájon

úgy, mint a holdsugár  a fénysugáron.

Nap ernyőt nyitok ki csendesen

szívem fölé, mint kényes úri dáma,

szívem, sértett ne érje hő, ne fájjon,

könnyezek, én fukar nem engedem.

Ablakom a tavaszba ki nem tárom,

nem ízlik rest kedvemnek életem,

durcásan tolom el szerény ifjúságom.

Magam sem tudom mit képzelek én

fejem két párna közt, csókok idején

s ébren álmodom , mi is az a végtelen.