Éhség

Van, ki kedves, van, ki tapló,
Mennyit ér a márványpadló?
Mennyit ér a lélekmosoly?
Válaszul most egy szót se szólj,


Éppen elég, hogyha érzed,
És ha közben „veszik véred”,
Jó mélyen a szemükbe nézz,
Kereszteden mindent túlélsz.


Mert van, ki aljas, van, ki éhes,
Örül, hogyha életképes.
Alamizsna földi léte,
Súlyos kolonc tisztessége?


Van, ki nagyot bólint erre,
„Koloncát” eldobva messze,
Sáraranyból készül vára,
Ez mégis egy vesztes játszma.


S bár ahol halad Isten útja,
Tán rozoga kunyhóra futja,
S nincstelenül ott ül benne,
De éhesen a Szeretetre.