Az árvalányhaj

babumargareta01•  2020. május 23. 20:48  •  olvasva: 194

Hová készülsz ?- kérdi ősszel a fa a fecskét,midőn az el akarja hagyni meleg fészkét.

-Elmegyek oda, hol most a napsugár fényes és az ég kék, hol csillagok ragyognak a leánykák szemeiben, hol a citrom illata fűszerezi a levegőt, hol a narancs színe vetélkedik a napsugárral és hol nem hullanak le a fák levelei.

 

    Elmegyek abba a hazába, melyet az ég is megkoszorúzott, midőn a babérfát adta  neki.

-Hová szállsz?- kérdi a mohos háztető a gólyát,mely kiterjeszti nagy, szürke szárnyait.

-Elszállok oda, hol a hindu leány fürdik a szent folyónak, az ő termeténél is lengébb habjaiban.

Hol a mirtuszbokor illatozik és a lótusz virul.

Messze messze, hol fényesebb a nap, de hervasztóbb is hol gyorsabb, de rövidebb is az élet.

-Hová bújsz?- kérdi a patak a virágot, ha szirmaid megsárgulnak és és lehullanak  rólad.

-Le a földbe, a meleg kamrába, ott álmodom  fényes álmokat, míg visszajön a napsugár, a szellő és a harmat.

 

Mindenkinek  van valakije,  aki elmegy,  aki elbúcsúzik tőle, csak az árvalányhajat nem hagyja el senki, mert nincs senkije.

 

Ott fönn virul a hegy kopár magaslatán, magányosan, társ nélkül.Csak az őszi szél fúj el fölötte és a lenge fű elborul magában csendesen, bánatosan.

Olyan szomorú a kicsiny fű története, mint ő maga.

Bár finom,szép bársonyos teste ring jobbra -balra  keresve új lehetőséget ,hogy megszabaduljon.

 

   Elmesélem nektek, ha úgy tetszik; én a szellőtől hallottam,mely mindennap besusog ablakomon,az meg a vén akácfától tudja, mely századok óta fenn   virul a hegyen

 

 O szemtanúja volt az egésznek és mint igaz történetet, melyet ő maga átélt, mesélte  el a szellőnek.

  A mese így szól:

Ott lenn a völgyben, a szellő és a virágok hazájában,élt egy árva tündér. Nem tudta senki: honnan jött, kinek a gyermeke, de bezzeg azt tudta mindenki,hogy szép, nagyon szép, szebb mint a nap.

 

Hosszú szőke haja egész a földig ért, s ha lebegő azúr-szárnyaival virágról virágra szállott, haja mintegy nagy aranypalást repült utána.

 

Abba a szép szőke hajába szeretett bele a hegy.A hegy már öreg volt, nagyon, nagyon öreg, azt beszélték, hogy a virág teremtése óta él.

 

De azért még mindig friss, zöld ruhába öltözött, feldíszítette magát mindenféle csillogó kővel, dereka körül zöld fűből álló övét kötött s feldíszítette  magát gyönyörűen.

Mindezt hiába tette ám, mert fönt egész kopár volt, s haja hófehéren csillogott a felkelő nap fényében.

De ő azt képzelte magáról, hogy még fiatal és szép, sokkal szebb, mint más hegyek, a fiatalokat sem véve ki, s  egyszer  friss , zöldebb ruhába öltözött és elment kérőül a szép tündérhez.

 

      Igért neki rengeteg sok aranyat, ezüstöt. A völgy illatos A völgy illatos harmata helyett fényes gyémántot.A lenge szellő cserébe a tengerszem zúgását, mely ormán elterül,ígért neki egyszerű lakása helyett fényes kristálypalotát,s a virágok mosolygó, lengő játékai  helyett cserébe sötét kedélyű, de pompás öltözetű törpéket játszótársul.

 

 

 

A tündér hitt mézes szavainak s elhagyta a völgy ifjú fényben ragyogó természetes szépségét, a hegy cicomájáért és pompájáért; elhagyta meleg, napnapsugaras hazáját, s felment a magas hegyre, hová még a tavasz is fél közeledni, hol örök tél van.

 

      Eleinte elkábította  őt e fény látása és bírása, de lassanként megkezdte  szokni de  akkor kezdődött nagyravágyásának büntetése.

Észrevette,, hogy e fény hideg és érzéketlen, hogy itt minden csak külső csillogás, hogy azok a fényes napsugarak melyeket a völgyből oly ragyogóknak, életet sugárzóknak hitt, itt csak megaranyozzák, de a szívig nem hatnak.

Hogy itt csupa jólétben, pompában, mint egy jéglepel borul szívére  a bánat elhagyottságának s árvaságának érzete.

Visszavágyott egyszerű völgyébe, hol nem volt semmije, csak a megelégedés és szeretet  és kezdte érteni, hogy ez a szív valódi kincse.

 

Végre egyszer kétségbeesésében elhatározta, hogy el fog illanni, de midőn szárnyait kitérje szté, a hegy megragadta durva vas-kezével szállongó arany haját s nem akarta  elereszteni.

     Ekkor a tündér szívből fakadt, forró fohászt küldött fel minden lénynek teremtőjéhez, urához, ki a hegyek és a tündéreknek, ki mindnyájunknak atyja, Kérte, vegye áldozatul egész ragyogó szépségét,csak láthassa viszont a völgyet.

 

 

 A jó Isten meghallgatta. Pompás termete egyszerre szét kezdett foszlani, s számtalan fehér pillangó alakjában lebegett le a völgybe. Csak fényes szőke haja maradt a hegy markában, késő szerelmének bús emlékéül. Még most is ott van árván, magányosan,míg valamely ujjongó, játszó gyermek le nem szakaszba,hogy kalapjára tűzze.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom