Athleta Kriszti blogja

Ismertető
athleta_christi•  2010. november 4. 21:18

Háy János: Xandau. Föld, víz, levegő

A dolgozat 2007 második felében írodott a Magyarország kultúrája a XXI. század elején c. kurzusra. 

 Háy János Vámosmikolán született 1960. április 1.-én – talán innen a kitűnő humora. Igaz, ez legtöbbször fanyar, ironikus, néha kicsit morbid, s talán sokszor a határokat feszegeti. Végigfut a humor a drámáin, a regénye-
in, a versein, – a festményein is könnyedség – az anyósviccektől kezdve a „Teremtős” tréfán át a mai emberiség életének kifigurázásáig mindent meg- találhatunk.
Ez a sokszínűség jellemzi Háy János 1999-ben írt „meseregényét” is:
A Xanadut. Már a fülszöveg elolvasása után rájövünk erre. „ Nem nagy dolog. Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy tenger, kellenek rá hajók, kell Velence és kell Piránó, kell Marlon a régi kópé, és az elrejtett angyal lány Marion. Összekeverjük, kiöntjük és készen van az első fejezet. Aztán megint kavarunk rajta, kiöntjük és készen a második fejezet. Keverünk harmincnyolcszor és készen van mind a harmincnyolc fejezet.” A keverésből adódik, hogy van ismétlődő elem. Tulajdonképpen a regény egy témát dolgoz fel, s ezt tárja elénk különböző történetek formájában. (Az alap történetet szerző Marlon és Marion című kötetéből ismerhetjük meg részletesebben.) Magának a 294 oldalnak a cselekménye pár sorban leírható, ehhez jön még két – látszólagos – párhuzamos szál, és a rengeteg más Vincius által elmondott mese.
Marco egy velencei, pénz- és nőéhes kereskedő. Sorra járja a tengereket és a kikötőket, mígnem Piránóban egy kupecnél meg nem lát egy világító szempárt, amit először macskának vél. Később azonban „utánajár”, hogy az a szempár a kupec lányáé, Annáé – s ahogy lenni szokott, belé szeret. Palotát épített neki, majd ráfesteti a következő feliratot: Lassa pur dir, azaz „Hadd fecsegjenek”. A nyarat Annánál tölti Marco, a telet feleségénél, Júliánál. Körülbelül néhány év telik el így. De Marco egyre féltékenyebb lesz, majd megöli Annát, és mikor észhez tér a tengerbe akarja vetni magát, ám beleütközik Bartholomeoba, a gazemberangyalba és inkább hajóra száll.
Ez a tragikus, beteljesületlen szerelem vonul végig minden elbeszélésen. Marlon és Marion a két angyal egymásba szeretnek, de az Úr olyan feladatot bíz rájuk, ami közben nem szerethetik egymást. Ugyanis a jéghegyek még jobban olvadni kezdenek a kettőjük közötti lángoktól. S bár Marlon később a Naphoz kerül, Mariont nem érheti el a jéghegyeken belül, majd egy nap nem is látja ott. Azóta keresi, de mire elérné, Mariont máshová helyezi az Úr. Számomra nem világos Vincius egy későbbi története. Az angyalfiúk elkezdték szemügyre venni a földi lányokat, és házasodni velük, de a Teremtő mindig megakadályozta. Ugyanígy Marlon beleszeret egy aranyhajú lányba (Marion elvileg napleány és napsugárból lett). Majd le akarja vetni magát és megszakad a szíve, s ömlik a jóság belőle. De az Úr befoltozza, mert akkor nem lesz majd pusztítás, meg a Fiát sem küldheti el – tehát ez még nagyon a kezdetekben történt. Az a lány lehetett Marion is, de akkor az első találkozásuk mikorra tehető? A jéghegyek olvadása a mára jellemző.
Nem érdemes törni rajta a fejünk, hisz az egész regényre jellemző az időbeli és térbeli ugrálás. Természetes, hogy a görög mítoszok más időben játszódnak. Az alaptörténetnek nagyrészt tudjuk az idejét (~1494). Van, hogy napra pontosan van megadva a dátum. Innen vannak ugrálások az időben. Megismerjük a körülbelül száz éves Velence történetét (Újfent egy reménytelen szerelem arról, hogy Velence, mint királynő, mennyire szeretne a tenger karjaiba dőlni). De esik szó Nagy Károlyról és Kolumbuszról is. Maga a főszereplő, Marco, is egy ilyen időbeli paradoxon. Útvonalai és neve azonos Marco Polóval, csak 200 év a különbség. Én nem jöttem rá olvasás közben, ezzel nem értek egyet, hogy egyértelmű. Nem tudhatja mindenki fejből az útvonalakat.
A szöveg nehéz volt első olvasásra és többed szerre is. Egy átlag olvasónak nem könnyű a rengeteg metafora, megszemélyesítés (pl. az aranyak beszélgetnek, Velence, mint nő). Mindenhez egy-egy képzettársítás, kis „sztori”. Mint mikor Marco felesége fésülködik, és a hajától eljutunk a nap és a szél kis csevejéig. Ezáltal néha elmosódnak a határvonalak képzelet és valóság között. Minden túl mutat azon a képen, amit leír. Nem egyszerű tartani a fonalát a cselekménynek. Bár a nyelvezete egyszerű, néhol trágár, ahogy azt Háytól megszoktuk – igaz, a „szentségelés” a Jóistentől nem szokványos.
Különleges, újításnak mondható trópusok az erotikus leírásban találhatók. Ez új utakat nyithat a kortárs irodalomban. Finom, rejtélyes, halványan utal a képekkel, mégis érződik a szenvedély, nem lépi át a határt. „Lebomlottak a ruhák, olya melegbe csúszott a férfi keze, mint mikor friss kenyeret markolnak a pékek, olyan nagyon meleg volt és kicsit nedves a bőr, a kéz lefelé haladt, keverte a hegységeket, hol domb, hol meredély, hol is jár valójában, nem tudta.
A határokat semmiben nem lépi át, így a Teremtőről és az angyalokról szóló kedves kis meseszövésekben sem. A vallásos érzetűeket sem sérti meg. Itt az angyalok észrevétlenül tevékenykednek az emberek világában. Néha jól végzik feladatuk, néha balul sül el, amit tesznek. A viharban az árbocot rossz helyen fogják meg és ahelyett, hogy egyensúlyba jönne a hajó: eltörik az árboc. Ők büntetik a tengerészeket egy átmulatott éj után. Nem is olyan párhuzamos szál ez, főleg miután látjuk, hogyha valaki meghal – ami nincs is szó szoros értelemben itt –, kopogtat a Menny ajtaján és angyal lehet belőle majd. Csak szegény Vincius kopogtat 80 évenként már vagy 800 éve. Meghal, fölkerül, a Teremtő visszaküldi mondván még nem érett a túlvilágra – valójában azért, hogy ne legyen vége a mesének. S persze egy Mohamed se kerülhet be. Mohamed Ali is csak azért mehetett be, mert szétverte az ajtót.
Xanadu eredetére kétféle utalás van a műben. Egyszer hol városként jelenik meg, egyszer névként. Ezt is Vincius meséli el. Egy kalifa beleszeretett egy Xanadu nevű lányba, akinek palotát épített. Elhanyagolja a hadsereget. Majd egy nap ledöfik. A serege pedig felégeti a kikötőt. Számos útikönyvben megtalálható ez a legenda.
Látjuk az életet földön, vízen, levegőben. Mindenhol ugyanaz. Itt is. Ezért az irónia benne. Mi is így élünk, ilye világban: fertő, mocsok, paráznaság, csúfolódás, részegség, káromkodás. De hát ezért küldte segítségül a Teremtő a Fiát. Könnyed az egész mű, mégis úszik benne valami viszolyogtató és tragikus. Bár én elsőre nem értelmezve olvastam a regényt, hanem az élvezet kedvéért – így is lehet. A tűz kimaradt, arra csak kis utalás azáltal, hogy a teremtés 5. napján az egyik angyal nem akart dolgozni és a Teremtő készített neki egy „meleg” helyet, ahova le is dobta rögvest. Összességében: kihagyhatatlan olvasnivaló.


