Athleta Kriszti blogja

Friedrich Nietzsche gondolatisága

az evangéliumi látásmód tükrében

Életrajzi adatok

Friedrich Nitzsche 1844-ben Röckenben, Németországban született. 5 évesen veszti el édesapját. A bonni és lipcsei egyetemen teológiát és klasszika-filológiát hallgatott. Wagnerhez és Schopenhauerhez barátság fűzi. Még a diploma megszerzése előtt Baselben professzori címet kap. A porosz-francia háborúban ápoló, de megbetegszik, ami élete végéig kíséri, egyre súlyosbodó mértékben. 1879-ben emiatt kényszerül egyetemi oktatói katedrájának feladására is, ezután szanatóriumokban kezelteti magát. Állapota egyre súlyosbodik: elméje 1888-ban már teljesen elborul, 1899-ban lebénul, anyja és nővére ápolja. 1900-ban hal meg Weimarban.

Nietzsche életműve

Friedrich Nitzsche életművét rövid, de igen intenzív alkotói periódus jellemzi. Főbb művei: A tragédia születése (1872), Korszerűtlen elmélkedések (1873 – 1876), A vidám tudomány (1881 – 1887), Im-ígyen szóla Zarathustra (1883 – 1891), Az Antikrisztus (1888), Hatalomra törő akarat (1884 – 1888), Ecce homo (1888). A morál genealógiájához (1887). A szó hagyományosan vett értelmében nem lehet egyértelműen filozófusnak mondani: műveit a nyelvi játékok, az irodalmi stílusjegyek központi szerepe jellemzi. Fő műve az Im-ígyen szóla Zarathusta is egy gyönyörű stílusú, evangélium-parafrázisként íródott ritmikus próza.

az esszé célkitűzése

Tanulmányomban Nietzsche művei közül a jegyzetei alapján, halála után posztumusz kiadásban megjelent Hatalomra törő akarat címűre szeretnék részletesebben kitérni. Ezt, a Nitzsche teleírt füzeteiből összeállított válogatást először nővére adatta ki, majd Alfred Bäumler(1930) és Karl Schlechta (1956) elrendezésében is megjelent. Bäumler főleg a náci ideák alátámasztására merített belőle, s kiadásában saját megjegyzései is szerepeltek. Mivel a különböző kiadások fejezet-felosztásai sem egységesek, ezért itt tartom fontosnak megemlíteni, hogy ismertetésemben az 1968-as kiadású, Walter Kaufmann által szerkesztett és fordított, angol nyelvű művet veszem alapul. A mű kritikai elemzése során azokra a tévhitekre is kitérek majd, melyek Nietzschenek a nácizmushoz fűződő viszonyáról terjedtek el, és értékelésében mind e mai napig meghatározó szerepet játszanak.

a mű központi gondolata

A hatalom akarása: ez a Hatalomra törő akarat című mű centrális témája. A gondolat bemutatásakor Nietzsche kereszténység-kritikájának ismertetésére szorítkozom, mely A magasabb értékek kritikája című 1. részben: a vallás kritikája alfejezetben található. Szerinte a keresztény ember naiv és visszafejlődött ember, mivel az átlagosnál nagyobb erejű és hatalmú embertársát így minősíti: „erre saját erejéből nem képes, így kell lennie egy Istennek, aki ezt a hatalmat néki adja. Nietzsche szerint ez a vélekedés hasadt személyiséget hoz létre, hiszen az ember saját kvalitásait másnak tulajdonítja: egy Istennek, aki benne, általa munkálkodik.”1 Ezt a kettősséget Nietzsche így határozza meg: „az átlagos ember nem más, mint gyenge lény. Az un. Übermensch, – az angol szövegben superhuman – ezzel szemben a külső, független, isteni, megváltói teljhatalommal fölruházott személy.”2

Nietzsche szerint minden változás valamilyen hatás következménye, minden hatás pedig az akarat hatása, azaz minden az akaraton múlik. Nietzsche tovább pontosítva okfejtését azt állítja, hogy amennyiben valaki külső erő segítségével gyakorol hatást, az már korlátozza a szabad akaratot. Sőt, Nietzsche odáig elmegy, hogy szerinte „az is a szabad akarat korlátozása, ha az ember a tetteiért a dicsőséget Istennek adja, s nem önmagát tekinti mindenek eredőjének.”3 Nietzsche önbecsapásnak tartja azt, amikor a hívők megtiszteltetésként élik meg, hogy Isten közvetítői lehetnek. Szerinte „mindez valójában az emberi büszkeség legmagasabb foka, hiszen éppen arra büszkék, hogy az istenség rajtuk keresztül munkálkodik, és eszközként használja őket.” 2

Nietzsche a kereszténység létrejöttét vizsgálva foglalkozik Jézus Krisztus személyiségével. Életművének értelmezését a következő kérdéssel vezeti be: mit is tagadott meg Krisztus? Szerinte mindent, amit ma (ill. akkor) kereszténységnek hívnak. 3 „– Az egyház pontosan ellene van annak, amit Jézus prédikált – és, amiért harcolni tanította a tanítványokat.”4 Konkrétan nem foglal állást arról, hogy kinek tartja Jézust, de mivel Isten létét tagadja, nem mondja őt sem Isten Fiának. (Human, All to human című művében Jézust a „legnemesebb emberi lénynek”5 tekinti. A kereszténységben aztán Nietzsche véleménye szerint sok dolog felcserélődött: „a dogmák, formák sok esetben előtérbe kerültek a jézusi életúttal szemben.”5 Nietzsche szerinte mindez azért történt így, mivel „Pál apostol félreértelmezte Jézus tanításait, ill. az ő missziója lenne a felelős azért, hogy elterjedt a meghaló és feltámadó isten képzete. Nietzsche szerint ezt Pál az akkori pogány kultuszokból vette át. (Elsősorban a Mithrasz kultuszból.)” 5

Nietzsche erőteljesen támadja a papságot, „mint olyanokat, akik hitetéssel magukhoz ragadják a hatalmat, s doktrínáikkal uralkodnak a népen”6. „Magukat tartják a legmagasabb szinten lévő ember típusnak.”7 „A papság felsőbbrendűnek akarja tudni magát: a szent hazugság eredete a hatalom akarása.”8 Megfogalmazását olvasva az a benyomásom, hogy kritikája leginkább a katolicizmus ellen irányul, merthogy a fejezet a kereszténységről szól és az egyház szót annak alternatívájaként használja. És mivel az egyház szót nyomatékosan használja a művében, s az átlag ember is az egyházon a katolikus egyházat érti, nem pedig az egyetemes egyházat, mint Krisztus testét, a hívők seregét vagy egyéb felekezetet. Ám az Im-ígyen szóla Zarathustra c. művében már egyértelműen a Lutheránus vezető egyházra utal.9 (A papság alatt viszont nem csupán a keresztény papokat érti, a vallást minden formájában elveti. A zsidóságon belül is a prófétai-papi korszakot nehezteli.) Úgy írja, hogy „a hitegetéshez nagyfokú színészi képesség kell, s véleménye szerint ez a papság lényegi tulajdonsága.” 10 Nietzsche „a papságot illető kritikájával odáig megy, hogy a dogmákat a saját maguk java miatt hozták létre.”9 Ezért várják el az emberektől, hogy higgyenek a Biblia istenében, és ezért állítják, hogy a „bibliai alapelvek szerint élő ember a legmagasabb rendű lény”9, – érvel Nietzsche. „Tanításuknak a papok, – Nietzsche véleménye szerint – a büntetés kilátásba helyezése révén adnak súlyt, ez szerinte a túlvilági életről szóló dogmák indoka.” 11 A hagyományos jellegű filozófia művelői Nietzsche szerint a papság funkcióját fejlesztik tovább, hiszen „ők is az élet értelmének kutatását állítják fejtegetéseik középpontjába.”12

