Elmebaj, vagy Isteni szikra?

Irodalom
Denn•  2023. december 29. 14:04

A döntés rajtad áll...

    Bár a történetből már kerültek fel részek,  de ez a bevezető része...


A történet műfaja eléggé egyedi, ugyanis a psziho-thriller és a humor alkot sajátságos egyveleget, az emberi lélek útveszőit barangolva végig, eljutva egy olyan végkifejlethez, amin még én is meglepődtem :)

Kezdetben egy elmegyógyintézetben játszódik, ahol én, a mesélő is jelen leszek, de hogy melyik ápoltként, azt nem árulom el. Annak kiderítése rád vár kedves olvasó. Persze, ha nem vagy „találgatós fajta”, semmi gond, ez esetben csak azért olvasod tovább, amennyiben így teszel, mert érdekel a folytatás.

Az, hogy miképp vagyok képes minden történésnél jelen lenni, s egyben az adott személyek tudatába látni, természetesen most nem árulom el, de lesz rá magyarázat. Ám, ha gondolod, te is megfejtheted, s tudathatod a nagy világgal, hozzászólást írva bizonyos résznél. Írj akkor is, ha valamit másképpen gondolsz az emberi tudatnak rejtelmeivel kapcsolatban, vagy pedig hallgasd el örökre. Mostantól kezdve rajtad múlik, hogy átléped-e a mezsgyét, mely a normalitáson túlra visz, tehát olvasod tovább a történetet. Vagy átléped, de csak kívülállóként követed nyomon az eseményeket. Vagy legyintesz az itt olvasottakra, és a továbbiakban nem pocsékolod az idődet ilyen zagyvaságra. A negyedik megoldás, hogy hozzászólásaid által aktív részese leszel az eseményeknek, mely által a képzelet, és a valóság összekapcsolódik, mert befolyásolhatod a történet alakulását. A döntés rajtad áll.

Denn•  2022. február 15. 15:36

04. A Félelemkígyó és a lélekdrog

    – Ez meg mi a fenének kell? – szegezte a kérdést T-Boy a pisztollyal együtt a dokinak. – A kábító stukker bőven elég lenne vészhelyzet esetére.

    – Ö..ö..ö... – kereste a szavakat a szemben álló, miközben a Félelemkígyó, egyenest a szívébe kúszott. – Kérem vigyázzon, meg van töltve. - tette hozzá kibújva ezzel a válasz alól.

  • Igen? Annál jobb, legalább nem kell bíbelődnöm azzal, hogy betárazzam.

    – Mégis mit csinálsz? – csendült fel B–Men hangja tudatában, de most mintha távolabbról, mint szokott. – Ez már nem vicces, hagyd abba. – kérte, vagy inkább utasította, de ő nem törődött vele. Valamiféle eddig még sosem érzett erő kezdte átjárni, bekebelezni lelkét, mely nem más volt, mint az élet feletti hatalom érzete. Sötét erő, ami ha átveszi a hatalmat felette, akár még használhatja is a fegyvert!

    A doki mindeközben nyugalmat erőltetve magára, győzködni kezdte, hogy tegye le a pisztolyt. Ám szavai ellenére áradt belőle a félelem, mert a kígyó tette a dolgát, s lassan a delikvens szívére tekeredett. 

    – Mégis mi okom lenne letenni? - kérdezte rideg mosollyal. - Nyomban jönnének az ápolók, és kényszerzubbonyba gyömöszölnének.

    – Szó sincs erről , mert tudom, nem jelent igazán veszélyt számomra. Csak kipróbálta milyen érzés a másik oldalon lenni, és ennyi. Nem lesz semmi következménye, ha most szépen leteszi a fegyvert.

    – Na persze, higgyem is el. De mi van, ha annyira megtetszett ez a szerepkör, hogy nem akarok tőle megválni?T-Boy ezt érzékelte, diadalittas melytől diadalittas hangulata kerekedett. Mindent összevetve a fenn álló helyzet,úgy hatott rá, mint valamiféle lélekdrog.

