Amire még vágyom

Amire még vágyok

Oly ritka, oly kevés széles e világon,

Amire még vágyom.

Minden nap ritkább lesz, minden nap kevesebb

Kőfallal övezett, dús lombú öreg kert

Sötét, bólogató évszázados fái

Alatt némán járni

Járni fél aléltan,

Fehér liliommal szegett utak mentén

Mik álmatag-szendén

Égre nézőn állnak

Illatlelkük ima,

mintha

Templomba igyekvő lányok volnának.

En is ezt szeretném

Elmélázni minden harangkonduláson

Aranylomb hulláson

Minden naplementén.

Kertben — hova nem hat zaj, kacagás, ének,

Nem élni, nem élni, csak álmodni, hogy élek.

Álmodni, álmodni ódon falak között

Hol mindenki nyugodt, s egyformán öltözött

Hol minden hang puha, imára tompított

S a csönd életteli, sejtelmes, mély titok

Mit át-meg átitat,

Elomló áhitat,

S mit óramű kiszab

egyformán szelíd halk

Egyik, mint másik nap.

Szeretném a hajnal mindig ébren leljen,

Térdem térdepeljen,

Tűnjön, föloldódjon régi pogány voltom

,Hogy minden földiség rólam leomoljon.

Szemeim nyíljanak csodás új látásra

.Földöntúliságnak, óh, minden varázsnál mélyebb a varázsa,

E szentséges varázst semmi meg ne törje

Amire még vágyom,

zárkózott hallgatag kolostorok csöndje . . .

W.B.