Nietzsche szerint „a kereszténység létrejöttét nagyban elősegítette a pogány vallások és a természethit erkölcstelensége. A kereszténység ezek meggyengítését és moralizálását tűzte ki célul, az antikvitás emberének megváltoztatását.” 13 Ugyanakkor szerinte ennek a keresztény korszaknak a létjogosultsága is lejárt. Nitzsche szállóigévé vált vallás-értelmezése így szól „Isten halott! És mi öltük meg őt!”(Vidám tudomány: 18. aforizma) Mivel az emberiség hozta létre, így az emberiség is öli meg Istent azzal, ha már nem hisz benne. Nitzsche ezt a fejlődést pozitív előjelűnek tartja, hiszen a kereszténység értékrendjének eltűnése véleménye szerint egy új rend létrehozását eredményezi.

Nietzsche a közhiedelemmel ellentétben nem az árja faj felsőbbrendűségének a hirdetője.14 Éppen ellenkezőleg: véleménye szerint „az árják befolyása révén vált korrupttá a világ”15. A korrupció felfogása Nitzsche véleménye szerint vallási eredetű: „forrásaként az árja vallási iratot, a Manu könyvét jelöli meg.”8 Nitzsche szerint a korrupció szemlélete a következő módon terjedt el: „az árják átadták a nézetüket a babilóniaiaknak, ők a zsidóknak, ill. az árják a németeknek, és az egész indoeurópai kultúrának.”8 Nietzsche javára írandó filoszemita eszmeisége: nem a judaizmus eszméjét vetette el, hanem az „általa dekadensnek értékelt európai kultúrát, ami a kereszténység kultúrájával egyenlő”16. Nietzsche a judaizmust nem ítéli el; a rabbik által képviselt papi réteg, illetve annak szentség-értelmezése áll kritikájának homlokterében. Nietzsche moralitásuk és kulturális értékeik tekintetében elismeréssel illeti a zsidóságot. A német népet antiszemitának tartja: Azt írja, hogy „soha nem találkozott olyan német emberrel, aki szerette a zsidókat. A zsidókat tiszta fajnak tekintette, akiknek véleménye szerint helye van abban az új kasztban, akikre Európa kormányozását bízná”.17 Nietzsche tehát sokkal inkább a 19. sz. nacionalista eszmék ellenlábasának tekinthető, mintsem antiszemita eszmék atyjának.

De hogyan is lett tehát az képzet akkor, hogy Nietzsche ideáiból fejlődtek ki a náci ideák? Valójában az a germán ideológia már létrejött Nietzsche munkássága előtt. Lukács György a következőt fogalmazta meg Az ész trónfosztása c. művében: „Hitler [...] volt a kivégzője Nietzsche szellemi végrendeletének és a Nietzsche -től eredő és utána jövő filozófiai fejlődésnek.”18 Santaniello is kifejti írásában, hogy Nietzsche testvére, Elisabeth később direkt módosította vagy megsemmisített olyan dokumentumokat, amik az ő ideológiájukat negatívan véleményezte. „Másrészt Nietzsche széles körben olvasott volt az ő idejében. A nácik azonban ezt a népszerűséget akarták vissza fojtani. Ezért is emeltek ki fogalmakat Nietzschétől és helyezték más környezetbe. Ezzel elhitetve az emberekben, hogy Nietzsche is anti-szemita volt, ami miatt az emberek féltek a műveit elolvasni”.19 Vegyük például a blond beast fogalmát. Ez a náci ideológiában a tiszta árja faj felsőbbrendűségének és létrehozásának kifejezője lett. Míg „Nietzsche a kifejezést akkor használta, mikor a középkori birodalomra és keresztény egyházra utalt.”20 „Összesen ötször jelenik meg a műveiben (háromszor a Genealógia első szekciójában, egyszer a másodikban és egyszer a Virradatban).”21

A kereszténységet és az iszlámot romlottságában hasonlónak és egy gyökerűnek látja.22 Másrészt Nietzsche sok hasonlóságot vél fölfedezni a buddhizmus és a kereszténység között is: mindkettőt „nihilista vallásnak nevezi, melyek természetüknél fogva elutasítják az addigi értékeket, valamint összegyűjtik a dekadens elemeket, azokat akik gyengék, kiközösítettek, üres életűek.”23 Nitzsche meg is különbözteti a buddhizmust a kereszténységtől annyiban, hogy szerinte a buddhizmus az, mely nem állítja szembe az embereket egymással, s nem kiközösítő. Állítása szerint a keresztények „a szeretet nevében csupán fanatizmusukat gyakorolják”24, és így a szeretetben és a fanatizmusban egyszerre van jelen a jó és rossz, valamint a halhatatlanság.

Összefoglalva: Nietzsche valláskritikája az egyéni felelősség kikerülését diagnosztizálja. Véleménye szerint a vallási felfogás az egyént háttérbe helyezi, a hangsúly, és a hatalom nem az ő kezében van, hanem átruházódik a természetfelettire, ill. egy papi rétegre, akik meghatározzák az élet szabályait.

 

A mű evangéliumi kritikája

Nitzsche valláskritikájának vizsgálatakor több olyan elemre nem térek ki, melyek a teológia-, illetve dogmatörténet alaposabb ismerete révén egyértelmű cáfolatot nyernek. (Ilyen például a Nitzsche által tévesen Pál apostolnak tulajdonított Mithrasz-kultusz alkalmazás, vagy a kereszténységnek nihilista felfogású vallásként való nietzschei jellemzése.) Alapvetésként azt az evangéliumi Isten-képet szeretném megfogalmazni, mely hitet tesz amellett, hogy a Szentháromság-Isten nem rajtunk kívül álló, személytelen hatalom, AKI tőlünk függetlenül akarna cselekedni. Ő részt akar venni az életünkben azáltal, hogy Szentlelke által eggyé válik az emberi személyiséggel.25 Ebből következően a személyiség fejlődése ebben az egyre bensőségesebb közösségben teljesedik ki. Ezt a törvényszerűséget írja le Pál apostol többek között a Kol 2,18-19 verseiben a következő módon: „Ne vegye el tőletek a versenydíjat az, aki alázatoskodásban és angyalok iránti tiszteletben tetszeleg, látomásaival foglalkozik, saját bölcsességétől ok nélkül felfuvalkodik, de nem ragaszkodik a Főhöz: pedig ő tartja össze az egész testet inak és ízületek segítségével, és az őáltala növekszik az Isten szerinti növekedéssel.” Pál apostol itt a test működését veszi kiinduló alapul: amiképpen a test koordinációját is az agy végzi, úgy az igazi fejlődést is csak Isten viheti végbe. Az emberi önállósági törekvések, – melyeket Pál apostol leírása az emberi önmegjobbítás, ismerethalmozás illetve ezoterikus jellegű praktikák gyakorlása révén nevesít – olyan zsákutcát jelentenek, mintha a szervezet egyes tagjai az agyműködéstől függetlenül kívánnák szerepüket betölteni. Az ember önállósága a Biblia alapján abban áll, hogy saját döntése révén fogadja el Isten segítségét. Jel 3,20: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek, ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” – Az embernek kell az ajtót megnyitnia Isten előtt és közösségre lépnie vele. (A Közel-Keleten a közös étkezés magában hordozta, hogy az asztalközösségben lévők egymás barátai.) A Szentháromság-Isten tehát nem hatalmaskodik az ember fölött, nem erőlteti rá magát senkire. A kegyelem mozzanata az, melyet Nietzsche filozófiai rendszere teljesen figyelmen kívül hagy.

