"Jézus Krisztus visszatért"

/A Mesélő még az elhúzott függöny előtt kezd mondandójába./

MESÉLŐ

Életünk, a lét előszobája?

Nem tudhatod, épp elég, ha érzed.

A Hitetlen, fonnyadt múltja bábja,

Ugye tükrödben sohasem nézted?

Ki magával viaskodik egyre,

Vesztesek közé beáll a sorba,

Hazugok hamis aranyát csenve,

Legszebb álmait sújtja a porba,

És közben üres szívvel kántálja,

„Nálam minden teljesen rendben van”,

S az Élet végül zsebre úgy vágja,

Hogy szinte sohasem élt boldogan.

Késő már a bánat hátra nézve,

Az Idő vissza nem forgatható,

Kit a kapzsi világ csalhat lépre,

Nem lehet más, csak egy megalkuvó.

Mindenki saját szekerét tolja...

Mondd, merre tart ez a modern világ?

Sosem volt, és nem is lesz főpróba,

De közös színdarab vár még mi ránk.

Ha lélekszárnyak mozdulatlanok,

Csak a Szürkék lusta táncot járod,

Legszebb álmaid didergő rabok,

És végül már a csodát sem várod.

A fürgén múló apró pillanat,

Pillangóként máris reppen tova,

De mikor megleled majd önmagad,

Tiéd a földi show, szíved otthona.

A múltban, és a jelenben járva,

Elmesélek most egy történetet,

A szebb jövő kapuja nincs zárva.

Ha szívetekben kaphat majd helyet.

/Széthúzódik a függöny, s egy park válik láthatóvá./

MESÉLŐ

Hívjuk a főszereplőt Jánosnak,

Íme ott ül magába roskadva,

És habár nem látszik túl álmosnak,

De elszenderült, s,tán csak álmodta,

Hogy váratlan egy idegen férfi,

Úgy szólt hozzá, mint ki ismeri már.

IDEGEN

Szerinted, mennyit ér a szó, ”Élni”,

Ha hited csak földig lerombolt vár?

JÁNOS

Minden vágyam,hogy igazán éljek,

De ahhoz meg kell születnem újra.

IDEGEN

Ez tévedés, csak nem kéne félned,

Hogy malomkő lesz döntésed súlya.

/A férfi egy dallal folytatja mondandóját. A dal vége felé, a bridgenél, megérinti János vállát és innentől együtt énekelnek./

SZÍVDOBBANÁS

https://www.youtube.com/watch?v=acH6d0vM8lI&list=PLqgtzAozyg-kuI2z3-zK9N-_h7d51U2gh&index=

Mesélj még az álmaidról,

A Csend tüzén elégnének lassan.

A néma szív nem válaszol,

Épp, hogy él, épp hogy dobog halkan.

Furcsa tánc a földi lét,

Elfárad néha, egyre halkuló dallam.

Csodára vársz, ha lépni félsz,

Derítsd ki végre,mennyit érsz a zajban.

Bridge:

Ami „szétszakít”,ha túléled,

Egy nap majd összeforraszt,

Ez mért van így,

Most ne keresd rá a választ.

A küldetés, bármi volt,

Már elrendeltetett,

A jövő bármit hoz,

Feladni nem lehet.

Refrén:

Szívdobbanás.... Igazi ébredés,

Hidd el, hogy csak ennyi kell.

Szinte robbanás...Gyönyörű ébredés,

Álmod végre életre kelt.

Múltunk mélyén él egy sebzett madár,

Fájdalom, ha mozdulatlan.

A nyomunkban jár száz apró halál,

De legyőzheted mindet,ha hiszel magadban.

Bridge:

Ami „szétszakít”,ha túléled,

Egy nap majd összeforraszt,

Ez mért van így,

Most ne keresd rá a választ.

A küldetés, bármi volt,

Már elrendeltetett,

A jövő bármit hoz,

Feladni nem lehet.

Refrén:

Szívdobbanás.... Igazi ébredés,

Hidd el, hogy csak ennyi kell.

Szinte robbanás...Gyönyörű ébredés,

Álmod végre életre kelt.

Egy dobbanás... Igazi ébredés,

Hidd el, hogy csak ennyi kell.

Szinte robbanás...Gyönyörű ébredés,

Álmod végre életre kelt.

JÁNOS

Úgy kezdted, „Mesélj még álmaidról.”

De, hiszen te nem is ismersz engem.

IDEGEN

Vajon majd a szíved mit válaszol,

Hogyha erről kérdezed szép csendben?

JÁNOS

Itt és most csakis téged kérdezlek,

Hát kérlek felelj őszintén nekem.

