Befejeztettet

Félelmetes, hogy oly gyávák vagyunk

izzadt tenyerünkkel semmit nem fogunk,

várjuk a biztatást förtelmes lazán,

mert minden csak csúszik a lét talpán.

Végképp kiábrándultan, tanulatlan

fecsegünk ezt-azt és mondunk semmit,

vállunkon hordjuk léha erkölcsünk

és tapsolunk minden csekélységért.

Hova lett a világnak az érdemrendje

hol van a kalapját megemelő király

ki hozza tálcán zsíros ebédünk

utána ki törüli el a mosott edényt?

Lesz még árvább a sokat tudó nemzet

a semmiből próbál majd találmányt

szertelen haraggal néznek gyerekeink

ennyi lett volna érdemünk mi világot tárt?

Lépesről lépesre egyre tudakozunk

a szomszédnak új-e az autója

vagy villát épített a nem tudom hol

vagy éppen kifogyott bankszámlája ?

Gyertek, szedjünk magunkra valamit,

hosszabbítsuk meg a napnak hosszát ,

lerövidült napoknak árnyékos estje

semmi jót nem szül, csak kiábrándulást.

Mennyi önhit rejlik egyes lelkekben

agyuk már szinte megavasodott háj,

már semmire nem terjed a józan elme

unokáink megátkoznak torvényesen.