Nitzsche valláskritikájának központi eleme a vallásnak, mint az emberi öntömjénezésnek a leleplezése. Az evangéliumi tanítás azonban ellenkező előjelű: az alázatosok dicsőségéről beszél, arról, hogy aki megalázza magát és valóban teret enged a Szentléleknek, az lesz formálható, hasznos eszköz, azzal szívesen munkálkodik együtt Isten. 26 Ebből következően a nagy tettek megvalósítása esetén sem leszünk magunkra büszkék, hiszen a Szentháromság-Istennel való közösségben, az Ő ereje és útmutatásai alapján hajtottuk azokat végre. (Mert nem adatott nekünk más dicsőség, csak arcunk pirulása.) A Nietzsche által a hit motiváló erejének tartott öntömjénezés büszkesége tehát olyan gyökér, amely nem tud az Isten szerinti élet kősziklájába belekapaszkodni. Jézus Krisztus ezért jellemzi önmaga szolgálatát is a következő -képpen: „Az Embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”27 Ennek a jézusi kijelentésnek a lényege véleményem szerint a következő: tiszta szívvel élni csak úgy lehet, ha minden felsőbbrendűségi érzést félretéve szolgálunk embertársainknak. Jézus Krisztus is ezt tette: Ő Isten, aki felette áll mindennek, s mégis aláveti magát annak, hogy szolgáljon. Ezen az úton jár Isten gyermeke akkor, ha az örökösi pozícióit nem arra használja, hogy lenézze a nem hívőket, hanem Krisztussal azonosulva szolgál nékik. Mindezt azért teszi, hogy Isten munkájának részeseként az örökséget – a Szentháromság-Istennel való közösség ajándékát – megossza másokkal is. 28

Nietzsche valláskritikai gondolatmenetének legmerészebb-meghökkentőbb eleme az istent teremtő és elpusztító emberről szól. Az „Isten halott! És mi öltük meg őt” – mondat valóban érvényes azokra az istenségre, melyeket az emberi képzelet, elme alkotott meg. Ezekkel a Szentháromság-Isten azért száll szembe, mert ember alkotta vallásokként démonikus eredetű tanításoknak nyitnak kaput. A szabadításról szóló evangélium hirdetése az ilyen emberi elképzeléseken nyugvó vallási fölfogásokat leplezi le. Pál apostol missziós útjai során is így fordul a pogány vallások követőihez: „Ki az elmúlt időkben hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni”.29 Pálék odaérkezésével „járt le” a tudatlanságnak az ideje: most már Isten tanítókat küld hozzájuk, és az evangélium hirdetése által föl is hívja a figyelmüket, hogy higgyenek Jézus Krisztusban és térjenek meg. A Szentháromság-Isten tehát akkor is létezik, ha senki nem hisz benne, örök, s nem született és nem is hal meg. Pál apostol ezt így fogalmazza meg: „Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.”30 A Szentháromság-Isten tehát nem a világ a része, nem a világ alkotta meg, nincs a természetben, s mégis mindenütt jelen van. Ő teremtette a látható, és a láthatatlan világot is. Rá nem hat ki, hogy hiszünk-e benne vagy sem (csak bántja és szomorúsággal tölti el), de bennünket, személyes sorsunk alakulását ez alapvetően meghatározza!

Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy a legfontosabb összefüggést Nietzsche nem ismeri föl: Jézus nem vallást alapítani jött a földre, hanem azért, hogy helyettünk átvállalja az ítéletet és megmutassa, hogy a Mennyei Atya milyen mérhetetlenül szereti az embereket!31 Jézus Krisztus küldetése a Vele kialakított, minél teljesebb közösség lehetőségének fölkínálásában állt. Azt akarta, hogy tanítványai valóságosan megismerjék Őt, majd ezt a személyes tapasztalatot tovább adják azoknak, akik ugyan nem szemtanúk, de a Szent Lélek által ugyanúgy találkozhatnak a feltámadott Krisztussal, mint ők. 32

Irodalomjegyzék

1. Friedrich Nietzsche: The Will to Power. Ed and translated by Walter Kaufmann. New York: Vintage Books, 1968. [p. 85-146]

2. Weaver Santaniello: A post-holocaust re-ecamination of Nietzsche and the Jews in: ed. Jacob Golomb: Nietzsche and Jewish Culture. London: Routledge, 1997. p. 21-55.

3. Friedrich Nietzsche: Wagnerről és Schopenhauerről. Budapest: Holnap Kiadó, 2001.

4. szerk. Bánki Dezső: Filozófiai kisenciklopédia. Kossuth Könyvkiadó, 1993.

5. http://sagv.gyakg.u-szeged.hu/tanar/farkzolt/FILTETEL/NIETZS.HTM . Letöltés: 2010. február 20.

6. http://www.literatura.hu/irok/real/nietzs.htm. Letöltés: 2010. február 20.

7. http://www.thirdworldtraveler.com/Genocide/SplendidBlondeBeast.html Letöltés: 2010. június 16.

8. http://www.netanyahu.org/blonbeasret.html Letöltés: 2010. június 16.

1Nietzsche: The Will to Power p. 86-87. (saját fordítás mindenhol)

2Nietzsche: The Will to Power p. 87.

3Nietzsche: The Will to Power p. 98.

4Nietzsche: The Will to Power p. 101.

5Nietzsche: Human, All to human. University of Nebraska Press,1984. p. 475.

6Nietzsche: The Will to Power p. 90.

7Nietzsche: The Will to Power p. 88.

8Nietzsche: The Will to Power p. 92.

9W. Santaniello tanulmánya p. 28.

10Nietzsche: The Will to Power p. 88.

11Nietzsche: The Will to Power p. 90.

12Nietzsche: The Will to Power p. 89.

13Nietzsche: The Will to Power p. 94-95.

14Ebben a szakaszban főleg Weaver Santaniello tanulmányára támaszkodom. (lsd. Irodalomjegyzék 2.) (p. 43.)

