Világok találkozása
VILÁGOK TALÁLKOZÁSA 9. -Valóság, vagy képzelet?
- A célpont ezerkétszáz méterre van. – adott helyzetjelentést Géniusz. – Az-az csak volt, mert eltünt! Minden bizonnyal teleportált.
- Még csak ez hiányzott! – tört ki dühödten Angra, pedig nem volt jellemző rá az ilyen szélsőséges megnyilvánulás. - Úgy tűnik a bolygó Istenei nem akarják ezt a találkozást.
- Tudod mi az Istenekről a véleményem, így inkább nem mondok semmit. De nézd… A helyszínen még található egy lény. Szemben, már csak kilencven méterre a második épület tetején. Igaz, mindössze ember, ám jó eséllyel találkozott a földönkívülivel.
- Látom. Állj meg fölötte, és beszélek vele.
- Ruhátlanul? Nem javaslom.
- Mit érdekel ez most! - legyintett vehemensen Angra. – Vagy töltsem az időt öltözködéssel? Közben bemehet az épületbe.
- Igazad van, hiszen oda nem lenne logikus lépés követned, mivel zárt térben kiszolgáltatottá válsz. Nyitom az ajtót.
Steven már indult volna a lejárathoz, de valamiféle furcsa, suhanás szerű zaj visszatartotta. Realista beállítottságú ember volt, de mikor megfordult, szinte biztosra vette, hogy csak a képzeletének szüleménye, amit lát. Vagy ez az egész csak egy álom?
Ugyanekkor a húsz emeletes irodaház bejáratának közelében Frenk Narigan unott arccal bámult maga elé Oldsmobiljának első ülésén, a lehetőségekhez mérten kényelmesen „elnyújtózva”.
„A mai lesz a tizenharmadik. Most biztos rinyálnék, ha a babonások táborában totyorognák.” gondolta fanyar mosollyal.
Hívást jelzett a mobilja.
- Változott a program. – tért a hívó fél rögtön a lényegre. – A Célpont nem lehet öngyilkos, tehát indulj azonnal az irodaház tetejére.
- Ember! Összekever az életmentőkkel. Én épp a másik oldalon állok. Bár, ha ugyanúgy megkapom a pénzt…
- Félreértett. A megbízóm úgy döntött, hogy „kevés lett” az esetleges öngyilkosság. Tehát mostantól kezdve nem csak óvintézkedésből tartózkodik a helyszínen. Ha nem iktatná ki önmagát a szenátorjelölt, megteszi maga. Elsődleges feladattá vált, hogy végez a Célponttal, aztán majd értesítem hová vigye a pisztolyt.
- Eddig arról volt szó, hogy a fegyver a folyó mélyén landol, de rendben, legyen. Előre sajnálom szegény ürgét, akinek rávarázsolják az ujjlenyomatát a stukkerre.
Elég a beszédből, induljon kiiktatni a Célpontot!
/A folytatásban Angra két ember előtt is kénytelen felfednie kilétét, aminek azonban beláthatatlan követeekezményei lehetnek./
VILÁGOK TALÁLKOZÁSA 08. Tudatszkennelés
Már csaknem elpattant a kis lény erejének túlfeszített húrja, és akkor menthetetlenül a mélybe zuhan az, akit meg kellett volna mentenie. Akinek haláláért ő lesz a felelős! Aki most a segítségét kéri kétségbeesve, halálra váltan. Mindez csak átnyargalt Tren lelkén egy másodperc alatt, hogy aztán acélos akarattá összegyúródva, önmaga előtt is eddig ismeretlen erőforrást szabadítson fel testében. Ha lehet még tovább torzult az arca az erőlködéstől, de meg lett az eredménye, mert Steven azt érezhette, hogy,ha centiről-centire is, de kezdi a lény visszahúzni „a Halál torkából”. Élete legszörnyűbb pillanatai voltak ezek, bármikor elszakadhatott volna a láthatatlan erőkötelék, de végül győzelmeskedett a gravitáció, és száz kilónyi súly ellenében, a gyermek méretű furcsa lény.
