Ev végi búcsú

Sötét az éj, kinn siró szél üvölt;

Mely haldoklónak véghörgse  az?

Halottlepellel várja már a föld,

S sűrűbbre szőni, egyre még havaz.

Ah, nagy halott, egy év rogy össze itt

A szél olyan rejtelmesen zokog 

 Felejtsük el ez óv küzdelmeit,

ölelj meg, édes, s legyünk boldogok!

A régi átok, bősz sárkány gyanánt

Végső csatáját vívta ellenünk,

Tüzes nyelvét ölté sziszegve ránk,

Lebirtuk végre, a varázs letűnt.

De áthatott szivünknek szivéig

A küzdelem s soká sajogni fog.

 Felejtsük el ez év küzdelmeit,

Ölelj meg, édes, s legyünk boldogok!

Mint féltérdére rogyott dalia,

Vérvesztve lankad, győzte bár, a hon.

Megél talán, nem kell meghalnia,

Lélegzetet vesz, végre szabadon!

Kérjük, talán az Isten megsegít,

Önerejében bizni is van ok.

Felejtsük el ez év küzdelmeit,

Ölelj meg, édes, s legyünk boldogok!

Ah, milyen év volt. Mennyit nem igért!

Nagy diadalt, a nagy halálok után! .

Reményünk föllegvára égig ért

S a szines zászló ott lengett fokán.

Ah, a reménység álompénzeit

Beváltani  még az idő konok!

Felejtsük el ez év küzdelmeit,

Ölelj meg, édes, s legyünk boldogok

Ah, milyen év volt! Ránk is kedvesem!

Hogy elsodort boldog fészkünkből is!

Hol lágy pelyhen pihentünk csendesen,

És rózsáink közt nem fakadt tövis.

A küzdelem most nyilt tengerre vitt,

Sajkánkat ostromolják vad habok.

 Felejtsük el ez év küzdelmeit,

ölelj meg, édes, s legyünk boldogok!

Hová az Isten akaratja visz,

Ott jó, a sziv nyugalmat ott talál,

Boldog ki engedelmes s benne hisz,

Habár a félvilággal harcban áll.

E bizalom oly édesen hevit,

Szivemben a reménység fönlobog.

 Felejtsük el ez év küzdelmeit,

Ölelj meg, édes, s legyünk boldogok!

Talán az uj, uj éltet is hozand,

Nyugalmat végre a hazára, ránk 

Imádkozzunk. Éjfélt az óra kong

Elhallgatott ég é8 föld egyaránt.

Buzgó imámra áment mond a hit,

Szivem nyugodtan, édesen dobog.

 Felejtsük el ez év küzdelmeit,

ölelj meg, édes, s legyünk boldogok!