A LEGARANYABB MEDÁL

Láncaim a földre hulltak régen,

A Szabadság a „legaranyabb” érem,

Egy percét sem bánom, amit érte tettem,

Büszkén őrzöm egyre lélekvitrinemben.

Megpróbálták párszor lenyúlni már tőlem,

De mondd, mennyit érne nélküle a létem?

Volt,aki pénzt ígért, mosolyogtam csendben,

Mivel a szabadság megfizethetetlen.

A legelső ellenfél na persze én voltam,

Önmagammal szemeben,keményen harcoltam.

A Hitetlenség hada reám rontott lesből,

De mégis méret kéne meghátrálnom ettől?

Hisz ismertem már magam és ez volt a lényeg,

Évek óta tudom, azt, hogy mennyit érek,

Így lett enyém aztán a legaranyabb medál,

S mivel ez egy érzés,jó, ha szíven talál.

Így a részemmé válok, egybeforr velem,

S amit meg kell tennem, épen azt teszem.

Nem veszi el tőlem, érzem, soha senki,

Balga bábként élve csak a Pénzt tudnám szeretni.

De én másra vágyok, igazi értékre,

Ami elkezdődik és sohasem lesz vége.

A szeretet ilyen,s érzem,igazán élek,

Vezéreljen végig a szív és a lélek.