Az én harcom

Enyém a fénylő, nagy mindenség

És benne te magad,

De félj valóvá úgy sem válik 

De álmodni szabad.

Élőmbe hord az álom mindent 

Mit megvont a való,

S jól van ez így, sivár az élet,

S oly hiábavaló.

Ez üres, fénylő csillogás,

E pompa közepet, 

meglep, rám borul, int felém, 

A bús emlékezet.

Halkan, elhalón, visszacsendül 

A lelkemen a múlt

S ez édes, vádló, bús panaszra 

A szívem vére hullt.

Omolj össze csalóka álom

Jöjjön az ébredés, 

megvívom, meg az életharcot.

S édes a pihenés.