  • T-Boynak ettől egyszeriben diadalittas hangulata kerekedett, mert a fenn álló helyzet,úgy hatott rá, mint valamiféle lélekdrog.

  • Ez nem történhet meg, mert,ha átgondolja józanul a...

    – Miről beszél ember? – vágott köbe gúnynevetéssel fűszerezve T–boy. – Elmebeteg vagyok, s ha akarnék, se tudnék józanon gondolkodni.

    – De azzal tisztában van, hogy egy lőfegyver használata mivel jár.

    – Persze. Elég nagy zajjal, ha nincs hangtompító a pisztolyon. De bevállalom, mivel egy túltáplált, pöffeszkedő, magát Istennek képzelő dokit kell kiiktatni az élők sorából.

    – Maga hívő ember? – hozakodott elő váratlan kérdéssel az említett személy.

    – Ez meg hogy jön most ide. – suhant át némi zavar az a lélekdrogoson, de aztán elmosolyodott. – Rossz lapot húzott e partiban Istennel, mert számomra nem Ő az aduász. Ugyanis ördöghívő vagyok.

  • Mindenkiben ott él Isten, és általa letudja győzni a sötétséget magában. - kapaszkodott a doki mégis az állítólag vesztes lapba.

    – Ha így van, mára szabad napot kapott, mert számára nem tetsző dolgot fogok tenni. Amit persze az ördög parancsára hajtok végre, és mivel bolond vagyok, bíróság nem ítélhet el. – fejtette ki álláspontját T–Boy, miközben egyre inkább elhatalmasodott benne az érzés, hogy meghúzza a ravaszt. Éljen a létező legnagyobb hatalommal, döntsön élet és halál felett.

Denn•  2022. január 17. 13:52

03. Szerepcsere

Ideje lerántanom egy határozott mozdulattal a leplet arról, hogy két főhősünk, T-Boy és B-Men hol is tartózkodott, mely nem a polgári nevük, mert azokra nem emlékeztek. Így aztán kölcsönösen elnevezték egymást. Mért pont ezekre a nevekre, arról majd később, most, ha már elkezdtem, illik befejeznem a lepel lerántását. Négyszögletes, sajátságos kunyhóban tartózkodtak, ugyanis az egyik oldalát teljes egészében képernyő „terítette be”, melyen a külvilágot láthatták.

A kunyhó közepén asztal állt, rajta egy kis álványos mikrofon, valamint két ágy és egy szék volt még található-e furcsa helyen. Ja és majd elfelejtettem, volt még egy távkapcsoló is, amin most megnyomott egy gombot B-Men a mikrofonra irányítva, majd T-Boy felé fordult.

  •  - Szeretnél te beszélni a dokival?

    - Mint a szél! - vágta rá a kérdezett. - Elvégre én vagyok itthon, már bocs, de te csak vendégként tartózkodsz itt.

    - Biztos vagy ebben? Mert én nem, csak mint te, nem emlékszek a múltamra.

    - Végül is jelen esetben tök mindegy ki van itthon és ki vendég, ne lovagoljunk ezen, mert a végén még megbokrosodik és levet magáról. Bár ez egy elég hülye mondás, mert ha megbokrosodik, akkor már nem izgága. - pillantott maga elé elgondolkodva T-Boy és minden bizonnyal lelki szemei előtt megjelent egy bokorrá változott paci.

    - Sajátságos módon, de rátapintottál a lényegre. - nevetett B-Men, aztán felállt a székről. - Úgy látom megérkeztünk, ideje helyet cserélni.

    A képernyőn épp kinyitotta a doki szobájának ajtaját az ápoló, ki ötvenes, némi súlyfelesleget cipelő szemüveges férfi volt, aztán félre állt, hogy előre engedje az ápoltat. Vagyis engedte volna, mert az nem mozdult, csak nézett maga elé bamba tekintettel.

    - Blokkoltad a mozgás funkciót? - lepődött meg B-Men.

    - Ja. Úgyis mindig olyan magas lovon pöffeszkedik a benti fickó. Most úgy intézem a dolgokat, hogy leszálljon róla a hájas alfelével.

    - Én nem vettem észre, hogy beképzelt lenne, csak teszi a dolgát.

