Békesség a szívben

Nyár hevét űzi a hives őszi szél 

Téli havat bont friss tavaszi vírágszál.

Rózsa-vörös a nap, a mikor felkél, 

bíbor-vörös, midőn este alászáll.

Napot szül a Nap. Messzi tengerbe 

torkol a sok folyó. Minden hajnal 

friss fényt fakaszt és a vizek medre 

új-új habot hömpölyget szakadatlan.

Soha többet! minden ember egyszer él csupán 

és szétomló üres buborék e lét?

Süppedt halom, melynek virága, burján.

Ha így összeadtak, o mily szegény az élet.

Lehullott levél : életem,

Hol tévelyegsz az éjszakában

Olyan sötét van idelenn.

Valahol, nagy szél fúj, süvölt,

Sötét-fátylasak mind a lámpák

S reszket a kopár, őszi Föld.

Ma nagyon egyedül vagyok,

Nem üzen nekem senki többet

Mindenki árván itt hagyott.

Sötét van, a lámpám sem ég

Nagy szél fúj oda kinn s oly hideg van

Elég a fázás már, már elég!

Vigyél el oda tündérszárnyon 

Te édes bűbájos álom.

Ahol madarak dalolnak, 

De keserve nincs a dalnak.

Oda, hol minden csak fehér

Hol nincs bánat és szenvedély.

Hol nincsen könny, hol nem sírnak,

Csupa fehér rózsák nyílnak.

Hol, átok, bosszú, mind elvész

Ami idelenn, oly nehéz.

Vígy el oda tündérszárnyon,

Te édes, hófehér álom 

Enyém a fénylő, nagy mindenség

És benne te magad,

De félj valóvá úgy sem válik 

De álmodni szabad.

Élőmbe hord az álom mindent 

Mit megvont a való,

S jól van ez így, sivár az élet,

S oly hiábavaló.

Ez üres, fénylő csillogás,

E pompa közepet, 

meglep, rám borul, int felém, 

A bús emlékezet.

Halkan, elhalón, visszacsendül 

A lelkemen a múlt

S ez édes, vádló, bús panaszra 

A szívem vére hullt.

Omolj össze csalóka álom

Jöjjön az ébredés, 

megvívom, meg az életharcot.

S édes a pihenés. 

Réges rég elhagyott, régi barátom 

Hogy is kerülhettél újra te ide?

Hiszen mese régen elhagytuk mi egymást 

Szerelmünk álomként tűnt a semmibe.

Azt hittem, hogy halál lett rég az álomból 

Csókos emlékedtől rég elbúcsúzám

S ime, elém kerülsz régi fényedben

Olyan sok szomorú, borús év után.

Kiveszett lelkemből azóta a nóta.

Elvitték az évek dalos kedvemet

Zord sírásó lettem, aki mást se tettem 

Halottakkal raktam tele lelkemet.

Hogy voltam fiatal, el is felejtettem

El, hogy volt szívemben dal és szerelem 

És kiégett szívvel, tavasz, nyár multával

Béke türőn vártam havazó telem.

S csoda történt íme, feltámadott a Nyár 

S havas téli napok borús kezdetén 

Fénnyel, ragyogással, tele csókos vággyal 

Élve eltemetett nyaram jön felém.