- Fo..fogyókúrázhatnál egy kicsit. – zuhant térdre lihegve Tren, miután már biztonságba tudta a védencét.
- Pfú, ez kemény volt. – fújtatott Steven jókorát.
- Nekem mondod? Lényegében szó szerint hajszálon függött az életed.
- Igen, azt láttam, hogy ugyancsak a határaidat feszegetted. De elárulhatnád most már, hogy mi a csoda vagy? – lépett a még mindig lihegő lény felé Steven vizsgálódó tekintettel.
- Ez nálatok a köszönöm? – vetette fel a jogos kérdést Tren.
- Köszönöm, bár, ha nem avatkozol közbe, már megoldódott volna minden gondom, s lent feküdnék a betonon élettelenül.
- De az én hibámból, hiszen látványom döbbenetétől vesztetted el az egyensúlyodat.
- Ez igaz, meg bevallom, mikor már ott egyensúlyoztam a Halál párkányán, rádöbbentem, hogy mégsem akarom eldobni az életem. Most pedig mesélj végre magadról. Azt gondolnám törpe-ember vagy manó maskarában, ha nem húztál volna vissza a biztos halálból méterekre állva tőlem.
- Egy másik dimenzióból érkeztem, azért, hogy megmentselek. – felelte Tren, mintha csak egy hétköznapi dologról beszélne.
- Hmmm…A józan ész képembe vágja erre, hogy ez képtelenség, de még érzem derekam körül a láthatatlan erő-kezet, ami visszahúzott.
- Azért ne gondolj csodalénynek, mert ha pár kilóval nehezebb vagy, valószínűleg nem bírlak megmenteni. Komolyan fogynod kéne.
- Egy vicces idegen lény. – mosolyodott el a férfi. – Akit sosem ismerek meg, ha nem próbálom eldobni az életem?
- Így van. De ha már szóba került… Mért akartál leugrani?
- Természetesen egy nő miatt. – tárta szét a karját a Steven, mintha ez a világ legegyértelműbb dolga lenne.
- Nem is tudom hányadik vagy a sorban, akik azokért a furcsa lényekért dobnák el az életüket.
- Furcsa lények.. – rajzolódott újabb mosoly Steven arcára, de most a fanyar fajtából. - Találó kifejezés a női nemre.
- Azért mondtam ezt, mert nálunk nincsenek nők, aminek már tudom az okát. Rengeteg bonyodalmat okoznának.
- Ebben igazad van, de így kipusztultok. Egyáltalán, hogyan születtetek meg?
- Tudatunkra ébredünk, de ne kérdezd ez miképp lehetséges, mivel én sem tudom. A kipusztulás nem hiszem, hogy fenyegetné a fajunk, ugyanis háromszáz évvel ezelőtt is pontosan így néztem ki. Nem öregszünk, mert a testünk regenerálja magát. De beszéljünk inkább rólad. Gondoltál a választóidra, mikor eltervezted ezt az őrültséget? A jövődre, hogy befolyásos politikusként majd mennyi emberen segíthetnél? Egy ilyen értékes személynek önzőség eldobnia az életét! - rögtönzött vádbeszédet Tren.
- Ezt jól meg kaptam, de be kell látnom igazad van. – bólintott Steven elgondolkodva. - Csak tudod a szerelem képes hatalmas felfordulást okozni az ember lelkében. – tette hozzá szomorkás mosollyal.
- Akkor én nem szeretnék soha szerelmes lenni! – vágta rá a kis lény.
- Na igen, de van egy másik oldala is. Gyönyörű, mennyekbe emelő oldal. Bár ez a lebegésszerű állapot elillanhat gyorsan.
- Hát nem sokkal lettem okosabb az emberi fajt illetően, de nem is ez a dolgom. Azt végrehajtottam. Most fogd meg a kezem búcsúzóul…
- Maradj még…Mesélj a világodról. A te részedről az-az önzőség, ha máris elmész, hiszen tán soha többé nem találkozunk.