    - Hát ez az. Okosabbnak hiszi magát nálam, pedig tök hülye hozzám képest.

    ,- Hátha ez így van, zseniálisan titkoltad eddig agyad teljesítőképességét.

    - Rátapintottál a lényegre, mondjuk elég drasztikusan, mert a gúny határát súrolták serényen szavaid, de ettől még a kulcsszó a „zseniális”. Az, hogy az én értelmi szintemmel diliházba zárjanak, a legmagasabb szinten kell megjátszanom az elmebaj tüneteit.

    - Igen, ebben már zseniális vagy annyira, hogy még az is felmerült bennem, nem csak megjátszod a bolondot. - felelte sanda mosollyal B-Men, de a másik most nem vette a lapot.

    - Ez is a zsenialitásomat támasztja alá, hisz te állítólag bölcs vagy, mégis átverlek.

    A doki miután látta, hogy a beteg leblokkolt az ajtó előtt, meglepően gyorsan felállt súlyfelesleg ellenére, s az ajtóhoz lépve beinvitálta.

    - Jöjjön bátran, csak pár mondatot beszélünk, aztán máris mehet a délutáni pihenőjére.

  • Mozdulj már, ne szívasd tovább szegényt. - nevetett B-Men.

    - Na jó, de csak a te kedvedért.

    Az ápolt váratlanul „életre kelt”, de annyira, hogy bevágtatott a szobába és lazán lehuppant a doki székbe. Ám aztán átment „lecsendesült tornádóba”, és lassú, kimért mozdulattal a szemben lévő székre mutatott.

    - Foglaljon helyet kérem. Egy kávéval megkínálhatom?

    A doki már közel harminc éve volt a szakmában, de ilyen váratlan fejlemény még nem érte.

    - Ööö... Köszönöm nem. - felelte a néhány pillanatnyi döbbent csend után. De aztán úgy döntött, hogy egyelőre belemegy a szerepcserébe, hisz ennek kapcsán fontos dolgokat tudhat meg a páciens lelkületéről.

    - Köszönöm, hogy máris fogadott. - foglalt helyet. - Megkérdezhetem mióta praktizál?

    - De hát már megkérdezte! Eleve mért zaklat ilyen hétköznapi dologgal bolond létére? Ha majd eszébe jutott valami minél idiótább kérdés, akkor jöjjön vissza.

    - Az fel sem merül magában, hogy nem vagyok elmebeteg?

    - Nem, hiszen már ránézésre is minimum félhülye. De most, hogy beszéltünk pár mondatot, máris meginvitálom egy kényszerzubbony viselésére, a következő huszonnégy órára. Sajnos csak egy méretben van, remélem nem gond. Hastájékon kicsit szűk lesz.

    A doki válasz helyett tekintetével végigpásztázta a szemben ülőt, aztán elmosolyodott.

    - Gratulálok , nagyszerű alakítás volt, de most már szeretném kérni, hogy a szerepcserét hagyja abba.

    - Megtenném, de közben váratlan fejlemény történ. Rájöttem, hogy maga a bolond, csak eddig a pszihodoki szerepében tetszelgett. A sok hülyét átverheti, de engem nem! - emelkedett fel vészjósló tekitnettel T-Boy. - Mégis milyen jogon mutatja magát normálisnak, amikor sík dilis?

    - A hülyeség jogán? - kérdezett vissza a kérdezett, mire a másikból kitört a nevetés.

    - Ott a pont. Lássa milyen vaj szívű vagyok, de azért ne próbáljon kenyérre kenni, a kényszerzubbonytól eltekintek, mert megnevettetett. Persze mivel az élet nem csak móka és kacagás, így további hülyékhez is le kell ereszkednem pátoszi mivoltomból, így hát megkérném távozzon az irodámból.

    A doki pár pillanatig elgondolkodott a hallottakon, aztán megmakacsolta magát.

    - És ha nem teszem?

