A vers, a lélek szószólója

Az út szélén ült, s könny áztatta arcát,

A túloldalon, az Ördög járta táncát.

Melléültem, s átöleltem csendben,

Ketten voltunk már a patás ellen.

- A többiek? - így szólt felém nézve.

- Eltévedtek a válaszúthoz érve?

- Csak Isten tudja. - néztem fel az égre,

- Lehet mindet az ördög csalta lépre.

- Én se tudok mindent. - ezt felelte csendben,

De ha épp most rálelsz itt ebben a versben,

Talán nem maradunk végleg célkeresztben.

Én nem megyek jobbra-balra,

Elveimet rúgva farba,

Megyek inkább csak előre,

Én nem ki a legelőre,

Van ott úgyis elég „birka”,

A sorsuk már meg van írva,

Erre persze fejük rázzák,

Életük ők irányítják,

Ám a lényegről nem tudnak,

Régóta már agymosottak,

Mindenre csak bólogatnak,

S befüvezve jól el vannak.

A tutit nekem csak az mondja,

Ki nem vétett eddig soha,

Irányt mutat, bár nem látom,

Mégis Ő a jó barátom,

Hazug szóval nem döf hátba,

Igazságot nem fojt sárba.

Az útján járok mindörökre,

S ha elénk állna néhány törpe,

Megtehetné, csettint egyet,

S ezzel tenne köztük rendet,

De a döntést Ő ránk bízta.

S aki rálép téves útra,

Összegyűri,ami fontos,

Önző énje roppant szorgos,

Galacsinként szélre bízza,

S az új irányt a Pénz kántálja.

Engem senki sem irányít,

Szép szavakkal sosem ámít,.

A jó irányt egy érzés súgja,

S ez nem más mint.......

/Fejezd be a verset,ha Te is ezen az úton jársz./

Ha nem az Ördög vezényli szíved himnuszát,

Ha megahallod a forgatagban a koldus sóhaját,

Ha nem döf hátba naponta pár aljas "jó barát",

Ha felhajthatjuk együtt még az Élet hűs borát,

Ha hited nem csak tenyérnyi,

Mert úgy nincs esély,

Ha lesz még néhány pillanat,

Mely a Békéről mesél,

Ha nem borul ránk lepelként,

A félvilágnyi gyász,

Ha elhiszed, hogy van remény,

S nem béna csendben állsz,

Ha némák mind a fegyverek,

Mert közös lesz a szó,

Ha bírák előtt végzi majd,

A faját eláruló,

Ha nem vág majd lelkeket,

Az Ördög simán zsebre,

Ha nem pásztáz szüntelen,

A jövő célkeresztje,

Ha a Béke galambot,

Nem főzzük meg levesbe,

S ha valóra válhat egy nap

Végre már Isten terve...

Akkor talán még nem veszett el minden,

S két hajléktalan nem kap össze egy csikken.

Rajtad múlik és rajtam,

S szemedbe nézve látom,

Ellenségem leszel,

Vagy maradsz barátom.

Hé, ébresztő emberség,

Késő már, ha világ ég.

Vagy az csak rémálom lehet,

Ahol úgy árad a gyűlölet,

Mint egy féktelen, vad folyó...

Ez földi, de mégis pokoli show.

Vannak akik csodát várnak,

S a Szeretet partján állnak,

Elsöpri mind az áradat,

Még hírmondó sem marad.

Gyógyír lehetne erre,

Gátépítés világszerte,

Ám ez időleges persze,

A végső megoldás az lenne,

Hogyha a folyó kiszáradna,

De ez tényleg csoda volna.

Ember vajon képes erre?

Én még mindig hiszek benne.

Meglehet, hogy naiv vagyok,

És a Sorstól pofont kapok,

De akkor is egy a célom,

És érzem, hogy nem csak álom,

Ez a folyó ne is legyen,

Adj még erőt hozzá hitem.

 A mi szörnyetegünk most még néma,

De csak egyetlen gombnyomásra vár,

Lesz majdan itt neki bőven préda,

És nem tarja vissza országhatár.

Felüvölt majd az utolsó napon,

S hiába bújsz a szekrényedbe el,

Az éhsége maga a borzalom,

Mert a szerénnyel együtt falhat fel.

Micsoda gonoszság...Embertelen?

De ha „tőle” bármit is számon kérsz,

Én most azt kérdem csak szép csendesen,

A tükrödbe nézve, miért nem félsz?

Mi hoztuk létre önmagunk ellen,

Mi ez, ha nem más, mint kész őrület,

Hogyan lehetne békére lelnem,

Míg falja csak egyre a lelkemet.

Azzal, hogy létezik, s habár távol,

Mégis egy ugrással máris elér,

A Múló Idő koporsót ácsol,

Bár a hamvasztásra lesz jobb esély.

Hiszen úgy fogunk mind elporladni,

Hogy temetésre már senki sem költ,

S a Halál „dolga” már csakis annyi,

Hogy felhajt pár korsó jó hideg sört.

Akkortól munkanélkülivé válik,

De szerintem majd cseppet se bánja,

A vak koldus épp erről dalt játszik,

Mivel a jövőt előre látja.

EPILÓGUS:

Jóslatára majd legyinthetsz egyet,

Mivel hajléktalan mindössze csak,

De ha már a szörny felfalta lelked,

Kiderül az, hogy ki is itt a vak.

A Béke már csak süllyedő hajó,

Amíg jussát várja szörnyetegünk,

S minket is elnyel a pokolfolyó,

Ha „szörnytelen emberré” nem leszünk.