Lélekcsere

Denn•  2024. március 13. 16:21  •  olvasva: 21

Kint a téren bitófa áll,

A tömeg még csodára vár.

Az elítélt távolba néz,

Nem béklyózza lelkét a félsz.


Bűne durvább nem is lehet,

Nem hajtott ő sosem fejet,

Ura előtt,mint jó szolga,

Hitét soha el nem dobta.


Népközt méltán kapott helyet,

Az is aki csodát tehet.

Pillantásuk találkozott,

De még semmi nem változott.


Az elítélt nem volt néma,

Várj.” távolból ő ezt súgta.

Hurok került nyaka köré,

Az Élet már csak cseppnyit övé,


Várj” Suttogta mégis újra,

Félvilágnyi a szó súlya.


Egy mozdulat, s kötél feszül,

A földi lét elszenderül,

Ha a hóhér teszi dolgát,

S miért várna még egy strófát?


Zsarnok király ablaknál állt,

És azt hitte, hogy mindent lát.

De tévedett óriásit,

Nem győzhet le mindig bárkit.


A hóhér tette a lényeget,

Várni tovább már nem lehet.

Éppen most jött el az idő,

Kelj életre varázserő.


Aprót bólint az elítélt,

Ennél nem kér már jobb esélyt.

Tét az élet, mi más lenne,

Milliárdoknak adj reményt.


Lent a másik varázst mormol,

S lélekcsere lesz a szóból.

Kötél feszül rá a nyakra,

S király mire észbe kapna,


Akkorra már régen késő,

Életpercből ez lesz végső.

Megtörtént a lélekcsere,

Elítéltnek lett új helye.


Fent a várban királyként él,

A világnak dicső esély.

Nem volt zsarnok, miért lenne,

Hisz a népét ő szerette.


Hatalom nem csalta lépre,

Mert tisztesség vezérelte.



EPILÓGUS

E történet csak egy mese?

S nem volt igaz a felese?

A lelkedben ott a válasz,

S az is lehet örök támasz.


Van, amiben kéne hinnünk,

Ilyen király élt már köztünk.

Habár trónra nem ült soha,

Vezéreljen lépte nyoma.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!