Csendes nósztalgia

Csend és téboly a kobalt égbolton
alatta kékes tükör sziget mélyponton
csak sirályok sikongnak a semmiben 
és csend öleli át töprengéseimet
fejem felett rám hajló faágak mellett.


Látszólag csend a múló élet nyomán
csak a szél citerál betakarva nyomát
egy görnyedő fa alatt az üres padon
valakire várok ,hogy lázitsa a hangot
de csak egy magam vagyok monoton.

Valamikor magasra tört a láng felettem
lázban pirult fiatalságom röpködése
majd izzadtam heves napsütésben
ma már csak szél seper csendben 
szerelem gyümölcsét felébresztve .

Mert csak ideiglenesen vagyunk e földön
csökkentem ritmusom , megadom erőm
túlnövünk. szinte mindent az élet szinten
csendben meztelen lábakkal a jelenben
magunk nosztalgiájával hiszékenyen. [W.B.