A passzians

Óh, ha tudnád be fáradt vagyok,

mily hazugok és csúfak napjaim,

életemnek tépett kártyalapjain a figurák

be kopottak, be unalmasak.

Elfoszlott a királynő és fakó a vörös szív,

az évszakokat már rajtuk alig ismerem

De egyre-egyre játszom, bár setét,verem

szédít és húz magához e híába-játék.

Reszketve keveri őket kezem éjfelente

és életet játszom szobám magányán: pasziánsz.

De jaj hiába! Mit te kapzsi játékos kívánsz,

hogy elárulja titkát, bús sorsod

 fel nem fed a kopott ábra, élted ábrája múltad

 szemeda lapra és a lángba bárhogy is mered.