Vámpírok: I. lecke

Shianna•  2013. június 21. 12:31

Mivel a neten és bizonyos alsó kategóriás filmekben rengeteg tévhit kering a vámpírokról, a mágusokról, vérfarkasokról, egyéb mitikus lényektől (főnixek, sárkányok), és arról, kik ők és honnan jöttek, úgy gondoltam, hogy a mi történeteink könnyebb megértéséhez, először nem árt adnom némi információt. (Természetesen Tris is hozzá teszi majd a maga információit, mert ebben mégis csak ő a profi)

Kezdjük a harapós szájú kedvenceimmel. A legtöbb információ és tévhit talán róluk kering.

Az első és a legfontosabb, amit mindenképpen tisztázni szeretnék: A vámpír NEM csillog a napon, ha vámpír napra megy, BELEHAL

Káin volt az első. Káin, aki megölte testvérét, ezért a halhatatlanság átkával sújtották. De nem ennyi csupán az átok része. Vérvágy, folyamatos kínzó szomjúság. A vámpírokban élő bestia egyetlen dolgot akar csupán: inni, inni, inni.  Az átok része az is, hogy vámpír éltető napfényre nem léphet, természetesen a mesterséges fényeknek semmilyen hatása nincsen rájuk. Az örök éjszakában élnek, céljuk egy, megőrizni a maradék emberségüket, ha ugyanis ezt elveszítik, a bestia átveszi az uralmat felettük, és onnantól nem mások, mint tökéletes gyilkoló gépek.

Keresztiszony: Látjuk a filmekben, hogy jön egy vámpír, keresztet tartanak felé, vagy hozzávágják (azért vicces, mert nevetve ki tudja kerülni) az azonnal sikítozva elszalad, lángra gyúl vagy ilyesmi. CSAK a keresztiszonyos vámpír fél a kereszttől. A sima, iszonynélküli vámpír, teljesen őszintén szólva, kiröhög.

Fokhagyma: Most erre azt tudom mondani, hogy a vámpír még az sem mondja rá: büdös. Mivel nem lélegzik, így ha szagolgatni akarná, ahhoz levegőt kell vennie. Persze tud levegőt venni, és meg is teszi emberek között, hogy ne legyen feltűnő, de nem fog játszani a fokhagymával. (természetesen ha a vámpírnak fokhagyma iszonya van, akkor pánikrohamot kap)

Ételek, italok: Meg sem próbál haladó ételt vagy italt fogyasztani, ugyanis képtelen rá. Halott test, zéró keringés, nincsen nyála. Ráadásul mindet egyformán pocsék komposzt ízűnek érzik, és azonnal kihányja.

Érzelmek, szerelem: A vámpír nem szerelmes. Teljesen egyszerű. Halott szív, nincsen lelke eszébe sem fog jutni, hogy szerelmes legyen. Van az ominózus nagyon félreértett, és eltolt jelenet az Alkonyatban, amikor Bella belép, és Edward csak rá figyeli. Tök egyszerű a történet. Belépett, Edward megszimatolta ellenség-e, és Bella vérének nagyon finom illata van, meg kell kóstolni. Egy vámpír soha, soha de soha nem lesz első látásra szerelmes. Meg egyáltalán szerelmes sem lesz.

Templomok: Ugyanaz, mint a keresztnél. Be fog tudni menni, sőt ha hívő vámpír, akkor még imádkozni is fog.  Az, hogy a papot utána esetleg elfogyasztja vacsira… nos… a papnak kellemetlen.

Vérfarkasok: A vámpírok ősi ellenségei. Egy vámpír sosem fog egymaga egy hordányi vérfarkasba belekötni. A vérfarkas minden porcikája, vére, nyála, karmolása is mérgező a vámpírokra nézve. Így ha a vérfarkas megharapja a vámpírt, akkor a vámpír belehal. Ha olyan kölyök még, hogy felindultságában vérfarkasba harapjon… akkor is a vámpír fog meghalni.

