Sárki Gondolatai

Egyéb
Axhyon•  2023. november 15. 13:13

Kicsiny ház

Kívül kicsi takaros. Sárga falú fehér lécekkel. Előtte egy Rózslugas kiskertjében virágok. Minden évszakban virágozna valami. Belül a ház nagynak tűnne. Fehér vagy napsárga falakkal. Lenne egy tükör egy előszoba falon hogy amikor indulok valahova egy pillantás még!
Felfuttatva az ablak fölé vagy a falra a szobai futóka.. és lennének cserepes virágok. A konyhában a fény beterítene. Na de nem a lámpától. Hanem a nagy ablakokból melyek az udvarra nyílna ahonnan kinézhetnék a gyerekekre mosogatás közben. Ablak alján kis fűszernövények tündökölnének, illatoznának.. mindennek lenne helye. Lenne egy fotóm is kint a kis családomról. Elmerengek eme álomképről ...
Készen lenne hamar az étel és már csak az utolsó edényt mosom el mi kellett a főzéshez mikor nyílik az ajtó betoppan a kedvesem. Fáradt a munkától megtörlöm a kezem és odamegyek puszit nyomok az arcára ő visszacsókol. Mosolyogva köszöntöm és megvárom míg szusszan egyet. Levéve a válláról a mai napot, csak ül egy kicsit az előszobában. Hallja ő is a gyerekek csivitelését az udvarról. Sóhajt majd bejön a konyhába. Kérdezem milyen napja volt miközben megterítem az asztalt. Nem csilivilin, de családiasan. Ő mesél hol ez hol az történt a kollegája ezt művelte ... könnyített a lelkén. Hallgatom őt figyelek rá. Majd megkérdezi velem miujság? Ó hát a szokásos. Napi teendőim. Zolinak új barátja van ma átjött ő is játszani egy kicsit. De már hazament ebédelni. Zsófi meg elhatározta hogy divatosat játszik. Felöktöztette a kutyát. Szegénykém látnod kellett volna. Nevetek az emléken. Majd kilibbenek az ajtón szólni a gyerekeknek jöjjenek enni. Ebéd után elmosogatok majd jöhet a pihenés. A kicsik a szobájukban egy egy plüsst ölelve elnyúlva az ágyukon alszanak. Mi a tévé előtt ülünk összebújva. Nem is mindíg lényeg, hogy menjen valami csak adja azt a cseppnyi fényt. Lássam az arcod mégha fáradt is. Érezzem kezeid melegét, ahogyan megpihen a vállamon és derekamon.
Pihenés után még indítok egy mosást. Nem állhatok meg. Majd az udvaron kiteregetek. A nyári szellő seperc alatt megszárítja a ruhákat. Visszatekintek a házra apró ház, de belül hatalmas kastély. Mosolygok majd az égre nézek... sikerült?
Majd a végén kiderül....

Axhyon•  2023. március 9. 08:15

Beszélgetés álmomban



Háború közepén egy poros padláson, ahol egy műanyag lapon át szűrődött be a fény.
Társam: - Azt hiszem ideje imádkoznunk.- Kérdem kihez?
Rámnéz meghökkenve.
- Hát a jóistenhez hogy segítsen.
-Az nem fog segíteni. - Mondom mire társam, aki eddig hintázott a székén, most megállt. De nem szólt.
- Nem hiszel istenben?
- Nem. Mondtam
-Hát akkor miben hiszel? - Kérdezte. Én hátradölve egy szalmazsákon, csak mondtam.
- Sokmindenben. Ami létezik.
- Például?
- Például. Hiszek a szerelemben. - Néz rám, de folytatom. - A napsütésben, a jó levegőben.
Hiszek önmagamban és benned is! Hogy nem halunk meg...
Ujra elkezdett hintázni a székkel
- Értem  mondta. - És láthatóan elgondolkozott. - Értem.

Axhyon•  2022. december 28. 18:07

Magány

 Látom nem izgat mit élek meg.
Menj csak nyugottan.
Ne lásd hogy könnyek közt elemészt a magány
Velem így csak a baj van.

Én még emlékszem arra a nyárra
Mosolyogva néztünk egymásra.
Mára mi maradt csak nekem?
A magányom a gyermekünkkel

Itt vagyok terhesen hormonokkal megálldva
Bárcsak minden gondom tovaszállna.
De minden nap sírok de te nem látod.
Bárcsak ne éreznék nem kellene fájnod.

Menj csak menj pihend ki magad.
Megértem hogy a munka miatt fáradt vagy.
Én is dolgozom 24 órában
Majd fogok még 24 ben 48 órában.

Majd túlleszek rajta ahogy mindíg is.
Magányomba belefolytom ahogy eddig is.
Nem reménykedek már jóban.
Bár érzéketlen lennék kint fagyva a hóban. 

Axhyon•  2014. május 25. 22:25

Sárkányom hátán

Eszméletlen jó volt amikor ráültem a hátára és egyenesen szálltunk fel a felhőkig.. Csodálatos érzés volt szinte leirhatatlan. Tudaton kívül éreztem magam, de egyszerüen rábiztam az életem. Drága barátom vitt haza Drága kis Sárkányom. Nagyon szeretlek :) 3 és negyed sör itán ugyebár kissé álom és érzelem ittasan lógva az időben és térben nem törődve a gondokkal.. Felültem rá és szinte hazarepített.. nem volt világításom és aggódtam a rendőrök miatt. De amikor ráültem a félelmem szertefoszlott és hazarepített. Csodálatos szárnyai amiket odaképzeltem csak hasították a levegőt. a kerékpárom az én drága barátom... :) És meghálálta hogy törődtem vele hogy aggódtam amikor beteg volt.. Eszméletlen jó társ hálás.. és kitartó ... Velem együtt száguld az úton bármerre járok... :)

Axhyon•  2014. január 26. 14:29

Vajon mi a jóság mértéke?

Vajon mi a jóság mértéke?
Ez a kérdés egy ideje most foglalkoztat...
Vajon ha valaki úgy érzi jót cselekedett akkor az tényleg így is van? Van olyan ember akinek bármit is csinálhatunk bármit megteszünk érte akkor se számítunk a szemében? Mit jelent az hogy jó? Ha egy anya Kényezteti a gyermekét.. szeretetből és megad neki mindent az jó? A nevelés szempontjából is? igen lehet jó szerintem, de emellett nevelni is kell a gyermeket nem kaphat meg mindent, akkor amikor akarja... 
Mit jelent az ha valaki segít a másikon? az tényleg segítség? Valóban? Nem tudom ha valamit teszek amit ugy érzek jó dolog a másik rossznak véli? Esetleg megalázásnak? mert ő nem tudja megtenni?... Bonyolult ez :/ sokszor nem is igazán értem. Azt tudom hogy nem segíthetek mindenkin.. De azt is tudom, hogy aki megérdemli és tudok is segíteni neki az hálás lesz. Igazán csodás élmény... Nem tudom Mi a jó... Vagy meddig terjed el..