IDEGEN

Épp úgy, ahogy te, amíg lélegzek,

A szívem mélyén egyre él hitem.

Mindössze csak ennyi most a lényeg,

S a megalkuvás téves útra űz.

„Kihunyó parázsként mennyit érek,

Pedig lángolhatna oly rég a tűz.”

 

Erre várd a választ önmagadtól,

És aztán tedd tovább a dolgodat.

De míg a konok Csend körbetáncol,

Nem lehetsz más, csakis az Áldozat.

MESÉLŐ

Habár a választ János rég tudta,

Ám az idegen faképnél hagyta.

Hogyha életünk egy földi próba,

Sorsdöntő lehet majd minden napja.

Lehunyta szemét pár pillanatra,

Aztán mobilján hívott egy számot.

Miközben azt ő maga sem tudta,

Hogy tán csak átélt egy éber-álmot,

Vagy lehet ott járt a férfi tényleg,

Mert köztünk él más és más alakban?

Míg a történet végére érek,

Válaszra lelhetsz majd önmagadban.

János egy tragikus baleset következtében elveszíti szüleit, és „nyakába szakad” apja üzleti csalásokra épülő óriásvállalata. A történtek törést okoznak lelkében, melynek hatására „Jézushoz menekül”. Úgy dönt, hatalmas vagyonát szétossza a szegények között, és nyilvánosságra hozza az üzletember nevét,aki apjával közösen részt vett a nagy összegű csalásokban, és ezentúl Jézus tanait követve él. Sőt a világ tudomására hozza, hogy Jézus újjá született lelkében, és szólt is hozzá!

János felesége csak egyetlen megoldást lát arra, hogy továbbra is folytathassa fényűző életmódját, ha férjét elmegyógyintézetbe záratja.

Azonban Mr. X, János édesapjának üzlettársa, ennél drasztikusabb, sőt végleges megoldást akar.

Mivel János kitart állítása mellett, elmegyógyintézetbe kerül, s közvetlen utána egy olyan férfi is, aki Lucifernek képzeli magát. De mi van, ha „Mr. Lucifer” csak színészkedik, s egy megbízatást hajt végre éppen?

Persze kérdés, mit tehet János ellen attól függetlenül, hogy elmebeteg, vagy igaz,amit állít Jézus kapcsán, ha létezik világunkban egy bizonyos fensőbb erő, amit „csak” érzünk, de bizonyítani nem lehet. Vagy talán mégis?

/A dal után már hallhatóvá válik beszélgetésük/

 

ANNA

A Magány előtt földig hajoltam,

S a Reményt sárba fürdette szívem.

A világban egymagam maradtam,

De akkor te jöttél szembe velem.

ANDRÁS

Ó, én már azon-nyomban tudtam jól,

Te éppen vagy az, akit kerestem,

Pedig életem éppen arról szólt,

Gyűlnek a felhők egyre felettem.

ANNA

Furcsa dolgokat művel az Élet,

Nincstelenül is boldogok vagyunk.

Hogyha élethajónk nem kap léket,

Tán csak szürkén telne összes napunk.

Nem is oly rég még lakásban éltem,

De mindössze csak talpig magányban.

Most, amikor otthonom már nincsen,

Végre szívemet szélesre tártam.

ANDRÁS

Tehát annyi a Szerelem titka,

Hogy aludjunk parkban minden este?

ANNA

Ó, hátha mindössze ennyi volna,

Sok nő boldogan nincstelen lenne.

Nem változik meg az ősi recept,

Egy érzés végre már lángra lobban.

Mert ha az ember igazán szeret,

Szinte mindegy, hogy éppen hol van.

Meglehet, ez Isten ajándéka,

Hiszen megannyi rossz ért minket,

És ha véget érne akár már ma,

Átélhettük a „Gyönyörű szépet”.

 

ANDRÁS

Akkor most valamit elárulok,

Mert úgy érzem eljött az ideje.

Sajnos én halálos beteg vagyok,

És reménynek itt már nincsen helye.

Bár bonyolult műtét segítene,

Ámde egy kisebb vagyonba kerül.

ANNA

Segíthet mindig az ember hite,

Ez tán a számodra fel sem merül?

ANDRÁS

Ó, dehogynem, szinte egyfolytában,

Főleg mióta van kiért élnem.

Hiszek én még egyre a csodákban,

De mikor kell, elbúcsúzok szépen.

ANNA

Együtt legyőzzük a betegséged.

ANDRÁS

Attól tartok,hogy legyőzhetetlen.

ANNA

Éppen ez lenne benne a lényeg,

Csodát fogunk tenni mi majd ketten.

