ark5 blogja

lombozik az őszi fa,
lendülése meg-megáll;
elhalkul a bősz ima
nyugalmat talál.

halódó fényt rejt
a pamlagon két test,
s valódivá fejt
kőből egy hitvest.

Te rózsáltad azzá
Kedves,önmagad.
számomra tavasszá
tett a pillanat.

ahogy ecset vászonnak simul
imígyen érintelek
s kezem rögvest virul,
lelkem festi meg.

mintha vásznam volnál,
fő művem,Te:
karomba omolnál
lágyan ma este.

szerelmünk hát igaz volt
minden színe,dobbanása
hamvas hévvel viháncolt
szívünk szép megszólalása.

és emlékszel,szerettél?
bús keblembe mehettél
ott szép szavakat neveltél
egyetlen abban Te lettél.


felkutattam annyi helyet
hol részünk hagytuk s most is ég
szemem szomjan odameredt
tudtam most is bennem él.

egyebem sincs mára:
csak az üres pad
s figyel lényem jajszavára;
hátamhoz tapad.

ha anya leszel is
állj meg kérlek attól:
szerelem volt ez is
szebb egy gondolattól.

Már nincs bennem vágy,
csókkal tömött sziromágy
a boldog kevésre;
arcomra,karomba,
szívembe véste

az örök múlás,mélyen
vérző sebeit,keményen.
De ha felsebzi arcomat az ég,
-bárhol légy is-
emlékedben nem csalódhatnék.

Cinkém,hogy boldog légy
szavam mögé odatégy
egy szép mosolyt a könnyekért,
szomorú könyvemet a könyvedért.

A mezőn árva faként,
hontalan egy szavaként,
lüktetek egymagam;
csak Te légy mindig
helyettem gondtalan.

Tenger kincset rejt majd
anyai szíved,s felhajt
idővel pár kopott lapot,
s révedsz:kedvesem
vajon merre ballagott.

Ebből a kötetből
gondolni fogsz rám,
hogy boldog lennék ettől
ha holtomban megtudnám.

20

Kell,hogy legyen
két part között egy tó,
Kell,hogy legyen
ott egy virágitató.
Minden útnak iránya
van s véget ér egyszer,
minden szavadban ciráda
van, amíg nem öregszel.
...Két szó között
az a lelkes szünet,
hogy ami eltörött,
bicsaklott,is kövesse szüret.
Kell,hogy legyen
amíg élek,
mit elvetettél bennem,
hogy nem aratod le,félek.
Mert kell,hogy féltsem,
hogy bántson,
csak örökké értsem,
csak soha ne ártson.

19

Kell,hogy legyen
fény a padláson,
tenyérnyi kis helyen,
hogy az is hagy lásson.
Ahogyan én magamon érzem
bőröd legjavát,
s ütemes dobbanásba vérzem
szíved kegyszavát,
ugyanúgy,mihelyst felhőt
ér az ősz s a halál
sárgát fest a szemünk előtt,
és sosem lazsál.
Kell,hogy jöjjön éjre
csillag s csillagra szerelmes,
hogy valaki felnézzen végre
ha a lelke kegyelmes.
Kell,hogy legyen
csókok mellett,
odaadó csókszeretet.

18

Csak a múlt,
mint zsibbadt tükörlevél,
kopottas képet nyújt
remegő kézzel eléd;
Szólongat újra s mindig,
ahogy a víz hullámzik habbal.
vesd le,mint ruhát:mellényig,ingig,
s figyelj a jelenre tovább,még egy nappal.
Kell,hogy legyen
könyörgő hangunkban remény,
mint kikötő a tengeren,
ha a vihar zord és kemény.
Kell hogy legyen
vihar,ami bűneinket úsztatja,
minden cseppel lelkünk tisztább
frissültét a szél maga tisztítja,
most jó levegőt venni inkább.
Kell,hogy legyen...

17

Szebb vagy minden tavasznál,
téli bércnél,kamasznál.
Szebb vagy a szívemnél,
beszéd előtti csendnél,
szebb vagy mindennél;
úgy fájna,ha
nem itt lennél.
Hol van tehozzád
az a sok
s a  többi sokszáz
szépnek vallott?
Nem rajzolhatna szebb lányt
tenálad az angyalfantázia,
fényszemednél jobb talányt
nem rejtene Abbázia
babérerdeje sem,
hozzád visz az utam,egyenesen.

