ariamta blogja

Kicsi Piroska szép leány volt,

karcsú és nyúlánk az alakja,

sok fiút őrületbe hajszolt

és szerelembe csengő hangja.

Pöttyös ruhája oly csábító,

két szeme csillaga ragyogott,

kedves volt, sohasem számító,

cserfes, aki mindig csacsogott.

Történt egyszer, egy gaz csábító

kivetette reá hálóját,

és ebben az volt a borzasztó,

benne látta munkaadóját.

Nagyon nyomult a gaz, ebadta

elcsábítani gyenge leányt,

jó kis kaland lesz, ezt gondolta,

nem érdekelte, hogy ez zsenánt.

Farkas úr, mert ez volt a neve,

könnyedén vette kalandjait,

s ha elragadta szíve heve,

nem hagyta veszni hő vágyait.

Rá is röppent, lám, Piroskára,

kis kalandot remélve tőle, 

de szálka akadt a torkára,

és megperzselődött a bőre.

Piroska nem volt könnyű falat,

Bele is tört hát a bicskája,

gondolta, most épp alulmaradt,

de nem rebbent szeme pillája.

Tudta, látta, Piroska anyja

is még mindig csodaszép asszony.

Gondolt egyet, hát lerohanja,

egy kalandot el ne szalasszon.

Hitte vagy nem hitte Farkas úr,

"bűbájával" sikert arathat,

vélte, az lesz igazi bravúr,

ha érett asszonyba haraphat.

Kemény támadást is indított,

hogy bevegye a büszke bástyát,

de arra viszont nem számított,

így ismeri meg hölgye bátyját.

Vadász úr, Piroska nagybátyja

előre, mindenre felkészült,

s Farkas úrnak volt, nincs kabátja,

mert vele a folyóba szédült.

Megülte biz gyomrát e kaland,

más vizekre evezett nyomban,

vigasz nem éri boldogtalant,

s búját elfojtja drága borban.

2017. augusztus 1.

Régen történt. Ma már csak mosolygok az egészen. A mai fiatalok pedig meg sem értik, hogy ilyen világban éltünk valamikor.

Rekkenő hőség volt, az 1960 évek közepén jártunk. Édesapám felépítette a házat, mellette három műszakban dolgozott, hogy valamennyivel jobb körülményeket teremthessen nekünk. Édesanyám szintén dolgozott, sokat túlórázott. Én az általános iskola felső osztályait gyűrtem. Nem voltunk gazdagok, sőt, inkább egyik napról a másikra teltek napjaink, de boldogok voltunk.

Szóval, rekkenő hőség volt aznap... akkor is. A csapvíz nem volt a legfinomabb, klóros, ihatatlan. Ezért minden alkalommal elővettük kis szifonunkat, készítettünk szódavizet, betettük a hűtőbe, aztán amikor lehűlt, uzsgyi neki. Nem is tartott sokáig. Kezdhettük elölről a műveletet.

Ha jól emlékszem, szombat délelőtt volt, a közelben lévő kis bolt még nyitva tartott. Szomorúan vettük észre, hogy elfogyott a patronunk. Nem volt más, mit tenni, irány a közért, patront venni. Édesanyám elővette a pénztárcáját, valamikor hó vége fele jártunk. Számolgatta szegénykém, mint annak idején a garasokat a szegény emberek, de sehogy sem jött össze a hat forint. Mert annyiba került egy doboz patron. Hat forintba. 

"Mennyi pénzünk van? - kérdeztem anyukámat.

"3 Forint 50 fillér" - válaszolta anyu szomorúan.

Erre apukám is gyorsan megnézte a pénztárcáját, nála is volt kereken 2 Forint.

"Na, ez még mindig nem elég, Öcsikém!" - mondta nevetve apu. Ő mindig nevetett.

"Akkor most mi legyen?" - kérdeztem anyut. "Nekem nincs pénzem, nem tudok adni."

"Nem baj" - felelte anyukám - valahogy megoldjuk.

Egy szikra pattant ki apu fejéből, és sebesen elkezdett kutatni a szekrényben lévő nadrágjai zsebében.

"Hurrá! Találtam 10 fillért! Már 5 Forint 60 fillérünk van! Keressünk tovább! - indítványozta apu.

Bőszen nekifeküdtünk a szekrényeknek, elosztottuk egymás között, ki, hol keres.

Egyszer csak édesanyám örömmel felkiáltott:

"De jó! A télikabátomban találtam még 20 fillért! Már van 5 Forint 80 fillérünk!"

Izgatottan jártuk körbe a házat, bekukkantottunk még a fürdőszobába is, hátha... 

Édesanyám varródobozában, láss csodát, felbukkant egy árva 10 filléres. Nagyon belelkesültünk, hiszen már csak 10 fillér hibádzott.

Kerestünk, kerestünk, kutattunk, egyre csak kutattunk, mindent felforgattunk... de azt az árva 10 fillért bizony meg nem találtuk.

Szomorúan vettük tudomásul, hogy a patronvásárlást el kell halasztanunk a következő fizetésig. Addig meg marad a jó klóros újpesti víz.

Persze, nem keseredtünk el, jókat nevettünk még másnap, és harmadnap, és évekkel később is. 

Mindig emlegettük ezt a fura szombat délelőttöt.

És azt a fránya 10 fillért...

még eleven az emlék, 

ahogy pipád füstje körülleng,

még eleven az emlék,

ahogy kedves hangod visszacseng,

még most is fáj az emlék,

s az elmém egyre azon töpreng...

miért?

még előttem mosolyod,

ahogy huncutul bokszolni hívsz,

még látom a mosolyod,

velem zsíros kenyér csatát vívsz,

s látom megtört mosolyod...

nem szólítasz, nem kérsz, már nem bírsz

miért?

többet már nem kérdezem,

csak csendben magamba zárkózom,

üres a tekintetem,

az emlékeimben sodródom,

nézd, arcom kezembe temetem,

pipafüst ül még árnyékodon,

tizennyolc évet voltál velem,

de ezt megköszönni tartozom.

2017. június 8.

Ezen a napon lenne édesapám 84 éves, de egy orvosi műhiba miatt már 44 éve nincs velünk.

Haiku csokor Kerecsényi Évi szülinapjára

csillag ragyogott,

mindent bearanyozott,

hogy megszülettél

földre-szállt tündér

mosolya oly sokat ér,

mert megszülettél

legyen szép napod,

boldog születésnapod,

csodás holnapod

2017. május 26.