    Most T-Boyon volt a gondolkodás sora, aztán valamiféle benső késztetés hatására kihúzta az íróasztal fiókját. Később visszagondolva nem tudta eldönteni, hogy már azelőtt pár pillanattal tudta, hogy miket lel benne, vagy csak utána, hogy kihúzta. Persze akkor nem foglalkoztatta ez a kérdés, hanem jócskán meglepődve bámult a fiók mélyén heverő két pisztolyra. Az egyikről nyomban tudta, hogy kábítópisztoly, ám a másik minden bizonnyal élet kiontására alkalmas fegyver. Ezt ragadta meg.


/A folytatásban a viccnek indult szerepcsere már egyáltalán nem lesz vicces a dokinak, sőt T-Boynak sem, mert lelkének egy olyan zugába téved, ahol még sohasem járt./

Denn•  2022. január 14. 15:16

B-Men sejtelmes mosolya

Greg, az ápoló, egyszeriben nem tudta, hogyan indítsa el a beszélgetést, pedig hát nem volt egy szófukar fajta. A szemben ülő tekintete, kisugárzása annyira más volt mint amilyennek megismerte, mintha egy „új ember” költözött volna a lelkébe. Most, hogy csak úgy két méternyire volt tőle, még jobban érezte a lényéből áradó békességet.

    - Őszintén örülök, hogy jobban van. - nyögte ki végül, „rátalálva” egy sablonos mondatra.

    - Az őszinteség sajnos elég ritka megnyilvánulás a részetekről. - kezdte B-Men elgondolkodva, aztán az ápolóra emelte tekintetét, és úgy folytatta. - Mármint a teljes őszinteségre gondolok, amitől te most messze állsz. Hiszen sokkal inkább érdekes fejleménynek tartod a megszólalásomat, mint, hogy örülnél neki.

    - Ö..ö..ö.. Hát igen, mert olyan nagy változáson ment át, hogy szinte letaglózza az embert, de jelen esetben persze jó értelemben.

    - Gondolom máshoz szokott. - nézett végig az ápoltakon B-Men.

    Ekkorra már mindenki csak rájuk figyelt, sőt volt aki még az evést is abbahagyta.

    - Hát igen, nem lehet mondani, hogy a békés nyugalom lenne a legmotiválóbb ezen a helyen. De ha... - pillantott körbe Greg is. - … nem lennék ateista, azt mondanám, csoda történt. Ilyen csend még sosem volt itt ebédidő alatt.

    - Nem hisz a csodákban? Én sem, mert minden csodára van magyarázat, csak az emberi elme nem ismeri rájuk még a válaszokat.

    Ekkor érkezett vissza a másik ápoló.

    - Menjünk, vár a doki. - tért rögtön a lényegre.

    - Az teljesen lényegtelen, hogy én szeretnék-e vele beszélni jelen pillanatban? - csendült fel olyan kérdés, amilyen tán még soha az épületben ápolttól.

    - Nem lényegtelen, de a maga érdeke is, hogy beszéljen vele, hiszen ő úgymond a gyógyulásának kulcsa. - érkezett a precíz válasz.

    - Tehát képes a lelkembe hatolva kinyitni azt az ajtót, ami jelenleg zárva van?

    - Érdekes megfogalmazás, de igen a válaszom.

    - Akkor mehetünk máris. - állt fel B-Men békés, de mégis egyben sejtelmes mosollyal az arcán.

     

    /Ha a következő részhez is visszatérsz, már kiderül, hogy a két főszereplő pontosan hol is tartózkodik, s aztán pedig kezdenek beindulni az események.../

Denn•  2022. január 12. 15:30

01. T-Boy színre lép

    - A Boldogságot szerintem nem kell keresni, mert lelkünk egyik árnyékos zugában éldegél. - jegyezte meg T-Boy mindent tudó arccal. - Onnan kell előcsalni a napfényre, hogy érezhessük a jelenlétét.

    - Érdekes elmélet. - mosolyodott el B-Men. - Na és neked sikerült már előcsalnod?

    - Igen, de csak rövid időkre, mert szegény annyira félénk, hogy bármi rossz történik a külvilágban, hanyatt-homlok visszaszalad az árnyékba.

    - Te hol vagy olyankor?