15W. Santaniello tanulmánya p. 40. (Nietzsche: Daybreak, 1982.) és Nietzsche: The Will to Power p. 92

16Steven E. Ascheim tanulmánya (lsd. Irodalomjegyzék 2.) p. 9.

17W. Santaniello tanulmánya p. 38. (Nietzsche: Beyond Good and Evil, 1886.)

18Steven E. Ascheim tanulmánya p. 4.

19W. Santaniello tanulmánya p. 42.

20W. Santaniello tanulmánya p. 33.

21W. Santaniello tanulmánya p.50.

22Nietzsche: The Will to Power p. 93.

23Nietzsche: The Will to Power p. 95.

24Nietzsche: The Will to Power p. 96.

25 Jn 14,20 „Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyában vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.”

26 Jk 4,6 De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja.”

27 Máté 20,26-28

28 ApCsel 26,18 „Azért küldelek el[...] hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek.” és 1Pt 3,15 „Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet”

29 ApCsel 12,16

30 Kol 1,16-17

31 Jn 3,16 „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” és mert azért küldte az Atya a Fiút, hogy megbékítse a világot önmagával. )

32(Jn 14,26 „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” és Jn 16,13 „amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.” és ApCsel 26,16 „De kelj fel, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek, hogy tanúbizonyságot tegyél arról, amiket láttál, és arról, amit ezután fogok neked magamról kijelenteni.”

2009. november

Isten szeret minket. És szeretné, ha helyreállna a kapcsolat Vele. Isten üdvterve, hogy kitöltse magát az emberiségbe. Szellemünkön keresztül beszélgessünk, s jelenléte kihasson egész lényünkre. Szeretetét tapasztalatainkon, s benyomásainkon keresztül ismerjük meg, és abból tudjuk, hogy nekünk adta Jézust.

A kifejtésem a következő pontokra térne ki részletesebben: Hogyan vitte végbe Isten a Szellem kitöltését. Hogyan lehetséges tapasztalni Őt. Milyen fajtái és példái vannak a megtapasztalásnak. Különbség újjászületés előtt és után. A gonosz megtapasztalása. Locke és Hume látása a természetfölöttivel kapcsolatban. A szeretet megtapasztalása.

A Szellem kitöltése

Isten közösségben szeretne lenni velünk. A bűn által szellemünk halott lett, azaz már nincs egy élő kapcsolat Istennel. Ám neki van egy terve, ami az Atyából indul ki, a Fiúban folytatódik és a Szellemen át valósul meg. 2 Kor 4,7 „Az, hogy Jézust ismerjük, igen nagy kincs! Mégis „cserépkorsóban”, vagyis emberi testünkben hordozzuk.” Testünk azért formáltatott, hogy hordozzuk az Ő dicsőségét, kitöltsön magából, és így még nagyobb legyen Szelleme.

Az Atya elérhetővé vált az emberek számára Krisztusban. Jézusban az Atya mennyi természete és az emberi természet egyesült. Kol 1,9 „Mert Isten úgy látta jónak, hogy az ő teljessége élen a Fiúban.” Krisztusban több „tulajdonság” egyesül: Isten isteni természete, megtestesülése – egybeszövés, emberi élete – földi tapasztalatai, kísértései, szenvedései, halála - csodálatos és hatékony, mert át is jutott rajta, feltámadása – megdicsőült teste van most (!), ami tovább hordozza emberi természetét, mennybemenetelének hatalma, s trónra kerülése – minden hatalom neki adatott mennyen és földön.

Mindaz, ami az Atyában van, a Fiúban van, és az Atya is és a Fiú is a Szellembe került. Pünkösd óta az isteni és emberi természet is a Szellembe került. Mi a Szent Szellem? Ő az Igazság Szelleme (Jn 15,26). Az eredeti görögben az igazság valóságot jelent. (ἀληθείας – aletheia). Így a Szent Szellem a valóság Szelleme, Krisztus teljes valósága. És a valóság Krisztus lesz, s ezt benne találjuk meg. A mi szellemünk és Isten Szelleme így lesz egy. 1Kor 6,17 „Aki azonban az Úrral egyesül és örökre Hozzá kapcsolódik, annak a szelleme egyesül az Úr szellemével.” A görög egyesülés szó itt a ’kollomenosz’ (κολλὼμενος), ami a kolloid elegyből ismerős lehet pl. A mi szellemünkbe bekerül Isten természete. Sőt, szállást vesz nálunk az Úr. Jn 14,23 „.. Atyám is szeretni fogja, és eljövünk hozzá, és nála lakunk.”

Halott szellemünket így eleveníti meg az Atya. Valóság lesz Krisztus és Isten. Amikor végre él a szellemünk akkor lesz teljes az életünk. Az igazi élet az Atyában van.

Krisztus által mehetünk tehát az Atyához. Valós kapcsolatunk lehet Vele, s színe elé mehetünk. Beléphetünk bármikor a Szentek Szentjébe. Mi nemcsak, hogy cserépedények vagyunk, hanem Isten Temploma (IKor 3,16) A Templom felépítése megegyezik az ember felépítésével. A test az udvar, a lélek a szenthely, a szellem pedig a Szentek Szentje. Jézus tette által mi is beléphetünk a saját szellemünkbe, a mai Szentek Szentjébe, és itt bármikor találkozhatunk Istennel.

Isten megtapasztalása arra van, hogy mélyebben megismerjük Őt. Mikor megtapasztaltatja magát, akkor kijelenti magát, kijelent valami újat magáról. Ez lehet valamelyik neve, tulajdonsága vagy ígérete. De Istent csak annyira tapasztalhatjuk meg, amennyire Ő engedi! Mindenki más mélységben fogja, s az hogy ki mennyire fogékony a szellemi dolgokra egy segédeszköz, amit Ő ültetett bele egyen-egyénbe, hogy a célt elérje: megismerni Istent, helyesebben megismergetni Istent.

Intuíció és közösség

Szellemünk három funkciója a lelkiismeret, a közösség és az intuíció1. Nekünk most az utóbbi kettő fontos. Isten szellemünkön keresztül szól. Szellemünk olyan, mint egy rádióvevő, az adó Isten és a hullámokat a Szent Szellem testesíti meg. A közösségben hallgatjuk a rádióadást, ez a Szentek Szentje tulajdonképpen.

Az intuíción keresztül kapunk látomásokat, jelenéseket, benyomásokat. Nem hívőként egy olyan alkalmon, ahol kiáradt a kenet, ott Isten kis áramütést adhat az embernek. De lehet teljesen magával söpri és ledönti. Lehet, valaki fizikailag érzi sokkal hosszabb ideig is és intenzívebben.

Szellemünkkel tapasztaljuk meg Istent, de ez kihat a lelkünkre, felfogjuk az értelmünkkel és tudatosul bennünk. A tapasztalatok összessége érzetet kelt bennünk és érzelem lesz. Érzelmi állapotunk pedig kihat a fiziológiai állapotunkra sokszor.

