Egy vasárnap délután

Sok kusza képet csendben észrevenni,

 vértó mögött a vágyat átölelni

 Átmászni a bánat magas falán,

 érezni, nézni, mint örök talány

.Egy szál virágért messzire elmenni

 titkunk legyen és őrizzük: a semmi

 Vérezzen kis tövistől az ujjam

 meghalni, mi az, sohase tudjam.

Virágos réten messze csavarogni

tóparton lassan megállni, zokogni

S ha látunk nőket finom ruhákban

sirni, hogy ma ünnep-délután van

Pipafüstjébe álmunk belefujni,

égre bámulni, földre leborulni

Vágyak hidján fölkúszni a lázig,

mig otthon a ferjed zongorázik

Ágyuk zaján át a csendre figyelni

s ha álmodunk, magunkat irigyelni

hinni, szivünk a lét titkát hordja

 és lehullni, mint gyerek a porba.