astefi blogja
Szösszenetek.
Önarckép Én nem vádolok, én véleményezek. Az én szavaim őszinték voltak, Idősebb vagy tudom jól, Legyek én a tűz mélyen izzó szemedben, Új unokád lesz,
Nem bántani akarok, csak őszinte leszek.
Én nem művész vagyok, csak sokmindent érzek,
nem vagyok író, költő,
de még lehetek.
*
Bíztam benne
az övéi midn hazugok.
Mikor elhagyott én is elhagytam magam,
úgyéreztem megbolondulok.
De felálltam és tovább mentem,
nem mondom, hogy könnyű volt,
de engem most vár a jelen,
nem tarthat vissza a múlt.
*
Testvéremnek
tapasztaltabb nálam,
kérlek vezess utamon,
fogy feladatom ellássam,
taníts meg rá, hogy hogyan kell,
te már végig csináltad,
mutasd, hogyan kerülhetném ki a hibákat.
*
Legyek én...
legyek én a vágy lángoló szívedben,
legyek az, kiért majd könnyed hull,
legyek az, kiben mindig megbízol.
*
Papa
sorban a negyedik,
gyere, nézd meg őt,
és nézz meg engem is,
nézd meg milyen lettem,
hogyan nőttem fel,
gyere, ahogy régen,
most is úgy ölelj,
mondjad nekem újra:
"szőke cigányom"
remélem, mint te nekem,
én is úgy hiányzom.
gondolatok...
régi fénykép a boldogság az élet fotoalbumában,
megsárgult lapok fogadnak, kettétépett képek nyomában. szétszaggatott emléklek, akár apró puzzle darabok,a könyvecskét lapozgatva szinte sírni akarok.szememben a könnyek, mint nyáréjjeli zápor,a kérdések csak gyűlnek: hova lett a mámor?Futni...
Futni akarok. Futni, még bírja a tüdőm, futni, még összes gondolatomat a szélbe nem eresztem, futni, még nem tisztul ki teljesen a fejem. Futni, csak úgy, céltalanul, míg le nem száll az éj, futni addig, míg nem fenyeget semmyilen veszély. de futni kell, mert futni jó, futni olyan megnyugtató. s mikor már elmém megtisztult, elindulnék vissza, hosszú lenne az út, de megtenném én futva. kiszellőzne az agyam, s törölnék minden gondolatot, s ha újra visszatérne a rossz, tudnám, hogy futhatok.
Több vagy, mint emlék
több vagy, mint emlék,
most is veled lennék,belenéznék szép szemedbea könnynek többé nem lenne értelme.egyedül vagy, tudom,el kéne indulnom az úton,mely szívedhez elvezet,de visszatartanak a kötelek.
ami volt elmúlt, egy apró fellángolás,szívem ettől feldúlt,zaklat egy látomás.
benne velem vagy boldog,benne nincs, aki zokog,benne csak örömkönnyek hullnak,búcsút intve a zord múltnak.
de régen volt, hogy kellettél,már túl messzire mentél,ahogy nő a távolság,úgy fakul a látomás.
volt más, de mit ér?nekem melette is te kellettél,hasztalanul időt pazaroltam rád,könnyes szemmel vártam a csodát.
s lehullott a köd, megjelent egy felhő,mi a rózsaszín fátyolon merőben túlnő.s mikor a felhő elment, én is tisztán láttam,szívedre azóta többet sose vártam.
de több vagy még, mint emlék,álmodtam is veled,kívántam, bár szívedbe félnék,hittem, de már nem merek.
Megingott a hitem, vele a remény,a vágyódás, az élet bizony nagyon kemény.Veled alszom el, elmémben ott vagy még,ha már nem is kellesz, tudd, több vagy, mint emlék.
rövid
Bármit érzek, bármi fáj, túl kell lépnem, mert a boldogságban nincs határ