Ember élete

Nyár hevét űzi a hives őszi szél 

Téli havat bont friss tavaszi vírágszál.

Rózsa-vörös a nap, a mikor felkél, 

bíbor-vörös, midőn este alászáll.

Napot szül a Nap. Messzi tengerbe 

torkol a sok folyó. Minden hajnal 

friss fényt fakaszt és a vizek medre 

új-új habot hömpölyget szakadatlan.

Soha többet! minden ember egyszer él csupán 

és szétomló üres buborék e lét?

Süppedt halom, melynek virága, burján.

Ha így összeadtak, o mily szegény az élet.