Mikor leszáll a menny akkor békesség tölti meg az embert, lecsendesülnek az érzelmei, nem háborog az elméje, a pulzusa is lassul és nyugodtan veszi a levegőt, a vérben akár endorfin is szétáramolhat. Ilyenkor az ember egyszerűen érzi, hogy ott van Isten. A sírás a másik, ami eltöltheti az embert. Teljes felszabadulás Isten jelenlétében. Akár öröm, akár szomorúság Isten a könnyekkel felszabadítja az érzelmeket.

Fizikailag Istennek több megtapasztalása is lehetséges, majdnem minden érzékszervünkkel. Bár ezek nem mindig pont ugyanolyan fizikai érzékelések, mint amivel a világban találkozunk, de mégis arra hatnak ki. A szellemvilág okozta fizikai, kémiai, biológiai reakciók belső hatásra váltódnak ki.

Érezhetjük bőrünkön, hogy melegség önt el, meleg vesz körül, pedig ugyanott állunk. Ez dicsőítés közben szerintem elég gyakori.

Isten konkrét fizikai tapintást és képes adni. Sokan számoltak be olyan esetről, hogy valaki a vállára tette a kezét pl. mikor Krisztusról beszéltek, de senki nem látott senkit. Atyánk szeretne átölelni minket Atyaként. Mikor megölel, tudom, hogy átfon karjaival és biztonságban érzem magam, mert konkrétan ott van a karja köröttem.

De főleg Jézus az, aki szeretne valós barátságot az emberekkel. Mikor megfogja a kezem, mikor táncolunk akkor tényleg olyan, mintha fizikai testben lenne ott valaki, de mint tudjuk Jézusnak megdicsőült teste van most! A keblére hajolhatok, ahogy János is tette, s ez mindenkinek elérhető. Ölébe hajthatjuk fejünk, bár a világnak csak egy üres szék lesz, de a valóság azoknak, akik látnak. De a legcsodásabb mikor Ő hajtja fejét az én ölembe és simogathatom, s ténylegesen érzem és a kezem követi a feje formáját.

Isten fényként is kijelentheti magát. Dicsőségét néha léttatja fénylő ködként, jelenésként. Az Ószövetségben ilyen a tűzoszlop és a világító felhő éjjel.

Krisztus jó illata kiáradhat, s jelezheti, Ő ott van. Orrunk lehet, hogy egyszer csak erős rózsaillatot érez, vagy bármilyen más illatot, akár mirhát, olajt, s egyéb erős keneteket.

A hallással kapcsolatban azon a véleményen vagyok, hogy Isten nem szól manapság „emberi” hangon. Csak nagyon kevésszer, és azok is erős kijelentések, de mindenképpen gyengéd. Ha szól, az intuíción keresztül teszi, amit szellemi fülünkkel hallunk meg. Ez is lehet nagyon erős, de általában ehhez kell más megerősítés is, hogy valóban Ő szólt-e.

Hogyan szólhat hát?

Szólhat az Igén keresztül. Az Igében erő van. A Biblia felfogható úgy is, mint az Atya szerelmes levele hozzánk. Igazából minden szava szól mindenkihez. Sokszor kapok én is személyes üzenetet egy-egy igén keresztül. Egyszerűen elolvasom, és a Szellem rávezet, ez most mire vonatkozik az életemben. Tudatosul bennem, hogy Isten szól hozzám, ez az Ő üzenete, s beleíródik a szívembe.

Szól ima közben. Mikor mi beszélünk, Ő válaszol. A szellemünkön keresztül leszünk Vele ilyen közösségben. A Szent Szellem az, ami megerősíti, hogy Istentől jön-e a szó. Benyomásokat ad, megerősítéséket, eszünkbe juttat igéket.

S szól másokon keresztül, igehirdetésben, a körülményekben és mindenben. Igazából, nekünk kell kifejlesztenünk a szellemi hallásunkat és látásunkat.

Három dolog van, ami segít abban, hogy eldöntsük tényleg Istentől van-e valami. Alátámasztja az Ige (ne mi ragadjuk ki, Isten adhat benyomáson keresztül), megmarad a békességünk Istenben, s a Szellem is alátámasztja szellemünkben. Az Igazság Szelleme belehelyezi az igazságot a szellemünkbe.

A Bibliában a következő módokon szólt még, s hiszem, hogy ma is megtapasztalhatjuk ezeket. Nem járt le a csodák ideje. De ne is kényszerítsük Istent arra, hogy részesei akarjunk lenni mindennek.

Angyalokat küld. (1Móz 16,9, Luk 1,11 „Ekkor megjelent neki az ÚR angyala, és megállt a füstölőáldozati oltár mellett jobb felől.”)

Látomásokat ad. (1Móz 15; 1 „így szólt az ÚR Abrámhoz látomásban”; Jel 1,10 „Lélekben elragadtattam az Úr napján”) A látomás során az ember szellemben lát képeket, eseményeket. Ez lehet becsukott szemmel vagy nyitott szemmel ragadtatik el valaki. Ébren kapja a kijelentést, de ekkor elnyomódnak az érzékszervei, s kiszorul a külvilág.

Isten álomban látogat meg. (1Móz 28; 10-19 „És álmot látott: Egy létra volt a földre állítva, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le.” Mt2,12 „Mivel azonban kijelentést kaptak álomban”)

Az Urim és Thummim használata. (2Móz 28,30 „Azután tedd a döntések közlésére való hósenba az úrímot és tummímot! Legyenek azok Áron szíve fölött, amikor bemegy az ÚR elé. Hordozza Áron mindig a szíve fölött a döntéseket, amelyeket Isten színe előtt fog adni Izráel fiainak!”

Szimbolikus tettek. A cselekvés közben Isten magyarázza, hogy mit szimbolizál a cselekvésnek az a része. (Jer 18,1-10 „Kelj fel és menj le a fazekasnak házába, és ott közlöm veled az én beszédeimet!”

 Szelíd suttogás. Ezt a fülünkkel fogjuk fel, olyan, mint a szél. (1Kir 19,12 „A földrengés után tűz támadt; de az ÚR nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott.” vagy Sámuel elhívása)

Különböző csodás jelek.

A csoda a legkézzelfoghatóbb megtapasztalása Istennek. Mikor Isten beavatkozik láthatóan a dolgok menetébe úgy, hogy azt ésszel vagy tudományosan nem tudjuk bebizonyítani, csodát látunk, élünk át. Isten a Szellem erejével ma (Jézus éltében) gyógyít betegséget és erőtlenséget, megtisztít, feltámaszt, démonokat űz ki.

Én életem legnagyobb csodáját tudom hozni példának. Ekkor tapasztaltam meg és ismertem meg Isten valódi erejét és hatalmát. És mindeközben a gonoszt is való alakjában megismertem. Tévelygő koromban szellemi lényekkel beszélgettem, érintkeztem, s okkult praktikákat folytattam. A sátánt „testi” közelségből is megismertem minden szinten (látás, hallás szellemben, szexuális kapcsolat). Mikor Isten a szabadulásom vitte végbe, akkor érzékeltem a szellemi dolgok valóságát. Hallottam emberi füllel belülről a démonok hangját nagyon hangosan, éreztem, ahogy távoznak. S éreztem Isten erőteljes jelenlétét, s hogy szól hozzám, hogy bízzam benne és hagyjam folyni az eseményeket. Csodálatos volt, hogy egyedül Jézus nevében szabadított meg Isten több mint 20 démontól, fejedelemségektől, s a sátántól!