Felhasznált irodalom:
Háy János: Xanadu. Föld, víz, levegő, Budapest,1999, Palatinus.
Toót H. Zsolt: Kevés a több, de több a kevés. Napút 1999, 8. szám.
http://www.inaplo.hu/na/naput_1999/1999_08/090.htm
Dérczy Péter: Angyali regény. Élet és Irodalom 1999. október 22.
http://www.es.hu/old/9942/index.htm
Medgyes Tamás: Esztétikai tapasztalat és/vagy elméleti megfontolás. Tiszatáj 2000/6. http://www.neumann-haz.hu/scripts/webkat?session=3798821&infile=authk.glue&key=11013&query=Medgyes+Tam%C3%A1s
Lovász Andrea: Mesebeli szomorúság. Forrás 2000/6.
http://www.forrasfolyoirat.hu/0006/lovasz.html
Kálmán C. György: A szabadidő kulturált eltöltése. Alföld 2000/8.
http://epa.oszk.hu/00000/00002/00053/kalman8.html
Szilágyi-Nagy Ildikó: "Jégbarlangok és napfénypalota" Új Forrás 2000/12.
http://www.jamk.hu/ujforras/index.htm
Keserű József: A hiány poétikája. Prae 2001/3-4.
http://magyar-irodalom.elte.hu/prae/pr/200111/32.html