Egy új hajnal árnyékán

hirtelen megöregedett közöttünk kiélve
szerelmünk, egy új hajnal árnyékán
megőszült bennünk a lét, szívünk álmát
szike vágta ketté, önszántából félbe,
mint kettétörhető ezüst szív medál.

megölelték egymást karjaink, de ajkunkra
fagyott az isten áldjon, nem illet hozzánk,
nehogy a szeretet másítson a mondatán
egy szót, ami kacagtatná magát hiába
érzem, nem volt hiábavaló próbálkozás.

úgy éreztem magam mint egy idegen
kávézó fogasán felejtett színtelen kabát,
késő volt,sehol jel, halló, itt maradt valami
az életedből,csak üres csészék zörögtek,
te ott ültél a kávézóban mint egy idegen.