Azóta is kaptam támadásokat. A gonosz megtapasztalása főleg álomban jelenik meg (különböző rémálmok, fojtogatás). Sokszor felébresztik az embert. A gonosz szellemek szeretnek suttogni és ezt az ember hallja a fülével. Ez nyugtalanságot okoz, s felháborgatja az ember szellemét és lelkét. A gonosz jelenléte a meleg és bizsergés helyett zsibbadást, hideglelést okoz. De Jézushoz kell őket küldeni és minden rendben.

Empirizmus

Az empirizmus (görög εμπειρισμός, jelentése: tapasztalat) a 17. században megjelenő filozófiai nézet, amely szerint az ismeretekre csak tapasztalataink segítségével tehetünk szert.

Két nagy képviselője John Locke (1632-1704) és David Hume (1711-1776).

Locke szerint az emberi elme születéskor olyan, mint a fehér lap. Ez a tabula rasa elve. Az elmének nincs még semmi szabálya, fogalma alapelve, ezek a tapasztalatokból alakulnak ki, s épülnek fel. Első ismereteink nem velünk születtek, hanem érzéki benyomások alapján keletkeztek bennünk. Ezt az elméletét is az An Essay Concerning Human Understanding c. művében fejti ki. “Így, a magunk megfontolásából, és abból, amit csalhatatlanul találunk a saját alapszabályainkban, az értelmünk arra a biztos és nyilvánvaló ismeretre vezet, hogy van egy örök, leghatalmasabb és legtöbbet tudó lény; amit mindegy, hogy valaki Istennek hívja-e vagy másnak2.” (Megj. Ez elég szabadkőműves ízű.) A Biblia azonban kiemeli, hogy ne imádjunk, és ne tiszteljünk más isteneket, sőt még a nevüket se említsük (2Móz 23,13). Arról nem is beszélve, hogy a Biblia szerint Isten a teremtő, így puszta emberi ésszel tényleg belátható, a világ tervezettségét látva, hogy egy valaki alkotta. Sőt Isten nevében erő van, s megannyi jelentése: lsd. Adonai, Jahve, El-Shaddai (az örökkévaló).

Hume-nál nehezen állapítható meg, hogy hisz-e Istenben vagy nem. Nem is tagadja, de nem is áll ki mellette. „Helytelenül járnak el azok is, akik a vallás forrását az észben keresik, amint ezt a természetes vallás hívei teszik. Az Isten létezését bebizonyítani nem lehet, de nem is szükséges, mert hiszen a félelem és aggodalom hozták létre az Istenben való hitet. Ezt már az is bizonyítja, hogy az emberek akkor fordulnak hittel Istenhez, amikor valami nyomorúság és baj fenyegeti őket. A vallásos szellem közelebb áll a szomorúsághoz, mint az örömhöz. Isten tiszteletének egyetlen helyes formája Isten ismerete.”3 1 ellentmondás is feszül itt – a hit csak egy mankó, Istent az emberek hozták létre így, de ha megismered Istent valóban, akkor imádod Őt. Ez a mai felfogás is a hitről, hogy a vallásos, hívő ember gyenge jellemű, aki nem tud megállni. Amiben benne van az igazság, hogy egyedül nem tudunk megállni, magunk nem gyakorolhatunk kegyelmet önmagunkon. Erre mutat rá a Máté 5,3 „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” Aki felismeri a bűnösségét és, hogy szüksége van az Úrra, az lesz igazán szabad az aggodalmaktól, s ezt mindennap gyakorolja. Aki nem ismeri Istent, a lényegét, az tényleg csak a szükségben hívja őt. A hitetlenek pedig ezt az életet is nézik.

A csodák kérdését nyitva hagyja. Szerinte ezek elég kevés esetben igazak. Az emberek hazudnak, s a csodák valaki dicsősége vagy a vallás népszerűsítése miatt vannak. Szeretjük hallgatni az ilyen történeteket. Civilizált területeken nem történnek, mert tudják, mi hogyan fakad a természetből. A babonaság az alapja mindennek.4 Ám Isten pont a történelmen és a természeten keresztül nyilatkoztatja ki magát. Jézus a csodákon keresztül mutatta meg, hogy Ő Isten Fia. A csoda Isten jelenlétének és megtapasztalásának ismérve (lsd. fentebb). A csoda nem egy babona, s nem mesés elem, ez az mikor Isten belenyúl a természet rendjébe. És ezt csak Ő teheti meg, aki alkotta és ismeri minden részletét. Isten az, aki felrúghatja a saját szabályszerűségét az ember érdekében.

Bár a gonosz is tud csodás jeleket cselekedni, és pont ezekből fakad a bizalmatlanság és mindent falsnak ítélnek. Ezen kívül Hume korában az emberek a lehetőséget is elnyomták magukban,s ez a hozzáállás egy döntés, hogy nem is kérnek belőle. Isten csak annak ad, aki kér. „Közeledjetek az Istenhez és ő közeledni fog hozzátok” Jakab 4,8

Filozófiájának alapja, hogy érnek minket külső és belső érzékletek és benyomások. A lélek szerepe pedig, hogy az ezekből összegyűlő tapasztalatokat, érzékeket egybeszerkessze. Az érzelmek apró benyomásokból épülnek fel. A Biblia alapján elmondhatjuk, hogy az érzelem a lélek része. (1Sám 18,1 „Jónatán lelke összeforrt Dávid lelkével. Úgy megszerette őt Jónatán, mint önmagát.” Zsolt 23,3 „lelkemet megvidámítja”). Tény, hogy a szellemünkben megtapasztaltakat, le kell fordítani emberire, ezt pedig a lelkünk megteszi: érzékeljük Istent, tudatosodik bennünk, megszeretjük Őt, amennyire értelmünk, szívünk képes befogadni. S itt jön be, hogy bár az érzelmek alapvetően a lélekben alakulnak ki, de a nagyon erősek a szívből jönnek. Azaz a szív az a szerv (nem a fizikai), ami minden tapasztalat, benyomás és érzékelés alapján, teljesen beleadja az ember bensőjét. Mk 12, 30 „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel, teljes elméddel és minden erőddel!” A szív tehát a szeretet szerve, ami mindent egybeszerkeszt.

Szeretetet

A legerősebb érzelem a szeretet. Isten szeretet (1Ján 1,8). A szeretet által tapasztaljuk meg az Urat igazán. Szeretni nem azt jelenti, hogy kimondjuk a szeretleket, hanem a cselekedetek által érezzük, ill. mély szeretnél már elég a másik szemébe nézni. Isten szeretete, hogy a Fiát adta értünk. Tapasztaljuk, mert mehetünk elé, s megigazultunk. Szeretete ajándéka Jézus és az örök élet. Teljes odaszánás: akarattal, ésszel, érzelemmel, gondolattal, s tiszta lelkiismeret.