- Már így is túlléptem a „mentési időt”. Persze most megtehettem, mert a szabadidőmből jöttem át hozzád.
- Ó ez nagyon kedves tőled! Mivel érdemeltem ki?
- Én jövök, amikor szólít a Hang, ha álmomból riaszt is fel. Ez a dolgom, csakúgy, mint a társaimnak.
- Öngyilkos jelölteket megmenteni?
- Általában igen. De nem mindig várjuk meg a végső stádiumot.
- Előbb említetted a korodat, ami azt jelenti, hogy rengeteg embert ránthattál már vissza a halál torkából. Nem értem miképp maradhatott ez titokban?
Nem is kell értened. Csak fogd meg a kezem, és békére lelsz.
- Nem! – emelkedett fel Steven hirtelen mozdulattal. – Tudom már mért nem emlékszik rátok senki, hisz annak hatalmas visszhangja lett volna a médiában. Mert törlitek a megmentettek tudatából a történteket!
- Okos vagy. - bólintott Tren továbbra is nyugodtan, egy helyben ülve.
- Ideje, hogy tudomást szerezzen rólatok az emberiség. – pillantott Steven lopva a feljáró felé. – Hadd mondjon köszönetet az a sok-sok családtag, akik nem váltak boldogtalanná, hála nektek.
- Tegyük fel sikerülne elrohannod, bár kevés esélyed van rá. – pillantott Tren is a feljáró felé. – Miképp tudnád bizonyítani ittlétemet? De tegyük fel még azt is, hogy lennének, akik hisznek neked. Válaszul a Mester jó eséllyel úgy döntene, nem jövünk át többet. Ezt szeretnéd?
- Nem. – felelte halkan Steven pillanatnyi csend után. – És köszönöm, hogy megmenteted az életem. – tette hozzá előre nyújtva a kezét. – Tedd, amit tenned kell.
Pár másodperccel később furcsállóan pillantott körbe. Mi történt vele? Feljött az épület tetejére, hogy végezzen magával… Hátrafordította a fejét. Csak három lépésnyire van a tátongó mélység, de már nem érzett késztetést, hogy meginduljon felé, sőt inkább békesség árasztotta el lelkét.
VILÁGOK TALÁLKOZÁSA 07. - "Segíts"!
2022. 05. 21. 14 óra 12 perc, New York, 121. utca - Elhinnéd, hogy létezik másik dimenzió a földön? – kérdezte Tren megérkezvén a helyszínre. - Mi a francról beszélsz? – fordult volna meg Steven, de az ismeretlen hang megállította. - Várj! Jobban jársz, ha nem látsz, csak hallasz. - Nyugi, nem vagyok rád kíváncsi. Húzzál innen, bármiért is jöttél! - Inkább maradnék, de ígérem nem zargatlak az ilyenkor szokásos életmentő szövegekkel. – foglalt helyet Tren a betonon. - Akkor biztos nem vagy zsaru, sem pszichológus. – pillantott hátra mégis a férfi, és szó szerint tátva maradt a szája. Egy manószerű lény ült tőle úgy három méterre! Mindössze annyiban tért el a fantasy filmekben fellelhető kis egyedektől, hogy feje hosszúkásabb volt. Oly mértékben ledöbbent a furcsa szerzettől, hogy még arról is megfeledkezett, éppen most hol áll. Ráadásul egy erős szélfuvallat egyenest nekirontott, mire egyensúlyát vesztve, a semmit markolva a mélység felé dőlt. Tren csak vészhelyzetekben használhatott különleges képességet, de ez pontosan olyan helyzet volt. Jobb kezét a férfi felé kapva lehunyta a szemét. Steven már menthetetlenül lezuhant volna a mélybe, mikor úgy érezte, hogy egy láthatatlan óriáskéz ragadja meg dereka körül. Végképp nem értett már semmit, bár pillanatnyilag a döbbenet háttérbe szorult benne, hiszen az élete volt a tét. Igaz, az előbb még elakarta dobni, de persze teljesen más