Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
egy novella a kötetből Szűnni nem akaró eső
lilapetunia 2017. november 9. 14:53
Szűnni nem akaró eső
Néhány évtizede történt, amit most elmesélek, valahol Szibériában. De tulajdonképpen hely is, és idő is mindegy, bárhol, bármikor megtörténhetett volna hasonló.Egy kisváros élte a maga csendesen csordogáló életét valahol a tajga közepén. Elég messze voltak a nagyvilágtól, de még tőlük is messzebb voltak azok az emberek, akik kint a tajgában, mindenféle civilizációtól érintetlenül, régi hagyományok által rögzített módon éltek. A kis tunguz falu emberei ritkán érintkeztek a városiakkal, többnyire csak akkor, ha egy-egy kereskedő kimerészkedett hozzájuk prémért, értékes állati prémeket vásárolni.Az egyik nyáron nagy aszály sújtotta a vidéket, dühöngött a szárazság mindenfelé, tönkrement minden vetés. Várták, várták a feloldozó esőt, de hiába, heteken keresztül még egy kicsinyke felhő sem mutatkozott az égen. Nem éppen ünneplésre való időszak az ilyen, de a nagy hivatalos állami ese-ményt meg kellett ünnepelniük. Valamelyik vezetőnek az az ötlete támadt, hogy a nagy ünnepélyre hozzák el busszal a kis tunguz falu embereit is, ezzel is mutassák a Felsőbb Szerveknek, hogy náluk bizony a különböző fajtájú emberek békes-ségben élnek.Ahogy eltervezték, úgy is cselekedtek. Az ünnepség rendben zajlott, délután szinte az egész városka kint üldögélt étel-ital mellett a város melletti nagy réten. Az idő továbbra is na-pos volt, és szélmentes, folyt a bor, a vodka, zavartalanul ünnepeltek.A tunguzok egy kis elkülönült csoportot alkottak, természetesen étel-ital nekik is adatott, de a néhány hivatalosan melléjük rendelt emberen kívül nemigen beszélgettek mások-kal. Egyszer csak valaki – talán elég sokat ivott már – azzal szólította meg őket:– Ti nem tudtok esőt csinálni? – s ezen persze mindannyian jót nevettek. Mindannyian, kivéve a tunguzokat. Ők hallgattak. Mikor a hallgatás szétterjedt, előlépett a csoportból öt apró öregasszony. Senki sem tudta a korukat, és azt sem, hogy vajon mindig ilyen kicsik voltak-e, vagy az öregségben összeaszalódtak? Csendesen mondták:– Mi tudunk esőt csinálni.Óriási nevetés tört erre ki, végighullámzott az egész réten.Akkor az öt pici öreganyó összedugta a koponyáját és csendes zümmögésbe kezdett. A hozzájuk közellévőkön kívül alig hallotta más, akkora volt még a részeg vigyorgás.De nemsokára megjelentek az első felhők, és alig félóra elteltével elkezdett esni az eső.Az ünnep így hamar végetért, a tunguzokat a busszal hazavitték.Az emberek két-három napig örültek az esőnek: végre, végre, éppen itt volt az ideje! Megteltek a patakok, megteltek az esővízgyűjtő edények, víz, víz, jaj, de jó, hiszen víz nélkül nincs élet.Mikor már tizedik napja esett egyfolytában, az emberek kezdték megelégelni az esőt. Már sár volt mindenütt, áradás-sal fenyegettek a folyók, az emberek most már azért lesték az eget, hogy mikor marad végre abba az eső. A városi elöljáró, mikor összetalálkozott az utcán a pópával, meg is jegyezte neki: Atyám, szólhatna ott fent, hogy most már abbahagyhat-nák! A pópa sértődött arcot vágott, természetesen ő is hallotta, hogy mi történt az ünnepségen. Az én istenem ezért nem felelős – valami ilyesmit válaszolt, aztán elsietett.A huszadik nap után az elöljáró a katonaság segítségét akarta igénybe venni. Felhívta az egyik komáját, aki az egész körzet katonai vezetői közé tartozott.– Besegíthetnétek, hogy elálljon végre az eső! – mert az nyílt titok volt, hogy a hadsereg próbálkozik az időjárás manipulálásával.– Ahhoz magasabb szintű döntés kell, mint mi vagyunk – felelte a barátja, aki azért megígérte, hogy megpróbál magasabb körökben utána kérdezni. Meg is tette, és másnapra már kapott egy letolást a főnökeitől: az eső befolyásolás egy fontos projekt, állami titok, hadititok, nem szabad ilyenről civilekkel beszélgetni!Az eső meg csak esett, és esett szüntelenül.Bár szégyellte még önmaga előtt is, de a város elöljárója ekkor kiment terepjáróval a tunguz faluba, megkérni az öregasszonyokat, állítsák el az esőt.A faluban nem talált senkit. Az egész lakosság felszedelődzködött, és északabbra költözött. Ezt ugyan hivatalosan be kellett volna jelenteniük a körzeti elöljáróságon, de az ilyen előírásokat egyrészt a tunguzok nem is ismerték, másrészt ő maga sem törődött vele komolyan mostanáig.Az eső meg csak esett, és esett szüntelenül.
lilapetunia2017. november 10. 09:35
@Rozella:
Örülök, hogy tetszett, :)
Rozella2017. november 9. 19:33
Az öregekkel eltűnik egyfajta ősi tudás és sok elveszik a természet nyelvéből is, mert ők értették... A "hadsereg " soha nem fogja megérteni... / a vége lehetett volna kicsit izgalmasabb.../ :) de jó, érdekes írás...