16

Kell látnom azt a
kéklő lagúnát,
mely szívvel falazta
körém ezt a gúnyát.
S amit megirigyelhet Málta,
mert szemed színét,amíg van
bájosabbnak találta,
minden halandó,és naívan
hitte lemerülhet alá.
De én hajókázom ott,
tükröződöm vissza talán,
fürdőzöm és pancsolok.
Kell éreznem, hogy ringat
íriszed, mint a víz.
Majd szerényen tapintgat,
akár ujjaid, majd' mind a tíz.

15

Kell,hogy legyen
hüvösebb is a nyár,
kell félszavakból értenem
ha cseppet elfordulnál.
Kell,hogy azt mondd hiányzom;
vágynod minden napunkat,
hogy megtudhassad: imádom
még szerelmem,ha meguntad
is,ott érezlek kezemben,
ahogy szavakat sír
és önfeledten
együtt táncolva
csikland a papír,
kedvesem homlokráncolva
esti dalra bír.

14

Szép szerelmünk egy kottára jár,
mint az árnykert s az ér;
mit harmónia komponál,
egy legjobb tavaszér'.
Ahogy pillantást ölelés;
esőt esőillat követ.
Kérdésedre csókfelelés
sebesen is jöhet.
Az túlontúl költőietlen,
hogy engem majd nem szeretsz;
elföldelt könny és kietlen
nemlét,hogy elfeledsz.
Korcs emberemlék;
puszta kerge nesz.

13

Keserédes,de tőled
csak a halál vehet el.
Ha nem jön mosoly
már felőled,
embered akkor sem menetel.
Mit nekem másik hang;
különb illat,csáberő,
fejemre szóljon nagyharang,
vagy legyek elnyűtt kádelő;
ha kis kertünket nem táplálja eső,
már lagúnád mást hajóztat;
szebb virágomban hogyan lenne erő,
hogy megéljen egy naphosszat?

12

Mert már az első sziával;
megtöltöttél borral,mézzel,
beoltottál világgal
engem,puha rózsakézzel.
Meghazudtad magadnak,
hogy szemem téged átjárt;
mit észérveid tagadnak,
most mégis valódivá vált.
Két nyitott könyv,mi ketten.
varázzsal állva egymás szemében,
mint szolgakés először kifenten;
boldog vagyok Szépem kezében.

11

Annyiszor Tőled részegen,
miattad százszor színesen
ért a nap.Földrészeken
és utak mellett állva;
szavam tartva szerteszéjjel,
hozzád sebszárnyammal szállva,
betérek majd esős éjjel.
Valahol könnyet szülnek;
elhallgatnak dobzajok.
Álomárnyak feszülnek,
megnyugszanak tegnapok.

10

Én, kiapadt tó
száraz medre voltam,
saját vizem visszatartó
önmagam elraboltam;
Te esőztél felettem,
kis felhőm nagy elánnal...
hullattad önfeledten
szívcsepped ezer számmal.
Nőttön növök nagyobbra,
óriás vizem óceán lefolyása;

9

általad fordul barokkra,
tavam tiszta nyugovása.
Alig van vágyam más,
csak lepihenjek melletted
szegfű sziromlás.
Most formáljuk azt a fészket,
mibe telt alapot adunk;
mibe minden reggel benézhet
majd eljövendő napunk.

8

Azt gondolom az öledben:
álljon meg akkor,
amivel mindig siettem;
az időbe zárt hallgatag kor.
Ajkam megittasul,
mikor ernyedten hullok
szerelmünkön keresztül-kasul
s avval keblemben elnyúlok.

7

Ha elhagynál is,
tedd azt jó gondosan
még az is legyen majális
hogy nem vagy már itt pontosan;
Ne szakíts széjjel,
ne hagyd szívem hideg hegyen.
Ha sírva fordulok hűlt helyedre éjjel,

6

tűnt szerelmed igyekvő kell,hogy legyen,
Meg nem bántani,fel nem falni engem
szablyától fosztott kardhüvelyem
új pengét kéne,hogy teremjen.
Egy sorvadt szerelem pallosa
beletörik még a bársonyba is

5

S nincsen annak orvosa
ki összevarrja megtépett
bénult szálrongyait.
hagyj hát el gyengéden
legyen fájó szavad szelíd

4

mint akit a kegyetlenség erdejében
is nyájasabb szava nemesít.
Így szeretünk hát
mint erdész ifjak

3

egy magányos bükkfát.
Ha úgyis tudjuk elmúlik
miért fáradozunk a kínért

2

Mi mindebben az értelem?
Az örökre sosem ígért

1

Boldogság kell,hogy legyen.


 - Hát így néz ki ez a vers valójában, egészen más, mint az"összefoglalt" verzió. Remélem így is tetszeni fog bárkinek is.

Üdvözlettel:                                Mészáros Gábor