Imádott Apámnak

Apám te bukkansz mély ködökből,

elém naponta,hogyha már

a fény elfonnyad és az este,

a dombok mögött lesben áll.

Betűk halmazán ha bolyongok

szemeidet érzem hirtelen,

amint némán könyvre hajló

vállamon percre megpihen.

Néha járásodat látom olykor,

s gondokba ráncolt homlokod

amely mögött a kis családért

annyi emésztő tűz lobog.

Árván maradt erdélyi gyermek,

ki koplaltál s küzdöttél sokat

megharcoltál minden pontért

hogy tiszta legyen a sorsod.

Így kaptad lassan homlokodra,

mélyen sötétlő ráncokat

s szájad körül a keserűség

szakadékos vonásait.

Mi volt az életed?Szinte semmi

az idő sodrásában végtelen,

mostani koromban voltál akkora

mikor legkisebbnek jöttem én.

Apám,pihenj a föld kegyelmes,

te is vitted a Golgota keresztet

Siralomházunk ajtajában tőlem

nem hallod Jeremiás siralmát. 

Apam ,kemény bűnökett vallok

nem engedtem hozzád a papot

annyi év utan is szivemben lüktet 

lehet te sem akartal találkozni vele.