Békesség a szívben
EgyébSzomorodik az elet
A nap reggeli sétáját végzi a vizeken,
Mintha rég múlt idők királya lenneA víz elpirul örömébenA fák illatos fejüket hajtják előtte.A hegyi hó elolvad a boldogságtól,S a nap aranygályája halad a vízen,Mintha rég múlt idők királya lenne.Mintegy rabszolga, nézem a vonatablakból,az úszó aranycsodát.A horizonton hosszú sorban sorakoznak a fellegek,Félek, hogy ellepik a folyót, fákat, a hegyi havats a reggelből, az arany reggelből,szürke nappallá szomorodik az élet.Ma ujra egyedul
Mert legbelül lappang a láng
tikkadt sóhajtól izzik a szánks az illatos ámbrafüstben szállegy ellenhálhatatlan édes vágy.De sehol sincs maradásom rég,elhagyott szerencsém keresnémtorkom szorítja titkos félreértés,lelkemben panasszal nézek feléd.Most minden kesernyés nélküleds nem akarom hogy újra vétkezzek,mégis furcsa hogy veled ébredekbár csókjainknak semmi értelme.Inkább kezdenénk újra ,emlékszel-e szomjazva néztük egymást a sötétbenbolondul kerestük ujjaink győzelméts csók csattant míg szánk bevérzett.[W.B.]Rozsaszinu hold
Nem kell ma autó, villamos, vonat!
Karon fogom az én jó barátomat.
Gyalog megyünk
mélyen be a berlini éjszakába.
Német kövön dong magyar vándor lába.
A külvárosban megritkult a nép
Egy pár elöltünk karonfogva lép
egy fiatal lány
talán, ki elszökött pár pillanatra
s egy apacs. Az éj két elrajzolt alakja.
Szívük virágzik csoda-gazdagon
A nő léggömböt tart egy madzagon
vidáman leng,
mint aki nagy tavaszok titkát hordja
s mint szerelemnek rózsaszínű holdja.
A férfi sugdos, a nő kacarász
úgy megrázza a csók s a kacagás!
hogy táncot jár
fejük felett a rózsaszínű hold is
s oly víg e kép, nevetne tán a holt is.
Oly víg s oly torz e hold s e két szegény
s Berlin utcáin mi a két öreg ember
nagyot nevet.
Ne kelljen sírni e örök nagy témán
E hold is elszáll, vagy elpattan némán.
Ó régi régi rózsaszínű hold
Ugye a miénk is ilyen színű volt ?
Diákkorunk,
dalos szigetjén néha felvilágol
ha álmodunk a régi jó világról.
Az éjszakában baktatunk tovább
s azon töprengünk, ki az ostobább
mi ketten-e,
kik rongyolt kedvünk kacagással oldjuk,
vagy ők s az ő kis rózsaszínű holdjuk ?
Miért
Miért bújik a rügy miért hajt tavasszal
ha őszig a rügy csak rosszat tapasztalMiért zöldell a fa miért nyílnak kertekha ősszel megbánják amit addig tettek*Miért hajt ki a lomb,miért újul erdőha ősszel a nyárért könnyeket ejt ő miért olvad a jég ,miért hull a harmatha örökös fogságban nincsen nyugalma ?*Miért süt ki a nap miért szürke a felhőmiért hág fel a hágó miért ejt a lejtőmiért jönnek gólyák s miért a darvakha újra elmennek itt csak nyaralnak ? *Miért porszem a lélek s érzése más vanMiért nem dobban minden egy szívbenMiért fürge a hajnal s miért fárad az estes miért tiszta a lélek s piszkos a teste ?*Miért harcol az ember s nem von vállat Miért nem marad nyugton ,mint az állat Miért tart a móka ha senkinek sem kellMiért nem magát öli s miért hisz az ember ?*Jövőbe dobott terv bajt meg sose gátolne higgy az életbe,ne félj a haláltólüres földgolyóval,ha némaság lesz ittaz örök bölcsesség labdázzon ha tetszik.
Három pillangó
Hárman mentek a nyári délutáni napfényben ,poros levegőt fújdogált a kis szél.Nem volt kedvük nagyon a beszédre.
Sem Irma sem a lakatoslegény és a hosszú, nyurga diák nem nagyon társalogtak.
Előttük szép sötétzöld lombok ,alig szuszogtak.Apró kis bogarak és lepkék szálltak felettük.Forróság pihegtette az egész természetet
Három barna pillangó tánca villogott a nyári forróságban átfurakodó napfény, parányi
porában.
Irma kacagva nézte:
– Az isten keze a legügyesebb zsonglőr. Látod, milyen furcsán pörgeti ezt a három lepkét, amelyek azt gondolják, hogy élnek.
A lakatoslegény sapkáját a pillangók közé vágta:
-Velem törődjél mikor veled járok, ne ezekkel a repülő férgekkel.A hosszú diák a szerteröppenő lepkéket kísérte szemével sokáig, amíg a szeme könnyesre fájdult:
-Ilyen vadembernek a menyasszonya Irma. A szőlősbe értek, a leány házához. A lakatos betért az öregekhez egy pohár spriccerre.
Irma a körtefák felé ment a diákkal
-Olyan szép maga, Irma, mint az illatozó fák árnyékában nézett júliusi táj. Minden asszonyi jóságot ígérő barna fény hevíti a szemét. Ha jó férjet kapna …Irma vállát rándította,s körtét harapott ketté.
– Az öregek akarják, hogy ehhez menjek. Jól keres.A diák kezébe vette Irma kezét és megcsókolta. Azután ijedten körülnézett, mert félt a lakatos izmaitól. Irma megsimogatta a diák haját.Akkor már a a lakatos,éppen érkezett és a bortól jókedvűen intett Irma felé:
– Gyere Irma, add a karod.Elmentek. A diák ott maradt és őszinte bánattal őt körtét evett meg, azután unalmában a felbukkanó csillagokat számolgatta.Heves eső indult. A diák egy futással hazáig rohant és csuromvizesen az ágyra dőlt. Sok lépés koppant már ablaka alatt a virradatban, mikor valahogy álomba szenderült.
Irma és a lakatos sokáig maradtak a kertben. Irmát késő éjszaka keresték a szülei az esőben. A ribiszke-bokrok alatt találtak rá Irmára. Sírt.A lakatos akkor már messze járt.Irma betegsége hirtelen fejlődött, azt mondják hogy meghűlt az esőben azon az éjjel.. A diák csak két hét múlva hallotta a bajt,akkor is csak annyit, hogy harmadnap temetik Irmát.
Vasárnap délután a lakatos a kuglizó kertjében sörözött és kártyázott.
Veszített.
– Még egy osztás,mondta aztán megyek a temetésre.Ismét veszített.
– Eltemetik nélküled is – mondták a társai. -Kár ezt a jó társaságot megbontani.A lakatos osztott és még egy üveg sört rendelt.
Később szólt:
– Milyen jó csókja volt szegénynek. Tán mégis el kellett volna hogy menjek a temetésére.
A diák regényt olvasott a szobájában, órájára pillantott:
– Félóra múlva elhantolják Irmát.Végig nézett az öltözetén
– Nincs kivasalva a fekete nadrágom, így nem tudok el menni a temetésre.
Tovább olvasta a regény érdekes fordulatát.
Irma tizennyolc éves teste erőset koppant a koporsódeszkáján, mikor ügyetlenül a sírba eresztették. A sírgödörtől nem messze a nyári lombokon átfurakodó napfény aranyporában három barna pillangó tánca villogott.
Vége