azuur blogja

Élet vagy halál  Kun Magdolna

 

Egy bölcs ember azt mondta valamikor régen,
Kétféleképpen élhetjük a mindennapokat.
Lehet magunkba zárkózva kiszáradt ajkakkal
Hallgatag csendben nézni a penészes falakat,
De lehet mosollyal is ébredni és úgy aludni el,
Hogy nem kell a zsebkendőt párnánk alá tenni,
Mert hiába futunk céltalanul nyomorunk elől,
Amit a sors megírt, annak úgy is úgy kell lenni.
Még megpróbálom összerakni múltam darabjait,
És kacagva hinni azt, hogy várnak boldog évek.
Még próbálom úgy élni az élettől nyert napokat,
Hogy elrejtse a bűnt, mivel másokat megsértek.
De néha túl nehéz üszkös romból házat építeni,
És fényesre csiszolni azt a vakhomályú üveget,
Melyből a rozsdásodó dacos düh savként marta ki,
A belévésett fájdalmamból eredendő régi énemet.
Mit tegyek, ha már a remény könnykudarccá érett
S az összeomlás határain kóborol a lélek ereje,
Mely napról- napra veszít abból a józan értelemből,
Mi valaha gondolkodó emberként hittel éltette.

 

*

 

Homokóra Kun Magdolna

 

A napok olyan gyorsan leperegnek a hátralévő évekről,
Mint a szétnyílt homokórából a szálló porszemek
S én magamban roskadva figyelem, hogy halványul el,
Minden kedves élénk érzés, mely hévvel égetett.
Még nem tudom, meddig dobog fáradttá vált szívem
És meddig vernek szabályosan azok a kék hajszálerek,
Mik egyre jobban beszűkülnek a túlhajszolt élettől,
Miben csak néha volt megadatva pár percnyi élvezet.
Ha tehetném, elűzném magam mellől a szikár arcú időt
S pár percre gyermekszemmel nézném a törékeny világot,
Ahol annyi kudarcot legyőzött az-az épelméjű értelem,
Mely rongyos évek nyomorából szőtt királyi palástot.
Mára már elgyengült két karomból az a végtelen nagy erő,
Miről mindig hinni tudtam, hogy mindentől megvédhet,
Mára már nem maradt semmim, mitől csodát várhatnék,
Így hát elfogadom azt, mi vár s mit rám szabott az élet.

 

 

*

 

Kun Magdolna: Tiszta érzés

 

Ha szenvedni látsz, vigaszt hozz és mosolyt.
Virágzó életet, mikor sorvadt lesz a nyár.
Semmitmondó napjaimat tedd majd boldoggá.
Legyél csendes világomnak egész része már.

Kezeddel hűsítsd tarkóm. Simítsd meg hajam.
Tiszta szíved dobbanása sosem legyen álnok.
Úgy őrizz benne, mint elképzelt kertedben,
A legszebb színben pompázó mesélővirágot.

Nem vágyom túl sokra, hisz életem oly rövid.
Veled pár órányi szeretet is évtizednek számít,
Mert, jelenléted messze űzi a lidérces napokat
Mitől felhőkbe bújik minden sámánarcú árnyék.

Gyorsan múló perceimre csókolj pilleszárnyat.
Hadd repítsen hozzád a nyomában járt szél.
Legyél eljövendő éveimnek egyetlen szépsége,
Melyben napkoszorút fon rám az átölelő fény.

Viselj együtt velem minden sárból éledt tavaszt.
Tél hideg napokat, mikor szobámban reszketek.
Óvd a lelkem magam helyett. Vigyázd a jövőm.
Maradj mindig az- az ember kit nagyon szeretek.

 

*

 

Kun Magdolna: A szív kertje

 

Szíved sziklakertjében nyár marad az élet. Ott
mindenhol rózsa nyílik, nyoma sincs a télnek.
Ha sírni kell, oda vágyom - ott kereslek téged -
megnyugtat és szenvedélyt ad érző ölelésed.
Árnyas lombú fák odvában sok száz mókusfészek.
Lombjuk alatt a fapadok titkokról mesélnek.
A belekarcolt jelbeszéd is minden szót megértet,
nem törik meg fényét száradt könnyemlékek.
Minden kimondott szó vágyat súg a szélnek,
mert bűvös Éden kertedben, ahová csak lépek,
- tengernyi virág vár- Egy lángoló, örök nyár,
melyből soha el nem múlik a hűség, s az ígéret.

 

*

 

 

Kun Magdolna: Ölelő szavak

 

Szavakat keresek. Hálával megírt gondolatokat.
Gyémántkeretbe beleégetett betűformákat.
Olyan szépen és gyengéden elhangzó vallomást,
Melyekre mesék álmodnak tündérszárnyakat.
Halkuló altatót suttogok minden érintésedre.
Fáradttá vált homlokodra hűs tenyerem teszem.
Átélt percek csodáira ezeregy éjszakát karcolok
Hogy minden egyes percét együtt élhesd velem.
Kitárt karral ölellek úgy, ahogyan senkit.
Párnádról elűzöm a rád nehezült kínzó gondokat.
Lelkemmel vigyázlak, hogy ne legyél szomorú,
Mert ha könnyezel, az én szívem is kétfelé szakad.
Tudom, hogy a szeretetem pár csepp a tengerben,
És egy egész élet éléséhez nem lesz mindig elég,
De amíg szemedből rám fénylik az érző tekintet,
Mindig hűséggel vigyázom szemed tengerszínét.