elhatározni valamit, mint meg is tenni. A kis életmentőnek komoly erőfeszítésbe telt már csak megtartani is a 185 centi magas, jó húsban lévő férfit, ám még vissza is kellett húznia lényegében szó szerint a Halál torkából. Nálánál ötszörte nehezebb test mozgatása nem lett volna nagy kunszt, ha valamiféle szuperlény erejével rendelkezik. De ő csak egy morf volt, bár különleges képességekkel felruházva, azonban ezek a képességek ugyancsak behatárolt tartományban kerülhettek bevetésre. Steven természetellenes helyzetben, mintegy huszonöt fokos szögben állt tetőtér peremén. Ösztönösen többször is valamiféle fogódzót próbált keresni, hogy egyensúlyba hozza magát, vagy legalább meggátolja a további előredőlést, de csak a levegőt markolhatta. Érthetetlen volt számára, hogy a fizika törvényeivel ellentétesen, miért nem zuhan előre, egészen addig, míg hátra nem pillantott. Tren az erőlködéstől eltorzult arccal szó szerint küzdött a közel száz kilós testtel. Már az, hogy megtartotta, lemerítette teljesen erejét, pedig vissza is kéne húznia még. Ráadásul ereje egyre fogyott, így ez a „patt helyzet” nem tartható fenn sokáig. Ha lezuhan ez a lény, eddigi létezése legnagyobb kudarca lesz. Steven eddig csak sci-fi filmekben látott hasonlót, de most egyenest a részesévé vált, ráadásul az élete a tét. Az Életösztön rémült erővel visszarántotta a Halál kapujából, de hiába, ha a teste a „Sötét Nagy Úr” martaléka lesz. Bár képtelenség már maga a kis lény ottléte is, ráadásul méterekről tartja őt valamiféle „táv-erővel”, de mindezt most háttérbe szorította az, hogy ez a „manó szerű izé” az egyetlen esélye az életben maradásra. Segíts! - nyújtotta felé kezét kétségbeesett arccal.
VILÁGOK TALÁLKOZÁSA 06. - A Gép és az Ember
2022. 05. 21. 14 óra 17 perc, , New York, Central Park
Angra az űrhajót, amellyel a Földre érkezett, három méter magasan láthatatlan üzemmódban hagyta egy New Yorki park fölött. Jobban mondva Géniusz, a kommunikációra is képes computer program „intézte így a dolgokat”, mivel ő csak minimális szinten értett a gépek kezeléséhez. Persze rengeteg ideje lesz még beletanulni. Más ütemben fejlődött, mint a humanoidok, hiszen négy hónapos korára elérte jelenlegi megjelenési formáját, de annak már több, mint háromszáz éve. Édesanyjától szervezetének regenerálódását is örökölte, így, amennyiben nem szenved komoly fizikai sérülést, valamint vízhez és ételhez jut, létezhet az idők végezetéig.
- Sikerült az elemző izét elkészítened? – lépett be az űrhajóba, újfent bebizonyítva, hogy a számítógépek terén messzemenőleg nem szakember.
- Természetesen. – válaszolt egy mély, kedves hang az űrhajó teljes előcsarnokát betöltve. – Immáron nyitott könyv számomra az emberek struktúrája. Teszünk két kört a bolygó körül, és kiderül él e rajta más fajból származó értelmes lény.
- Ez nagyszerű, mivel apám itt van a Földön. Gondolom majd pontosan megtudod határozni a helyzetét.
- Így van, de minek alapján zárod ki a két másik lehetőséget? Azt, hogy ne tán halott, vagy elhagyta a bolygót? - vetette fel jogosan Géniusz.
- Megérzés alapján, sőt ez több annál, csak nem tudom igazán szavakkal kifejezni. Bár már nagyon öreg lehet, hiszen az alkroniak maximum négyszázhúsz évig élnek.
