Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Jézus Krisztus 2024 - 02. Az igazi érték
Denn 2024. január 2. 15:25 olvasva: 244
Most ugrunk az időben pár percet,
Míg neje meg nem érkezett.
/Dühödt ábrázatú, negyvenes, dekoratívan öltözött nő viharzik be a színpadra./
Nem gondolt túl sok jót és szépet,
Ránézve, tudni máris lehetett.
ÁGNES
Mégis mi a frász fontos ennyire?
Időpontra vár a fodrászom.
JÁNOS
Tudom, hogy ez léted lényege,
S ha elkésnél, maga a rémálom,
Ám az igazi most jön el,
Mert ezennel vége a dőzsölésnek.
Egy érzés végre átölel,
Mától fogva a helyes útra lépek.
Elhunyt apám hatalmas vagyonát,
Szétosztom a szegények között.
ÁGNES
Két szemem normális embert lát,
Ki valójában már régóta lökött?
JÁNOS
Éppenséggel bolond eddig voltam,
A fényűző Élet vigyorgó bábja,
Apám pénzét két kézzel szórtam,
A Bűn ösvényén kábultan járva.
ÁGNES
Na álljon csak meg a nászmenet!
Ha jól értem ráleltél a fényre?
Itt a hunyó csakis Jézus lehet,
Ébresztő, az Istenszerelmére!
A Szeretet maszlagával beetettek,
S bár gyomorrontásod nem lesz tőle,
Súlyosabb az ára ily szeretetnek,
Koldussá válunk tán már jövőre.
JÁNOS
Tudom,hogy bolondnak nézel,
Igen,itt járt Jézus, és beszélt velem,
S megküzdve aztán a józan ésszel,
Azóta már vezérel engem hitem.
Persze nem zárom ki, képzelődtem,
De tudod mit? Nem érdekel!
Eddig mindössze, épp, hogy éltem,
Most végre az Élet átölel.
Van egy rossz hírem számodra,
Nemsoká mi ketten szegények leszünk.
Apámnak hatalmas vagyona,
Dúsgazdag jövőbe nem ingyen jegyünk,
Mert holnap nyilvánosság elé tárom,
A pénz nagy részét csalással szerezte.
ÁGNES
A Tisztesség már csak egy letünt álom.
Az ember ilyen világba mi mást tehetne?
JÁNOS
Most rátapintottál a lényegre,
Ám én nem leszek megalkuvó.
Nem vágyok másra, csak szélcsendre,
Mert ez már nem földi, pokoli show.
/János mondandója folytatásául egy dalba kezd./
KÉRDÉSEK
https://www.youtube.com/watch?v=qVdIKp1zpJE&index=11&list=PLqgtzAozyg-liitA2X05mKZIJPal1tCIA
Kérdések rágják egyre csak lelkem,
Melyekre választ nem kapok.
Tán halál várja az összes tervem,
S balga mód ébren álmodok.
Ó a sokasodó kérdések,
Sötét árnnyá olvadtak össze lassan.
Hazugság, hogy nem félek,
Ha kántál az Árny,és sohasem halkan.
Mért lesz gonosszá az ember?
Mért veszít a Szeretet harcot?
Mért simul kézbe a fegyver?
Mért visel a Szabadság láncot?!
Mért? Mért? Mért?
Ostoroz a kérdéseknek zápora
Menekülnék, a fényt keresve,
De tudom lelkemből nincs hova.
Az árnnyal szembe kell néznem,
Választ csak tőle kaphatok.
A gyávaság maga a szégyen,
Békéről ma még csak álmodhatok.
Mért lesz gonosszá az ember?
Mért veszít a Szeretet harcot?
Mért simul kézbe a fegyver?
Mért visel a Szabadság láncot?!
A kérdések lassanként felfalják a lelkem,
Kérdések melyekre választ kell lelnem!
Kérdések nélkül gyáva mód sírnánk!
Kérdések melyek a jövőnket írják.
Denn2024. április 2. 17:34
Folytatódik..
Denn2024. január 12. 14:27
@Mikijozsa: A következő hátha jó lesz :)
Mikijozsa2024. január 11. 17:53
@Denn: értem, köszi
Denn2024. január 11. 16:25
@Mikijozsa: Belehet, de nem lesz látható
Denn2024. január 9. 16:10
@S.MikoAgnes: Hát ez nehéz kérdés.. Talán sokakat már a környezet is befolyásol..
Mikijozsa2024. január 7. 16:48
Mért lesz gonosszá az ember?
Mért veszít a Szeretet harcot?
szerintem be lehet másolni
S.MikoAgnes2024. január 7. 16:02
Nagy kérdés ez kedves Dénes: - Miért is válik sok ember gonosszá? És sokan miért nem?
Denn2024. január 7. 15:48
Furcsa, a dalszöveg végét nem lehet bemásolni. Vajon miért nem??