Egy hétköznapi példájával a szeretetnek, fejezném be az esszémet. A legfinomabb sütemény az, amelyet a szeretettel fűszereztek meg. Ha szívből készül, akkor fog a legjobban ízleni a megajándékozottnak.

Bibliográfia

Isten ökonómiája: Witness Lee. Living Stream Ministry, 1994

Az élet ismerete: Witness Lee. Living Stream Ministry, 1994

Bevezetés a keresztény teológiába: Alister E. McGrath. Bp.: Osiris, 1995

A filozófia története II.: Málnási Bartók György. Hága, Hollandia: Mikes International

The Cambridge Companion to Hume: David F. Norton. Cambridge University Press, 2003

Experiencing God: Henry T. Blackaby and Claude V. King. Nashille, Tennessee: Broadman and Holman Publishers, 1993

http://en.wikipedia.org/wiki/David_Hume

http://en.wikipedia.org/wiki/John_Locke

Értékelés: Köszönöm a dolgozatodat, melyet publikálásra továbbítok Csabának. A javítások emelnek a színvonalán: gratulálok hozzá! Érdemjegyed: 5

1Witness Lee felosztása. Isten ökonómiája 56. o.

2 Saját fordítás Locke-tól: http://en.wikipedia.org/wiki/An_Essay_Concerning_Human_Understanding Book II.

3 A filozófia története II.: Málnási Bartók György. 114. o.

4 Hume, D (1748), ’Of miracles‘, in Enquiry concerning human understanding, LA Selby-Bigge (ed.), Oxford University Press, (1902), Section X, pp.116-122.

 /felrakom a pszichológia házi dolgozataim/

2009. október 12. 

A meghallgatás már önmagában gyógyír. Ha valakit sosem hallgatnak meg, s valaki egyszer tényleg meghallgatja, jó napot szerez neki. De ez elengedhetetlen kezdet minden beszélgetéshez és kapcsolathoz. Ahhoz, hogy megismerjük a másik felet meg kell hallgatnunk. Ahhoz, hogy tudjunk róla apróságokat is, hallgatnunk kell őt, s várni, hogy ő elmondja ezeket. És miközben hallgatjuk, oda kell figyelni, jelen kell lennünk lélekben is. Ezáltal közelebb kerülünk hozzá.

A meghallgatás alatt több fogalom érthető. Egyrészt az, hogy a jelenléttel hallgatunk, hallgatjuk, amit monda a másik. Visszajelzünk közben. Hozzászólunk. Ez az általános meghallgatása valakinek. Valaki kiönti a szívét. Másrészt szavak nélkül hallgatunk.

Itt nem a beszéd közbeni rövid csönd értendő, mikor senki nem tud mit mondani épp, vagy vár a másikra, hogy összeszedje a gondolatatit. Ezt a hallgatást a Jób 2,11-13 fejezi ki jól. „Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről: a témáni Elifáz, a súahi Bildád és a naamái Cófár. Megállapodtak egymással, hogy elmennek, és részvéttel vigasztalják őt. Amint azonban messziről megpillantották, alig ismertek rá. Hangosan sírni kezdtek, megszaggatták köntösüket, és port szórtak fejükre. És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma.”

Ez a szavak nélküli hallgatás, ami azt fejezi ki, hogy melletted vagyok, átérzem a problémádat. Csak szeretnénk érzékeltetni az illetővel, hogy nem hagyjuk magára ebben a nehéz helyzetben. Kifejezzük ezzel az együttérzésünket, az empátiánkat. Az igazi empátia a jézusi agapéval fonódik össze. Ha Jézus szeretetével szeretünk, akkor fogjuk tudni ténylegesen átérezni a másik helyzetét, s úgy ott ülni, hogy érezze szavak nélkül is. „Az időnk odaszánása az együtt érzés egy része, elkötelezettség, elérhetőség arra, hogy átéljük azt, amin a másik keresztülment. Az együttérzés igazi törődés, ami közösséget vállal a másikkal.1 A Fil 2,1 felsorolja a jellemzőit az együttérzésnek: „Ha tehát ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, az együttérzés és a könyörület” (Káldi Neovulgáta). Ez a szeretet alapot fog képezni a bizalomnak.

És ez a bizalom nyit utat ahhoz hogy a lelkigondozott kinyílik. Teremtődik egy légkör, egy helyzet, ami szeretetteljes és tudja a másik, hogy ha elmondja, nem fogják mélyíteni a sebet. De elsősorban ebben a légkörben képes lesz kimondani az érzéseit.

Jób így reagált a barátai jelenlétére: „Végre kinyitotta Jóba a száját, és megátkozta születése napját.” Jób 3,1. És a következő huszonöt vers mindannak az összefoglalása, amit az elmúlt hét napban a szívében forgatott Jób. És ezek nagyon kemény szavak voltak.

Minél súlyosabb dolog történt valakivel, annál több időt kellene mellette töltenünk. A szavak nélküli hallgatás nagyon hasznos, ha valaki mély levertségben van és passzív a magatartása, pl. gyász, trauma miatt. Nekem is csak az kellett, hogy a barátnőim ott üljenek mellettem és átöleljenek, mikor elmondtam nekik, hogy megerőszakoltak. Ilyenkor nem vágyik az ember nagyon szavakra és nincsenek is szavak. Ez esett a legjobban akkor. És hogy tényleg kivárták, hogy megnyugodjak és elmondjam, amit és amennyit szeretnék nekik.

S igényli is az ember, ez akkor jön ki mikor az ember nem kapja meg. Mikor meghalt a bátyám jó lett volna, ha valaki leült volna mellém egyáltalán.

Vagy ha erős ellenőrzési kényszertől szenved. Itt tényleg nagyon fontos a hallgatás, hisz ő minden pillanatban azt várja, hogy mikor kérdeznek rá úgy valamire, hogy azzal őt minősíthessék. Ő attól retteg, hogy mindenben ellenőrizni akarják. Ezért jó, ha látja, hogy nem kérdezzük rögtön, hanem megvárjuk, hogy ő mondja el, amit akar, semmit nem kényszerítünk. Ez a családokban is hasznos lenne, hisz a gyerek sokszor érezheti azt, hogy a kérdések a felügyelet és szigor miatt vannak. Sok szülő például rázúdítja a kérdéseket egy dolgozat urán a gyerekre, főleg ha látszik raja, hogy nincs jókedve.

A hallgatást is meg kell hallgatni. Különböznek a hallgatások is. Eddig arról írtam mikor azt hallgatjuk, hogy nem tud (még) beszélni a fájdalmáról. A szorongás miatti csöndet is kell hallani, vagy a titkolózás miattit.

Amikor meghallgatunk valakit akkor már több mindenre kell figyelnünk. Itt nagyon fontos, hogy tényleg jelen legyünk. Hagyni kell, hogy elmondja, amit szeretne, és beszéljen, ameddig jólesik neki. A tanácsolt irányítsa a beszélgetést abból a szempontból, hogy nem baj, ha el-eltér az eredeti témától, ha kitérőket tesz, ha nagyon távolról kezdi. Meg kell hallgatni minden kis részletet. Lehet, hogy neki ez kell ahhoz, hogy majd a végén ki tudja mondani azt, ami történt, ami fáj, ami probléma. Ne mondjuk tehát még finoman se, hogy térjen végre a lényegre. Hisz a lényeg már ő maga, az ő élete és minden, ami vele történt. Kis medre jó azért, ha van a beszélgetésnek.

