Ember sorsa

Ember sorsa

Nyár hevét űzi a hives őszi szél .

Téli havat bont friss tavaszi virágszál

Rózsa-vörös a nap, a mikor felkél

bíbor-vörös, midőn este alászáll.

Napot szül a Nap. Messzi tengerbe

torkol a sok folyó. Minden hajnal

friss fényt fakaszt és a vizek medre

új-új habot hömpölyget szakadatlan.

Soha többet! minden ember egyszer él csupán

és szétomló üres buborék e lét?

Süppedt halom, melynek virága, burján.

Ha így összeadtak, o mily szegény az éle/W.B./