A Szeretet áradása

Az előző rész vége:

Az apró lény pár pillanatig pásztázta tekintetével a rókát, s csak aztán szólalt meg.

- Kedvesnek, és jó lelkűnek tünsz, ezért azt javaslom, ne menj át soha az emberek világába. Csalódnál bennük.

- Ó nyugi, már nálunk is van Internet, és azon keresztül lecsekkoltam őket. - legyintett lazán Róki, de aztán komoly arccal folytatta. -

Sokan az emberek közül álarcot hordanak állandóan, és ahogy telnek az évek, van aki már saját magát sem ismeri fel, és így elkallódik az álarcok között. Ja, meg a Pénz nevű papírdarabokat imádják.

- Jól rátapintottál a lényegre. De nem értem mért vágysz közéjük, ha tudod milyenek?

- Azért, hogy jobbá tegyem a világukat. - vágta rá a ravaszdi, mire a tündér bágyadtan elmosolyodott.

- Nekem épp ez a feladatom, és különleges erő birtokában vagyok, mégsem sikerült.

- Levarázsolod róluk az álarcot, de aztán feltesznek egy újabbat?

- Nem,én Fénytündér vagyok, és nincsenek különleges varázslataim. Egyszerűen ahol sok szeretet van az emberi világban, ott telítődök ezzel az érzéssel, és teljes fényemben pompázok. Aztán átszállok oda, ahol szűkében van a szeretet, és kiadom magamból, amit összegyűjtöttem.

- Akkor te úgy funkcionálsz, mint egy varázskályha, és a szeretet a fűtőanyagod?

- Mondhatjuk így is, de akkor kifogyott ez a kályha sajnos. Egyre nehezebben, hosszabb idő alatt tudtam feltöltődni, mert a szeretetet egyre hátrébb szorítja a Kapzsiság és az Önzőség rideg párosa. Utoljára már hiába volt minden, csak rideg emberek vettek körbe, és kihunyt a fényem. Akkor azt kívántam, „bárcsak eltünnék ebből a világból, és eszméletemet vesztettem.

- Aztán magadhoz tértél egy beszélő róka társaságában. - folytatta az apró lény történetét Róki. - Ezt én is furcsállottam volna a helyedben, ha nem találkoztam volna még magammal. Na de semmi vész, létezik megoldás.

- Sok szeretet van ebben a világban, és feltudok töltődni gyorsan? - pillantott fel rá reményteljesen a csöppség.

- Hát ebben nem vagyok biztos, mert nem tudom mennyi a kapacitásod. Ellenben felveszlek a tenyerembe, és gondold azt, vissza szeretnél menni. Én meg gyorsan összezárom a tenyerem, persze nem erősen, és viszel magaddal.

- Nem hiszem, hogy működne, de ha mégis, és olyan helyre érkeznénk, ahol a kevés a szeretet, pár nap múlva meghalnék.

- Bocsi, nem tudtam, hogy a Szeretet tart életben.

- Pedig pontosan így van. Nélküle nincs semminek értelme számomra. Ha elveszítem, üressé válik a lelkem, és szertefoszlok, mintha nem is léteztem volna.

- Ezt nem hagyom! - acélozta meg tekintetét Róki. - Még nem tudom hogyan, de ha kell kényszerítem az embereket, hogy szeressék egymást.

- Ez butaság. A Szeretet belülről fakad, akár egy csodapatak, ami keresztül-kasul bejárja a lelkedet. De sajnos kiszáradó félben van sok emberben ez a patak.

- Meg van! - csettintett Róki. - Olyan aranyosan fogok viselkedni odaát, hogy megszeretnek az emberek, és feltöltődnek a patakjaik.

Aztán merítesz belőlük, és Te is feltöltődsz végre.

- Furcsa. - pillantott maga elé a tündér. - Úgy érzem ez működhetne, de hetekbe telne, és nekem csak napjaim vannak hátra.

- Na és mi van,ha kihagyod az embereket a tervemből? - vette óvatosan kezébe Róki a cseppnyi lényt – Feküdj végig kényelmesen a tenyeremen, és hunyd le a szemed. - kérte aztán kedvesen.

- Jó, de minek?

- Mindjárt megtudod, vagyis inkább megérzed.

A tündér megtette, aztán Róki is lehunyta szemét, még pedig jó erősen összezárta, mert láthatóan nagyon összpontosított valamire.

- Na érzed már? - kérdezte néhány másodperc múlva.

- Mégis mit?

- A szeretetem áradását.

/A folytatásból kiderül, hogy vajon érzi e a tündér, és,ha igen, elég lesz e ahhoz, hogy életben tartsa a cseppnyi lényt szeretetével./