azuur blogja

Ajánlat
azuur•  2010. június 3. 23:35

versek

Szergej Jeszenyin - Ülj le mellém

Ülj le mellém, kedves, ülj le,
hogy szelíd szemedbe zárva
hadd figyeljek elmerülve
szívem förgeteg-szavára.

 

Ez az őszi arany-áldás,
fürtöd hamvas dér-fehére
úgy hullott, mint a megváltás
a mihaszna lókötőre.

Rég mögöttem szülőföldem,
rétek, erdők sűrüsége,
életem hogy beleöljem
városi vad dicsőségbe,

odahagyott kertre, nyárra
hogy ritkábban emlékezzem,
hol a békák muzsikája
költővé nevelt föl engem.

Éppen ilyen ősz van arra.
Ág-mancsával be-betéved
ablakunkon a juharfa,
keresi az eltünőket.

Rég nincsenek a világon.
Cinteremben az ezüst hold
jóslata a keresztfákon:
mi is vendégek leszünk ott.

Mi is, túlján bajnak-gondnak,
ott leljük meg végre békénk.
Ezek a hullámzó dombok
vigasztalják, aki él még.

Ülj le mellém, kedves, ülj le,
hogy szelíd szemedbe zárva
hadd figyeljek elmerülve
szívem förgeteg-szavára.

(Rab Zsuzsa fordítása)

 

Jean Claude Ibert: Mert

Pór Judit fordítása

 

Mert hitt a virágokban,
a földben, az égben, a tengerben,
a fájdalomban, a régi szerelemben,
mert az életben tévedezett,
mert egyszerű volt és mohó,
és meghatotta egy leheletnyi tiszta tett,
mert ártatlan volt, édes, tökéletes,
mert feláldozta magát a mágusoknak,
mert nem tudta bűnét,
se erényét, se éhségét, se bátorságát,
mert csúnyának látta magát,
és imádkozott a katedrálisokban,
mert a holdra figyelt,
az éjszakára a nyári mezőn,
eszeveszett örömmel nézte a tüzet,
mert boldog volt nagyon,
mert lelke nyugalmas parcellákra
szabta az időt,
mert idegen volt itten,
mert hitt a csodákban,
az igazság szörnyetege egy napon
hosszú fürtjeinél fogva a csatorna falára szegezte,
hogy a mocsok tükrében lássa meg arcát,
mert szép volt
mert elege volt
abból a világból, ahol az emberek
nem tudnak emberi nyelven szólni már...

 

 

 

Wisława Szymborska: Beszélgetés a kővel

Kerényi Grácia fordítása

 

Kopogtatok a kő ajtaján.
Én vagyok az, eressz be.
Be akarok bensődbe lépni,
és körülnézni ott,
belélegezni téged.

- Menj innen - szól a kő.
- Zárva vagyok, nincsen rés rajtam.
Ha darabokra törnek is,
zárva leszünk, nem lesz rés rajtunk.
Homokká morzsolódva sem
eresztünk be senkit.

 

Paul Verlain: Óvatosság

Szabó Magda fordítása

 

Csak halkan. Fogd kezem. Ülj le mellém ide,
ez órjás fa alá, melynek lombsátorában
A hold cirógató fénye fehérlik lágyan,
Míg elfullad a szél végső lehellete.

Süsd le szemed. Csak ülj. Ne gondolj semmire.
Álmodj. Fürtünk bagoly súrolja a homályban..
Hadd fusson örvtelen, amerre vonja vágya,
az illanó gyönyör s a szív múló heve.

Remélni is feledj. Csak csendesen, szelíden,
hogy folytathassa majd a szíved és a szívem
e csöndet és a nap derűs enyészetét;

Hallgassunk. Meg ne törd ez éji békességet;
nem jó zavarni, ha becsukta már szemét,
a vad Természetet, e néma Istenséget.

 

 

 

 

azuur•  2010. június 3. 23:27

Versek

Kierkegaard:Álarcosbál

Az élet maszkabál, mondod.
És eljátszod szereped
az álarcosbálban,
a vég nélküli tréfálkozásban,
oly mesterien,
hogy eddig még senkinek sem
sikerült leleplezni téged.
Ha fölfeded magad magadat,
Az is csak csalás.
Természetesen számodra
nem csupán tréfa
mindez.
Álarc nélkül
már lélegezni sem tudsz.
Ha igazi ember egészen
közel kerülne hozzád,
elvenné lélegzeted.
Kényszerűségből kel tehát
álarcodhoz ragaszkodnod.
És ez kitűnően sikerül.
Mert álarcod mindenkinél
titokzatosabb.
Nem gondolsz rá, hogy egyszer
eljön az éjfél, amikor
valaki leleplez majd?
Azt hiszed, hogy éjfél előtt
még meg tudsz lépni, nehogy
leleplezenek?