Különböző akadályai lehetnek a hallgatásnak. Ezekre jó odafigyelni, mert könnyen elsikkadunk egy apró, de lényeges elem fölött, vagy elveszíthetjük a tanácsolt bizalmát.

Ilyen, ha az ember gondolata könnyen elkalandozik, ill. el kezd azon gondolkodni, hogy ez nálam hogyan is volt, és hogy mondjam majd ezt neki. Bizonyos embertípusokkal nem jön ki jól az ember, pl. nehezebben hallgatja végig egy olyan nő mondandóját, aki nagy érzelemtörésekkel beszél, hevesebb, föl emeli néha a hangját. Néhány szó, frázis, viselkedési forma ellenállást vált ki az emberből, pl. a tanácsolt folyton káromkodik. A kelkigondozó maga sem beszél szívesen bizonyos témákról és a meghallgatása is kényelmetlen számára. Ha bármelyiket észrevesszük magunkban imában kérjük Istent, hogy formáljon.

Tisztelnünk kell a másikban azt is, amit elmond. Lehet nem értünk vele egyet mindenben, de fogadjuk el, hogy ő így dönt. Meg van a szabad akarata. Ezt még Isten sem korlátozza, nekünk főleg nem kellene, akik ugyanolyan bűnösök vagyunk. El kell őt fogadnunk, ahogy van. Róma 15,7: „Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.” 1Kor 9,19-20: „Mert bár én mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mégis mindenkinek szolgájává tettem, hogy minél többeket megnyerjek. A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő - pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt -, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket.”

Ha nem értünk valamivel egyet nem megoltani kell a másikat, ha intenünk kell, akkor szeretetben megtenni ezt. De ennek az alapja az evangélium legyen mindenképpen. A másik fele hidat kell építeni, s mindent ki kell küszöbölni, ami rombolja.

Azt, hogy hallgatjuk őt a jelenlétünk kell igazolja. A lelkigondozott tudni akarja, hogy figyelünk és törődünk vele. Azáltal, hogy megalapozzuk a saját jelenlétünket, tudomásul adjuk az ő számára, hogy figyelünk és ettől ő kényelmesen kezdi el érezni magát, és képessé válik még jobban megnyílik előttünk. Ez azt jelenti, hogy a szemünk, fülünk, testünk és érzelmeink mind rá összpontosulnak. És az a jó, ha szellemileg is figyelünk a történésekre.

Ahhoz, hogy lássuk, mi mehet végre benne figyelnünk kell a non-verbális üzenetét is. Ez a testhelyzete, mozgása, arckifejezése, hangneme, fiziológiai változások és a külső megjelenése. Ez sokszor megerősíti azt, amit elmond, de ellentétben is állhat vele. Az ilyet kell meghallani. Pl. Annának pozitív lett a terhességi tesztje, s megkérdezem, hogyan érez most. Ő azt válaszolja: „Érzek? Nem érzek semmit.” De közben hintáztatja lábát, s elfordítja a fejét. És kimondja, hogy ő nem vállalja ezt a terhességet. Látszik, hogy nem örül, ideges és nem akar beszélni róla, túl akar lenni az egészen. Pár mondatban összefoglalhatjuk számára mit is érezhet valójában. „Azt érzékelem, hogy aggódsz, s nem akarod tudomásul venni az eredményt. Valamennyire igazam van?”

Ezekben a helyzetekben látni fogja, hogy figyeltünk és láttuk, mit érez. Észleltük a valódi érzelmeit. Ellentétnél nehéz kimondani a valóságot, itt mi mondjuk ki helyette egy részét és próbáljuk rávezetni, hogy így önmagával tisztában legyen.

Mikor hallgatunk értelmezzük, amit mond. Egy-egy szakaszánál a történetében megállhatunk és értelmezhetjük a hallottakat. Röviden összefoglaljuk. „Ha jól értem, Ön azt mondja.. ; Ön szerint; „Átfogalmazzuk a tartalmat, kiemeljük a kulcsszavakat, döntő eseményeket. Ezzel tisztázzuk, hogy jól értettük-e és a tanácsolt tudni fogja, hogy nyomon követjük a szavait. Egyes eseményekre reagálunk, akár egy hmm-hmm elszórásával., vagy felkiáltásokkal: „De örülök neki! De jó! Húha!”

Mikor elmondjuk, amit a másik fél mondott több előnnyel jár. Ő hallani fogja, amit mondott, ő is értelmezheti, és közben átgondolhatja. Nekünk is segítség, hogy ott maradjunk a tanácsolttal. Bátorítani fogjuk abban, hogy kibővítheti az elhangzottakat. Tisztázhatók a félreértések.

Ezek a pillanatok visznek változást az életbe. Ahogy Isten meghallgat minket minden időben, úgy kell nekünk is meghallgatnunk másokat. Mindannyiunknak szüksége van kiönteni a szívét valakinek és megtanulni ezt, és mindannyiunknak egyben meg kell tanulni hallgatni is.

Boros László egyik mondata nagyon megfogott: „az odahallgatás életünk legszentebb és leggyógyítóbb pillanatai közé tartozik.”2 A jó hallgatás gyógyulást hoz.

Mikor hajléktalanokkal beszélgetek, illetve hallgatom őket, akkor látom, hogy mennyire megkönnyebbülnek és jobb kedvük lesz attól, hogy meghallgatom a történetüket. Érzik, hogy elmondhatják, nem fogom sem kárhoztatni őket, sem lenézni ezért. Mindegyiküknek meg van a mélyen a felszín alatt lévő története, sebe, amit csak bizalommal tudható meg. Isten megáldott azzal, hogy a hallgatás megy a legjobban számomra és az emberek sorra nyílnak meg és elmondanak olyan dolgokat, amik mélyről jönnek. Nem vagyok jó válaszoló, bátorító szóban, de a lényemmel jelzem, hogy ott vagyok, és tudom, miről beszél, próbálom átérezni a helyzetét.

Hihetetlen az az erő és érték, ami az odahallgatásban van. Mert kevés van belőle a mai rohanó világban. De Istentől tanulható.

Bibliográfia:

Everett L. Wothington Jr.: Lelkigondozói ABC. Budapest: Harmat Kiadó, 2003.

Gyökössy Endre: Magunkról magunknak. Budapest: Református Zsinat Sajtóosztálya, 1989.

M. Dieterich: Pszichológiai és lelkipásztorkodási kézikönyv. Budapest: Szent István Társulat, 2000.

Laurie Velker – LIFE International: Tanácsadó képzés jegyzet, 2009.

1 Leurie Velker: Kiáltás az életért tanácsadó képzés jegyzete. 99. o.

 

2 Gyökössy Endre: Magunkról magunknak. 260. o.