A fa alatt

A fa alatt

- Vajon mi mit kapunk, mikor előttünk az ünnep? 
Mondja a sok erős, kinél kérni még nem szégyen, 
Karácsonykor túl kell lépni humán büszkeségen. 
Ki olyan hatalmas hogy a másét elveszi erővel, 
Együttérezhet-e ilyenkor egy kizsákmányolt lénnyel? 
A válasz: nem; ne legyél már ostobenkó Jakab, 
Mi nyugodt szívvel üljük körbe mindig asztalunkat. 
Jól van az úgy, ha minden a te lelkeden szárad, 
Rongynak, törölgetni jó. 
S a mikulás letagad. Ho-ho-hó! 
Maradéknak maradéka elég undorító. 

Íme a szörnyeteg, mire olyannyira vártál, 
Koponyába csomagolva rád pislog a fánál, 
Javaidra ne bánd, hogyha elcsöppen a nyála, 
Te tetted ilyenné, így nem válthatod vissza. 
Kell is az hogy rád maradjon valami kis bosszú, 
Ezt nem teszed már jóvá, a bűnlajstromod hosszú! 
Etesd hát és itasd ezt a nyálzó, éhes szörnyet, 
Legyen végzeted, melyként a vége voltál egy 
ártatlanul birtokba vett félemberi létnek. 
A szörny én vagyok, készíts nekem fekhelyt, 
Azt hiszem, a fa árnyékából többé nem kelek fel. 

Az elnyomó kisebbség mind fölött uralkodik, 
Hiába osztanak ételt, ha a hal a fejétől bűzlik, 
Nagyon sokan szűkölködnek, kevésnél a haszon, 
A végén meg elillannak, egy rejtett vonalon. 
Most már szinte jobb, ha a szegénység az kussol, 
Nem járatja lepcsöst, a gyomra akárhogy is szorul, 
Az a jó, ha a közép semmiről sem tud, 
A tudatlanság öröm, s a hiány lassan nálunk, 
Úgyis lassan, önmagától, a kárhozatra zárul.