Függonyon keresztül a Hold

Engemet, ó, hányszor igéz szűrt varázsa

Ülök a szobában, még nem ég a lámpa

ülök törvényesen, megszállva, remegve

s csak nézek rá álom fényű hold-keresztre.

S közben a gondolat időt és határt bont

a lelkünk holdjának érzem a világot,

ám, mi világ fényét keresztté érezze,

hol az a rost? hol van az a lelki kelme?

Hol a csodálatos, üdvözítő függöny?

Lelkünkbe minden fény vakító-vadon tör

maga mivoltában, mosdatlan hasít be 

jaj, nincs csoda-fátyol, mit átlényegitse!

Jaj, nincs gyönge fátyol, szeretet szövetje

világtól világos mindnyájunknak lelke,

s vak káprázatok közt könnyet a szeme így ejt

o istenem függönyözd el lelkeinket.