Békesség a szívben
ÉletmódA passzians
Óh, ha tudnád be fáradt vagyok,
mily hazugok és csúfak napjaim,
életemnek tépett kártyalapjain a figurák
be kopottak, be unalmasak.
Elfoszlott a királynő és fakó a vörös szív,
az évszakokat már rajtuk alig ismerem
De egyre-egyre játszom, bár setét,verem
szédít és húz magához e híába-játék.
Reszketve keveri őket kezem éjfelente
és életet játszom szobám magányán: pasziánsz.
De jaj hiába! Mit te kapzsi játékos kívánsz,
hogy elárulja titkát, bús sorsod
fel nem fed a kopott ábra, élted ábrája múltad
szemeda lapra és a lángba bárhogy is mered.
Nyári világ
Ma naposabb az ég
könnyebb a szél fúvás
andalító harmóniában
történhet bármi más.
S a lankadt virágok
tikkasztó hajnalban
kornyadt bóbitával
akar lángra kaphatnak.
Csak a napraforgó
tartja ki napnyugtát
aranysárga hullámain
egy -egy pont naptalan .
Elvarázsolt nyár világ
szomjazó fulladásban
másodpercek futamában
bele hull saját forróságába.
Vöröslő égen felhő lebeg
helyet ad az öreg Holdnak
majd vígan búcsúra megy
alatta a föld tovább menetel.
Kései madarak éji táncára
a nap visszatekint a kis csodára
beárnyékozza a fák sorait
hogy tisztán láthassa madarai
Mosolygos délután
Vágyaim ma kedves mosolyok
elmaradtak a nagy sóhajok
a ma szebb , csupa diadalom
holnapomban még csend honol.
Dobogó záporos napok titkán
csupa fekete kérdéses árnyak
lüktetik dagadt ereim pulzusát ,
hol kering benne fájdalmam.
S ha napjaim szállnak halomba
szavaim föltámadnak mosolyba
kergetőzve jönnek örömmel felém
a hosszú időnek rideg csöndjén.
Egyre mosolyt szül arcom naponta ,
bár vesződő időnek nagy a hatalma
s a táncoló nyárban tükröm lapján
szürke ébredés és fekete magány.
Majd elvesződők tegnapban ,mában
tapadós nyárnak búcsúzó csókjában
szeretem arcom mosolygós árnyát
torz világomban agyon csókolt száját.
Tudom hogy nem vagyok egyedül
barátok várnak ,omlik a sötétség ,
vasárnapi tea illatos víg ingerekkel
csábítanak s én befele könnyezek.
A harag hálója
Szépíteni volna kedvem
szétrebbenő illúziónkat
nő az idő s már magam
vétkeimnek is súlyuk van.
Nem lelek békét melletted
nagy a kuszaság közöttünk
feszülő határ és sötétség
bús versenyben verekszünk .
Szájam néma ,ajkam hideg
szégyellem már türelmem ,
mosolyom gyérül, fogy erőm
búja érzékenység bőrömön.
Míg lágyan táncoltam régen
biztosan, inogások nélkül
bölcs törvényeket szőttél
érzékeny testem fészkén.
Ketten állunk most is zavartan
ellenségként méregetjük
aggodalmunk szőtte hálóját ,
mely ösvényünkön megtalált.
Most a háló vizes és hideg
mely elválasztja közönyünk
bodza illat száll felettünk
tagadjuk mindketten örömünk.
Bár tágra nyílt szemekkel
hancúroztunk múlt években
nem tudhatom honnan merről
rontó vihar hasítja testünk..
Mikor a múltra visszanézünk
Mikor az ember szembenéz
a múlttal, ami elszaladt
Nézi,hogy mit tett ezalatt
Nézi ,hogy mennyit ér a tett
S kérdi,hogy végre béke lett?
S felelni semmi az egész,
Egy nappal több múlt el az életünkből
Egy hírrel több újság van a világon
Köszöntsük őt,ki a mai nap tűnt fel
A élők közt ,hogy több legyen az álom.
Hogy legyen,aki ránk emlékeztesse
sóhajtson egyet és álmodjon végre,
Mikor a múlttal szembenézne
S látja hogy semmi az egész.