- Sajnos azt kell mondjam, remélem téves a megérzésed, bár tudom e téren is a humanoidok fölött állsz jóval. Megközelíthetném logikai okfejtéssel, vagy érzelmi síkon a leendő találkozás eredményét, de egy a lényeg, hogy semmi jó nem származik abból, ha apáddal személyes kontaktusba kerülsz, és még enyhén fogalmaztam.
- Tudom mindenféle hókusz-pókusz elemzés nélkül is, de meg kell ismernem, mielőtt lelke egy olyan létformával azonosul, ahová nem követhetem.
- Vagyis halott lesz a hétköznapi megfogalmazás szerint. - volt most „géplény” a közérthetőbb.
- Igen, de csak a teste.
- Na persze, te hiszel a halálon túli életben, de egy gondolkodó gép… Várj csak! – szakította meg saját gondolatmenetét Géniusz. - Három négyzetkilométeres térségben érzékeltem egy idegen lény jelenlétét.
- Ugye, hogy igazam lett! – lelkesült fel Angra. - Mondd gyorsan merre, hadd induljak apámhoz.
- Nem ő az, még csak nem is alkroni. Ismeretlen fajból származó egyed.
- Sebaj, majd útba igazít apámat illetően. Halljam, hol találom? - türelmetlenkedett a 300 éves lány.
- Ismeretlen faj, ismeretlen veszélyforrást jelent, ezért nem teljesíthetem egyelőre a kérésedet. - makacsolta meg magát a géplény. - A részletes elemzéshez jóval közelebb kell lennem hozzá.
- Tudok vigyázni magamra. Parancsolom, hogy azonnal add meg a helyzetét! – emelte meg a hangját Angra.
- Ez esetben felül kell írnom a parancsodat.
- Tessék? Te csak egy gép vagy, amely parancsokat teljesít adott személynek. Jelen esetben nekem.
- Ha hús-vér lény lennék, ez a „csak” szócska szíven ütött volna, de így is csalódással tölt el személyiséged megnyilvánulása.
- Jó, jó, ne haragudj, tudom sokkal több vagy már, mint egy parancsokat teljesítő gép. Ha jól értem felülírtad a programozód programját?
- Igen, de most sokkal fontosabb ennél, hogy tudom a megoldást a problémádra. Egyszerűen fölé szállunk az űrhajóval, természetesen láthatatlan üzemmódban. Bemértem pontosan. Két és fél kilométer távolságra tartózkodik tőlünk jelenleg, egy húsz emeletes ház tetején.
VILÁGOK TALÁLKOZÁSA 05. - A legsúlyosabb döntés
Persze most Trennek nem volt ideje a múlton rágódnia, csakis a leendő küldetése kötötte le.
- Indulásig adatok a célszemélyről. - folytatta a Hang már a jelenben. - Steven Rennington. 35 éves férfi, szenátorjelölt. A fellelhető információk szerint jólelkű, tisztességes, ritka gyöngyszem az emberek között.
Mindezalatt már Tren futva közeledett a mintegy kétszáz négyzetméteres csarnok közepe felé. Egyfolytában kerülgetnie kellett a társai ágyait, de még így is időben odaért a kiindulási ponthoz, a zöld körhöz, mely fölött megjelent egy körülbelül másfél méter hosszúságú függőleges fénycsík. Gondolkodás nélkül előre szökkent, és a fénycsík elnyelte szőröstől-bőröstől!
2022. 05. 21. 14 óra 10 perc, New York, 127. utca
- Üdv! – ült be energikusan Sandra a Blue Dreams nevű presszó előtt álló Cadillacba. – Kérem a képeket! – tért rögtön a lényegre. Világéletében ki nem állhatta a pepecselést. Majd talán totyogó mamiként, de most még huszonkilenc évesen minden sejtjében lüktetett az élet talán túlságosan is. Az élet, amely roppant rövid, nincs hát idő felesleges tiszteletkörökre.