 

Emily Bronte:
Nem érhet kétségbeesés

Nem érhet kétségbeesés,
míg csillag gyúl az éjben,
míg harmatos az alkony és
reggel arany nap ég fenn.

Kétség nem győzhet rajtad itt,
hulljon bár könnyek árja:
akit szerettél nincs-e mind
veled, szívedbe zárva?

Sírsz, mint más. Kínod sóhaját
kettőzi szél nyögése,
s bús tél hint sápadt zúzmarát
az őszi holt levélre.

Mégis száz friss virág virul:
sorsod a sorsuk, hidd el.
Menj hát tovább. Járj szótlanul,
de soha megtört szívvel. 

 

Puszta Sándor: Bennünk fénylő csillag

Sírásra görbült a szánk
mikor legszebben akartunk énekelni

gyáva lett bennünk az öröm
ahogy boldogok akartunk lenni

induljunk szívünk dzsungelében
az embert megkeresni

a jóságot még ma
el kéne kezdeni

oh bennünk fénylő csillag
merj már megszületni  

 

azuur•  2010. május 22. 22:26

versek

 

 

Szabó Ila

 Ajándék

 vágyléptű gondolat
csönd-szőnyegét
terítem halkan és
félve eléd
perc-gyöngyöm szétpereg
ősz íze vár
tétován száll feléd
két szemmadár
tavasz-fény nyár-dallam
álom-varázs
elindul hozzád egy
simogatás

 

Szabó Ila

Segíts nekem

segíts nekem
legyél a vállam
ha terheim már nem bírom
segíts nekem
legyél a lábam
ha látod már-már elbukom

segíts nekem
legyél a szárnyam
ha porba ránt a fájdalom
segíts nekem
legyél a társam
ha élni sincsen már okom

segíts nekem
legyél a társam
segíts – emelj
vigyél – ölelj
e végtelen
halálos gátfutásban

  Szabó Ila Üzenet

Testet-lelket
símogató,
csókolgató,
szárnyat adó
perc-virágot
hozzon nyarad.
Nyílj ki magad.
Rügyeidből
virág váljon,
bábjaidból
lepke szálljon.
Tanulj adni
önmagadból,
hogy ki rád vár,
védjen, áldjon.

 

 

 

Szabó Ila

Ő

Elszálló szó az ajkamon,
de lelkemből darab,
elzengő dal a húrokon,
de fülemben marad,
a víztükrön egy csobbanás,
de mélyén ott a kő,
vállam alatt egy dobbanás,
de véremben a hő,
szivárvány hulló csepp alatt,
de minden fényben szín,
kenyérszeletből egy falat,
de enyhül minden kín,
üvegre karcolt jégvirág,
de visszatér a tél,
elérhetetlen délibáb,
de mégis bennem él.

 

Szabó Ila

Titok

 

messze szálló éveimből
egy rejtett pillanatot
tűnő boldogságaimból
egy visszatartott mosolyt
röppenő szerelmeimből
egy megbúvó ölelést

már régóta őrizgetek
de félek hogy észreveszed
s félek hogy nem kell neked

 

Szabó Ila

Talán

talán egyszer majd
te is megérted
hogy a szeretet fáj
árvasága
csontodig éget
s örvény mélye elől
nincsen menedéked

akkor majd
gondolj rám

 

 

Szabó Ila

Epilóg

Már csöndesen szeretlek,
           szelíd szavam se szól.
Könnyebb neked, ha vágyam
           csak hangtalan dalol.
Nem várlak, nem kereslek,
           nem álmodom veled,
feloldom gondod, vétked,
           mit én hoztam neked.
S a csöndes könnyek éjén
           én áldva áldalak,
köszönnöm kell, hogy voltál
           egy boldog pillanat.
Lenyugszik lassan bennem
           a lánggal égő láz,
de életedre titkon
tekintetem vigyáz.

 

 

 

Szabó Ila

Moll-hangulat

csillagokkal megperzsellek
holdsugárral bekötözlek
felhőéggel megitatlak
éjszakámmal betakarlak

 

 

 

 

 

 

azuur•  2010. május 22. 17:42

Versek, videók

 


 

Lelkem - Egy barát emlékére.

