Galambok

Eresze alól árnyas szempilládnak,
A vágyak olyan rendetlenül szállnak,
Mint szárnyai galambfiók csapatnak,
Melyek még soha össze nem riadtak.

Szemem nyugalmas, sötétzöld tavából
Míg enyhet isznak gyöngyharmat javából
Bársonykávában jó biztosan fogóznak
És titkos csillagokkal csókolóznak.

De meddig tart e tündér tiszta éltük ?
Egy messzi tó tűzzel űzen majd értük,
Lidércfény csalja őket ingoványra
Nem ismerek a visszatért néhányra.

Aranysugárként többé nem cikáznak,
Eresz alatt lapulva tétováznak
A tollaik pehely, szemük világa hályog,
Hiába vetem két szemem reájuk.

Galambok, kedvesek, fehér gerlék,
De ez a gyász rajtatok meg nem essék,
Ha sohase sütne az az óra reátok
Hogy tőlem más vizekre elszálljatok.

Vilhelem-Margareta .O.