    - Ez jó kérdés. - esett gondolkodóba a kérdezett, ki úgy harminc év körüli, átlagos megjelenésű fiatalembernek látszott, aztán visszakérdezett. - Nem én vagyok a lelkem egészében?

    - De igen, ám te vagy az árnyék, a napfény, a mező, az erdő is. - felelte B-Men kedves mosollyal. Ő őszülő szakállú, ötvenes férfi volt.

    - Kifelejtetted a patakot, a virágokat és még egy csomó mindent.

    - Ez azért van, mert nem látok a lelkedbe, csak saccoltam a tartalmát.

    - Elég gyenge próbálkozás volt bölcs létedre.

    - Ó, hát tisztában vagyok vele, van még mit fejlődnöm, különben csak egy bolond lennék, aki azt hiszi mindent tud.

    - Ha ezzel reám céloztál, akkor alaposan mellétrafáltál, mert valójában olyan bölcs vagyok, hogy te csak bolond lehetsz hozzám képest.

    - Ezt csak Isten tudja, hogy így van e, de most térjünk vissza a lelkedhez. Gondolom szoktál benne barangolni.

    - Még szép, párszor el is tévedtem, olyan hatalmas. Várjunk csak... – húzta fel a szemöldökét T-Boy. - Arra akartál rávezetni, hogy egyfolytában el vagyok tévedve benne, azért kerültem diliházba?

    - A kérdésed jogos, de foglalkozzunk inkább a boldogsággal. Amikor végre előbújik az árnyékból, legyél mellette, hogy óvd a külvilág félelmeitől.

    - Mint egy testőr?

    - Végül is igen, a lényeg, hogy biztonságérzetet nyújtsál számára.

    - Ez jó ötletnek tűnik, kipróbálom majd. Amint kikukucskál az árnyékból, ott leszek és bátorítom.

    - Most éppen mit csinál? - kérdezte sejtelmes mosollyal a B-Men.

    - Nahát! Épp kilép a fénybe, de nagyon óvatosan pislog körbe. Szerintem már attól is visszaslisszanhat, ha gúnyosan néz rám odakint egy ápoló.

    - Hát akkor mire vársz? Menj és védd meg a gúnytól, s minden mástól.

    „Odakint” éppen ekkor állt meg az állítólag elmefogyatékos asztalánál két ápoló. Dél múlt pár perccel, s ő látszólag egyedül fogyasztotta ebédjét, de közben többször is olyan pillantást vetett előre, mintha ülne szemben vele valaki.

    - Tutira most is a barátjával beszélget. - jegyezte meg az egyik ápoló, miközben megjelent a már beharangozott gúnyos mosoly az arcán. „Ő” erre lassan felé fordította fejét és megszólalt nyugodt, békés hangon. Először tett így a két hónap alatt, mióta az elmegyógyintézet lakója volt.

    - A gúnyod lepattan róla, akár egy csodapáncélról, mert immár a saját boldogságának testőrévé lépett elő.

    - Ő..ő..ő.. Ennek örülök. - jött zavarba az ápoló. - És bocs,ha sértő voltam. - tette hozzá, miközben zavartsága tovább növekedett. Valahogy olyan más volt így az ápolt, hogy megszólalt. Eddig általában csak üres tekintettel nézett, de most a pillantása annyira békés és szeretet teljes volt, amilyennel tán még nem találkozott soha.

    - Hé, felfogtad mi történ? - szakította ki révületéből társa hangja. - Megszólalt végre a fickó, megyek és elmondom a jó hírt a dokinak.

    - Menj. Én addig... szóval tartom. - ült le hirtelen ötlettől vezérelve a másik ápoló. Az étkezdében ekkorra már szinte minden ápolt figyelmét felkeltette a beszélgetés, és nem titkolt kíváncsisággal várták a folytatást. Ha benned is meg van ez a kíváncsiság, ki most épp olvasod-e sorokat, és majd nem sajnálsz újabb néhány percet „eltékozolni” a folytatásra, találkozunk még. Addig is drukkolok így ismeretlenül, hogy Boldogságod elszánt testőre legyél.