 

 

 



The things you are to me - Secret Garden

 

Maludi Mihály

Itt voltál...

Nem hittem, hogy ennyire fog fájni,
Nem hittem, hogy így kettétőr,
S hagyom magam megalázni,
Hogy ilyen mély sebet ejt, így megöl...

Nem volt még ennyire fájdalmas a reggel,
Ennyire szánalmas és gyötrő az ébredés,
Nem érdekelt ki él vagy hogy a nap felkel,
Nem, Nem fájhat ennyire!!!! Ez valami tévedés.....

Tudod Te milyen az, úgy ébredni, hogy gyötrődsz???
Hogy az első gondolotom is Te vagy??
Tudod Te milyen az mikor belehalsz és megtörsz??
Ahogy érzed a kínt, s ahogy a meleg szobában megfagysz....

Folytogat a könnyem... Ki se néztem ezt magamból..
Összeszorúl a szívem, Úgy de úgy kiadnám ezt a fájdalmat,
Írtam már annyiszor szerelemről, bánatról,
Vajon van ami ezt legyőzi?? Van olyan akarat???

Neked volt..... és bátorságod is, de nem láttam..
Hetek, hosszú hónapokig csak vakon sodródtam,
Nem éreztem, azt a kincset mint szívedben hordoztál,
S nem láttam magamban, pedig mindvégig, itt voltál.....

 

 


 

Furcsák ma a szemedben a fények

 

Szabó Gyula - Úgy múlik el az életünk

 


 

Erdélyi József: Reggel Elmondja: Szabó Gyula
azuur•  2010. május 18. 02:13

versek

 Wass Albert: Szívpalota titka

Minden szívnek van egy csodakertje,
a kert közepében van egy palota,
s minden palotában egy fekete szoba.
A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.
Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítana:
zokog, zokog a csontvázembered.)
Idegen szemektől kacagással véded,
jaj csak meg ne lássák: drágább mint a kincs!
Mások palotáit irigykedve nézed:
neki nincs! neki nincs!
Pedig:
minden szívnek van egy csodakertje,
s minden csodakertben van egy palota.
S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:
minden palotában egy fekete szoba

 

 

Wass Albert: Magányosság erdejében

 

 

Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak; én és valaki,
valaki, akit nem is ismerek.
És aki mégis, mégis elkísér
akármeddig megyek.
Valaki, akit mégsem ismerek.

 

S van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen mégis fáj nekem:
Valaki egyszer majd elémbe lép,
és megfogja két tévelygő kezem,
lecsókolja két könnyező szemem...
Valaki majd az életembe lép,
aki százszor több, mint az életem.
Van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen, mégis fáj nekem...

Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak, én és valaki,
Valaki, akit nem ismerek,
és akiről még tudnom sem szabad:

Bár jobban szeretem, mint magamat.

 

 

 

Kun Magdolna:

Egyszerűen mondom

Mikor az ábránd csillogó szemed
tükrében újra mosolyt játszik,
s benne a nap is kacéran szépítkezni
vágyik; akkor ott, abban a percben
megköszönöm neked,
hogy szivárvány-színében én is fény
lehetek ..

 

 

Boodai Sós Judit

Valahol mélyen a szívemben...

 


Nincs tér, és nincs idő kettőnk között;

lelked vendégül hozzám költözött,

s egy apró rezdülés, egy csendes hang

már énbelőlem is tebenned van.

 

 

 
Tükör barát

Egymáshoz szelídült lelkek vagyunk,
akik pár léptet együtt ballagunk,
amíg az utunk egy irányba visz, -
talán örökké, vagy csak holnapig.

 

Nincs tér, és nincs idő kettőnk között;
lelked vendégül hozzám költözött,
s egy apró rezdülés, egy csendes hang
már énbelőlem is tebenned van.

Magam felé vezetsz, a mélybe le,
s ösvényt nyitok én is bensőd fele.
Egymásra néz szemünk, s tükörbe néz,
igaz tükröt tart két baráti kéz.

Látod bennem, mit én nem láthatok,
szememről oldasz minden hályogot,
s elém teszed szépítés nélkül azt,
mi lépteimben gátol, megakaszt.

Az önmegismerés tükre mutat
fájón valós, hosszú, nehéz utat,
mit végigjárni egymagunknak kell,
de estünkből barát keze emel.

 Bódai-Soós Judit