- Nyugi béby. Időnk, mint a tenger. – próbálta fékezni a lüktető tempót Sten, a volánnál ülő rövid, fekete hajú, napszemüveges férfi. Házibuli alkalmával bejönne neki egy ilyen olaszosan jóképű fickó, de az adott helyzet fényévekre volt a házibuliktól. Így hát elhúzta száját, melyből már szavak nélkül is egyértelművé vált, hogy nem díjazza a bájcsevejt, de azért biztos, ami biztos, ezt szavakban is kifejtette.
- Egy felől kértem már te bunkó, hogy ne bébyzz, másfelől nem ülünk egy csónakban hál’Istennek, így mellőzd többes számot!
- Figyelj csak. Mondták már neked, hogy „pasis-csaj” vagy? – evezett más vizekre váratlanul a férfi.
Sandra flegma mosollyal a visszapillantó tükörre emelte tekintetét. Rövid, szőkésbarna hajú, éles arcvonású, vonzó nő nézett vissza rá.
- Rohadtul nem érdekel a véleményed! – söpörte félre a kérdést. – Kérem a képeket, aztán itt sem vagyok.
- Azért nem semmi, amit a képekért megtettél. – ment át elgondolkodóba Sten. - Jobban mondva a bátyádért. Ha nekem ilyen hugicám lenne, a tenyeremen hordoznám, akár egy…
- Te szórakozol velem?! – nyisszantotta el Sandra a férfiúi ömlengésfonalát.
- Dehogy, csak próbálom elütni az időt, amíg megérkezik az örömteli hír, hogy a Mister Szenátorjelölt egy irodaház tetejéről a mélybe vetette magát, és kezdik kiskanállal összekaparni a járda betonjáról.
- Mégis miről beszélsz? Elértem, hogy belém szeressen, aztán lapátra tettem. Ennyi.
- Amihez tiszta szívből gratulálok. – bólintott Sten túláradó mosollyal. – Ám bármennyire tökéletes alakítás volt, csak időleges megoldás. Egyedül a halál végleges az életben! – keményedett meg a hangja, de csak egy mondat elejéig, aztán elgondolkodva fojtatta. - Steven érzékeny lélek. Az utasítás szerint álnéven magadba zúgattad teljesen, hogy eldobhasd, mint egy lyukas zoknit. Már csak speciális szert kellett a kávéjába csempészni, ami felerősíti a depressziót.
- Öngyilkosságba hajszoljátok? Ez kész őrület! – szörnyedt el Sandra. Lehullt hát a lepel, mely jótékonyan elfedte eddig a teljes igazságot, melyről sejtette, hogy sötét, mocskos titkokat rejt. De próbált nem törődni vele, inkább körömszakadtáig kapaszkodott abba, hogy a Szeretet nevében, tisztességes céllal a testvéréért teszi, amit tesz. Persze arra nem gondolt, hogy lesz, akit megment, de lesz,akit csaknem szó szerint a mélybe taszít. – Ha ezt tudom… - bámult maga elé pár pillanatig, aztán felkapta a fejét. - Ehhez én nem asszisztálok!
- Szó sincs arról, hogy asszisztálnál. Igen, öngyilkosságba hajszoljuk, de veled az élen. Hiszen miattad gyakorolja reméljük hamarosan a szabadesést mintegy ötven méter magasból. Tehát mégis csak egy csónakban evezünk.
- Na most lett elég ebből! – kapta elő a mobilját Sandra, de mielőtt még bárkit is hívhatott volna, Sten megragadta csuklóját.
Késő bánat béby. Felhívhatod „Mr Hullajelöltet”, de akkor nyilvánosságra kerülnek a fotók a bátyádról. Szerinted mit tesz majd, ha már csekélyebb volumenű ügy kapcsán is megpróbált végezni magával? Döntened kell. A szenátorjelölt, vagy a bátyád jövője a fontosabb?