A kis pokocska

Az őszi nap mint foszlott hímű lepke 

Száll ablakomra.Hülő lángú csók.

Szemem a sápadt mennyezetre vetve

Fölöttem álomszálon leng a pók.

Pókocska, mért? Tudom, hogy mit jelentesz,

 S nem csaltak még az ősi babonák 

Kinek fejére ily órába lengesz

Bús, gondnyomott lesz napja és fonák.

Pókocska, mégis ki mint én, szegény,

 Ágyban felülve várt a virradatra,

Szemhéja helyett könnymart két szemén 

Önnön tanácstalan kezét nyugatva

Tudd meg, nem vár az örömaratásra,

Meg nem döbbenti a póküzenet

Nem újság néki gyászjelentőd gyásza,

Föl nem sóhajt, nem ingat bús fejet.

Egy szissz nélkül hajt reggel újra vállat 

A kérgült sebre már illő igába,

S megy  őszesőben hajszolt néma állat 

Csöpp vészmadár, ne hintázz rám hiába.