MESÉLŐ

A férfi válaszként átölelte,

És számukra már kétely nem maradt,

Az-az ölelés mi más lehetne,

Mint el nem múló néhány pillanat.

Örök lesz a lelkükben számukra,

Ott a parkban véget, hiába ért.

János már az elején jól tudta,

Hogy nyújt a számukra egy új esélyt,

Így hát a háttérből előlépve,

Mit szíve diktált, éppen azt tette.

Hadd legyen ő, két ember esélye...

Ez életének a legszebb terve.

JÁNOS

Nem szeretné zavarni önöket,

De meghallottam pár mondatot.

Na jó, füleltem is egy keveset,

Ám elhozhatom a szebb holnapot.

Sajnos csodát tenni én sem nem tudok,

De mégis módom van segíteni.

A műtéthez elég pénzt adhatok,

És lehet az ára, akármennyi.

ANDRÁS

Miért fizetné ki a műtétem,

Hisz eddig nem is találkoztunk még.

JÁNOS

Mivel Jézus súgta, hogy megtegyem,

S ő, magát már ismeri réges-rég.

/A Mesélő monológja végén széthúzódik a függöny, de egy fénysávot kivéve teljesen sötétségbe borul. A fény épp átöleli a színpad közepén ülő Jánost. Egy üveg sör van a kezében, melyből iszik pár kortyot, aztán kezdetét veszi egy dal az előadásában.

A színpadkép azt jelképezi, hogy mindez a lelkében történik./

A VILÁG KÖZEPÉN

/A dal elérése: 

https://www.youtube.com/watch?v=MKN5-pHX2u4&list=PLqgtzAozyg-liitA2X05mKZIJPal1tCIA&index=3/

Tudom oly sok kérdés,

Feleletre vár,

Ám nem keresek választ,

Csak szeretnék élni már.

Úgy igazából élni,

Nem csak lődörögni,

Az emberlét ösvényén,

Együtt végigmenni.

Refrén:

Leülnék most a földre,

A világ közepén,

S meghívnálak egy sörre,

Csak Te lennél, meg én.

Ha néha elveszítlek,

Mindig megtalállak,

Ugye lehet még esélye,

Egy sokkal jobb világnak?

Van még annyi dolgod,

Néha téves úton járunk,

Jövőnk legszebb álmod,

Ha hitünk lesz a várunk.

Van még annyi terved,

Itt vagy, mégse kérdem,

Épp elég, hogy érzem,

Miről szóljon létem.

Refrén:

Élsz, mint égi vándor,

S hírnököd a fény,

De Rád lelhetek mégis,

Lelkem közepén.

Ha néha elveszítlek,

Mindig megtalállak,

Ugye lehet még esélye,

Egy emberibb világnak?

MESÉLŐ

Mivel Katalin nem mondott nemet,

Én pedig nem hallgatom ki őket,

Így tudni egyelőre nem lehet,

Hogy kiontva lesz-e majdan élet.

/A függöny összehúzódik, s elé lépve folytatta mondandóját a Mesélő./

Ki most épp ezt olvasod,

Nem is sejted holnapod?

Rémes lesz a titok nyitja,

Hogyha elég csak egy szikra,

S amikor majd lángra lobban,

„Lélekgerinc” nagyot roppan,

S jót nevet a gerinctelen.

Velem leszel, vagy ellenem?

A Láng, hogyha éhes szörnyen,

Felfal várost majd e-képpen,

Neve is van, bár ne lenne,

„Ő” a Káosz, s kész a terve.

Testet ölt, mert képes erre,

Pillantása, mint két penge,

Felhasítja ősi álmunk,

Hogyha egyre csodát várunk.

Aki tétlen, mind áruló,

Így lesz ő az uralkodó.

Nekem hitem a fegyverem,

Velem leszel, vagy ellenem?

Trónra ülve hízik mája,

Félelem a koronája,

Hadak ura áll mellette,

Torz pörölyként súlyt le ökle,

Vérvörös lesz minden lépte,

Hogyha nem hullsz majd le térdre.

Ugye tudod már a nevét?

Jelenünkben jövőnk a tét.

Úgy hívják, hogy Anarchia,

Nem véd tőle apró szoba,

Ellened nem emel vádat,

Csak rád töri az ajtódat.

Észbe kapni késő lesz már,

S a téren a Vén kaszás áll...

Amit látok, alig hiszem,

Kifeszítve feszületen...

Ennyi lesz a Béke léte,

Hiába hullt Jézus vére?

Hogyha ez csak egy rémálom,

Az ébredést régen várom.

Ám hogyha a jövőt láttam,

Ezer várost talpig lángban,

Kérdést újra fel kel tennem,

Velem leszel, vagy ellenem?