A teli Hold

Saját magánál kétszer volt nagyobb,

saját vérénél hétszer pirosabb

a napkeleten, naplementkor

éj s dél között támadó telihold

ösvényén mentem, estéli tekergő,

a vérben ázó telihold felé,

sajnálni mertem, mert hisz biztosan bús,

ha úgy integet ám maga felé,

hogy lábam versláb, utam kusza jambus

s a némaságom zengő vers legyen

és jaj, mitévő lesz a szép eszem?

Ne járjatok a holddal! Mámoros

útján hány irtatlan tájra lökött!

Olyan udvarban voltam udvaros,

kertje káprázat, a kapuja köd,

öregebb voltam az öreg nénémnél.

és gyermekebb, mint ki ma született,

s kerestem szót, melyet a folyónál

vesztett el, ki már meg sem született.

Ne járjatok a teliholddal!Ujhold

idején gondosan aludjatok!

ókuljatok példámon, ha már úgy volt

megírva, hogy én belepusztulok

eme káprázatos éji lázálmon..

A régi kertben volt egy kerti pad,

tekintetem, vesztemre, ráesett,

fáradt voltam, húzott a kerti pad,

hogy megpihenjek rajta egy keveset.

A padtól három lépésre lehettem,

mikor túl rajta ugyanannyira

megjelent régebbi sérelmem

az ismerős Péter-Pál barátom.

Egyszerre érkeztünk a kerti padhoz

és összemosolyogtunk, mint mikor

először érkeztünk a kerti padhoz

jaj, visszajött a boldog ifjúkor! 

Ha elvesztettél, kedves, megkerültem,

jaj, megkerült az elveszett idő!

Csak mosolyogtam és a padra leült,ő

csak mosolygott s a padra leültem.