Tűz: Ez egy egyetemes félelem. Minden vámpír retteg a tűztől

Karó: Nem öli meg a vámpírt, csak megbénítja. Feltéve, hogy fából van, és elér a szívéig.


(folyt.köv:  a következő részben: szervezeti felépítés, klánok, kamarilla, szabbat)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Törölt tag2022. január 28. 18:26

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2013. július 9. 22:42

Törölt hozzászólás.

Holdontul2013. június 22. 22:32

Viszont szidollal jól kezelhető, csak muszáj infúzionálni:D

Shianna2013. június 22. 22:28

A rézkilincs felettébb veszélyes tárgy... teljesen ártalmatlanul díszeleg az ajtón... Aztán egyszer csak a gyanútlan ajtónyitó kezébe harap... a fejlettebb példányok ugatnak is...
A harapása fertőző, súlyos zöldülést okoz

M.Laurens2013. június 22. 22:26

Szerintem a rézkilincs az oka mindennek ! :D:D

Shianna2013. június 22. 21:50

:D :D
Nem, csak Shianna néha dekoncentrálttá válik

M.Laurens2013. június 22. 21:49

Én hülye !
Azt hittem a vámpírok fogai a hajhagymához hasonlatos fog-hagymából nőnek. :-))

Shianna2013. június 22. 16:33

Máris de azonnal...
Következtetés: Számlázás közben nem és nem fogalmazunk vámpírosdit

Törölt tag2013. június 22. 16:32

Törölt hozzászólás.

M.Laurens2013. június 22. 14:59

Én egyszer találkoztam Vám Piroskával a Román-Magyar határon, (ami közvetlenül a Brán-kastélytól alig 800 kilométerre van)
kicsiny kosarában két vérnarancs közt egy vérfarkast akart kicsempészni, kellő okmányok nélkül. Az éppen ügyeletes Fő, Nixet mondott , és csak két üveg Kecskeméti-Fokhagyma után volt hajlandó szemet illetve vérszemet hunyni a dolog felett.
Egyébként biztos karóba húzás várt volna mindenkire aki nem a klán tagja. Apu-klán is nagyon be volt rezelve, nem is beszélve a vessző seprőn lovaló vasorrú nagyanyámról akinek SZTK alapon csinálták a szemfogait ( még az átkosban ). Szegényt azóta is üldözi a keresztiszony , minden zebrán való átkeléskor, pedig mondtam neki, hogy abból a vért már rég kiszívta az útfelügyelet áfástul.
-
Most csak röviden ennyit írok le, mert kezd fogni rajtam az átok, pedig már rég cseréltem benne tintapatront.
:)))

Addig is ( míg meg nem égetnek ) gratulálok a szakmailag alaposan megalapozott alapokon álló alapigazságok alapszintű megosztásának alapvető és magvasan alapos megalapozását elősegítő alapvetések közzétételéhez !

Gratulálok ! Miklós . :-))

Tristan2013. június 21. 15:39

Azt azért még nem árt hozzáfűzni, hogy ezek csak általánosan megfogalmazott dolgok. A közös vonások ellenére a vámpírok legalább annyira különböznek egymástól, mint az emberek. Kinézetük, jellemük, viselkedésük, és az elsődleges motiváció is. A vámpírok jellemét leginkább az határozza meg, hogy milyenek voltak emberként. És persze nagy hatással van rájuk a mesterük. Ahogy különböző a véleményük a művészetekről, a politikáról, ugyanúgy eltérőek a vélemények az újabb vámpírok ''nemzéséről'' (ez egy későbbi lecke anyaga).
Van aki folyamatosan növeli a ''gyermekei'' számát, katonákat gyárt. Van olyan is, aki senkit nem részesít ebben az áldásban/átokban, mert a saját létezését is természetellenesnek tartja. Van, aki csak azért tesz vámpírrá egy halandót, mert unatkozik, de olyan is akad, aki bosszúból...

Tristan2013. június 21. 15:30

mindig van felvétel, csak nem mindegy, hogy kinél:)

Törölt tag2013. június 21. 15:08

Törölt hozzászólás.