Este a kertben

Sokáig ültem elmerengve,

S csak bele szólt a néma csendbe 

A gerle búja 

Szíve fájdalmát addig búgta,

Amíg a párját visszasírta.

Fölöttem messze lepke szárnyal 

Reád gondoltam néma vággyal 

A tiszta légben,

Mosolygó szemed látni vélem

S a válás kínját újra érzem.

A bűvös, bájos órák teltek

Nem zavarták meg már a csendet,

Mi sem volt ébren,

Pihent már minden alva mélyen 

Csak én sírtam a néma éjben.