attivad blogja

Érik minden és forr a vér,
apró buborékok,
változol te is, változik a tér,
felállnak a nyomorékok,
elnyomás, háború,
magyar ellen magyar,
ketyeg az óra forr a vér,
élesedik az agyar.

Ötvenhat október
maroknyi fiatal,
kétezerhúsz október
új időket szaval,
akik ledöntöttek korszakot
s bálványokat,
megbecstelenítettek
jövőt s álmokat.

Érik a must, forr a bor,
változik lelkünk
változik a kor,

csak azt add meg Uram,
hogy ki bálványt újfent ledönt
maradjon meg annak
kit a szobrász majd megönt:
kitaszított szívű,
tiszta lelkű ember,
eleget tűrt kutya,
ki lánc nélkül hever.

Itt a tavasz, rápipálok,
kertben állva másvilágot
mögém dobom, nem kívánom,
egyszer élünk csak.

Kertem mélyén a sok túrás,
vakond koma előbújás,
a róka is új lyukat ás,
szívből éljünk csak.

Kerestem én fellegeket
elborító szép szemeket,
találtam csak szellemeket,
nem leszek már vak.

Megtaláltam kicsi múzsám,
kinek tetszik lelki mázsám,
örömét önti rám zsákszám,
rúzsos kis szavak.

Elillanj te bús komorság,
amíg élünk van vigasság,
pohár borban az igazság,
szeretet-falak

vesznek körül nem a bánat,
szeress te is jó pár százat,
a csók egészséggé válhat,
holnap jön vonat,

hozza nekem kicsi kincsem,
- kutya kedve jó a priccsen -,
tavasz nélküle már nincsen,
áldom sorsomat.

Felettem a Hold, mutatja az utat,

szemem nyomot kutat,

(a hóban bokáig süppedek)

őzekét, nyestekét s reszketek,

hogy a sorsfordító,  végzetes csendben,

hó roppanás és gally-reccs közben

megjelenik-e az Úr ott fenn a közösben

nekem és a nyestnek  kik élünk végtelenben.

Lelkem ugrál  ágról ágra, nyomból nyomba,

a Hold fényében szikrázó szempár se goromba,

pedig lesben áll a róka , az ordas szeme szűkül,

de megenyhülnek mert lelkünk összebékül

 egymásra utalva, nincs is nagyon másunk,

bennünk a Teremtő , a fagyban már nem fázunk,

minden lélek atyja vigyázz lelkeidre,

aki  szeret téged, kenj  gyógyírt  sebére,

olyat mely betakar mélyen hordott szégyent,

születésünktől gyűjtött  valamennyi  mérget,

kérgesedett bőrünk változtasd simává,

add  hogy sok keservünk váljon szent imává.

Negyvenegyben Ukrajnában
dúl a halál unalmában,
sturmbannführer nyakán kereszt,
fekete mundér s vízkereszt
fagyos éje, véres hava,
gyerek-tócsák, lánctalp vasa,
emberhús-szag, égő górék,
"Schnell" mit hall utolsó szóként
szülőanyját bőszen szidó,
madárcsontú, öreg zsidó,
ég a pajta, lángja kármin,
részeg náci röhög bármin,
beterít fagyos éjszakát,
lángok nyelve és odaát
a szomszéd falu máris retteg,
csizmanyomok rávezettek
búvóhelyre, faluvégre,
szűzleányok rejtekére.

Feldübörög a gépezet,
lángszórók a sötét eget
pásztázzák, és halálfejes
sisak mélyén halált keres,
izzó szempár prédára vár,
hideg éjben vérszamovár.

Rongyba tekert hullák néznek,
kisded anyja ölén vérzett,
s a lángszínű, fagyos éjjel
megdermeszti rideg kéjjel.

Elvonul a csürhe-horda,
horogkereszt anakonda,
letarolta a születőt,
vörös tócsás ember-mezőt.

Negyvenötben Budapesten
körülzárva negyvenezren,
Várba szorult magyar s német,
katonák és civil népek,
februári fagyos éjen
szenvednek szomjan és étlen
készülnek a kitörésre,
nem kerülnek muszka kézre.

"Egy nap a világ", már érzik,
Szívük elszánt, és nem kérdik,
"mi lenne, ha elfognának,"
jobb a halál, mint a holnap.

Megindulnak, egymást tolják,
kapualjakból kinyomják
azt, ki gyenge ottmaradni,
s összeesik, hátán annyi
lábnyom tapos s fut arasznyit
előre és bújik félre,
míg egy gránát tépi félbe.

Repül golyó, robban akna,
Széna-téri emberbála,
végtagokkal leszakadva,
lövésért könyörgő véres
sárban üldögélő béres,
kar nélküli öreg baka,
vár megváltó sorozatra.

Emeletről lő az orosz,
embervadászat így okoz
nekik minden képzeletet
felülmúló élvezetet.

Tankkal, ágyúval is lőnek
embermassza közepébe,
túlélőket harckocsival
tapossák a föld szívébe.

Negyvenezerből pár százan
átjutnak az ostromzáron,
sturmbannführer vaskeresztje
himbálódzik törött ágon

Köldökzsinór

Anyám már nem él
de megvetette ágyam,
kéklő pirossal
kirúzsozta szájam,
vacogtam nélküle
a társas magányban,
megtart magának mint porcelánbabát
széttör ha nem kellek,
rózsaszín magány.

Eddig kellett búra,
kevés kis menyegző,
hozzá hasonlítasz,
álmomban kerengő,
nem lehetsz több nála
sosem voltál közel,
szerettelek - hittem -
Hitler-bunker minden
mit rád pazaroltam,
veszendőség megírva
a málló falakban,
mosolyodban sírás,
ölemben Léda,
könnyes keszkenővel
sírás-hamis céda,

Elhibázott élet,
gyerekszívbe fúrt
anyák sorsát féltő
rendbe hozott múlt.