A Múzsa

O te Múzsa ki csak fojtogatsz
kiszívod belőlem a vágyat s vigaszt
édes csókokkal ébresztesz
mint egy élő szív lüktetsz bennem .

Égő fáklyaként égeted vérem
csiholod megkopott szívem 
áhítatos költői sejtésekkel
nekem mérsz mindent bölcsen.

Számomra bűvös melódia része
mely átjárja kegyesen vérem
bús alkonyban széthintem dalom
vihar szelében sikolt a hangom.

Tudom tiéd vagyok s te az enyém
egymást birtokoljuk sok éveken
fény és szürkület élő csendesség
vágyaink egymásba szendereg.

Egymás lelkét lassan emésztjük
álmaimban pőrén menekülnék
de szívem a vágy úton újra felderül