Pár óra a műtőben

Izgalmas téma minden egyes laikusnak,

vajon, mi lehet a műtő ajtaja mögött?

Vajon megfelel-e minden a valóságnak,

amit régebben láttunk a képernyő előtt?

A gondolatot nagyon gyorsan tett követte,

s eldöntöttem, végére járok a dolognak.

Belebújok én is tehát a kék köpenybe,

s felfedem minden pillanatát a titoknak.

Egész este és éjjel is azon izgultam,

mi lesz majd velem másnap, a steril műtőben?

Hogy bírom majd a látványát, szemem becsuktam,

s horrorként képzeltem el, szinte vérfürdőben.

Nem ilyen fából faragtak, nyugtattam magam,

de a reggeli mégsem ment le a torkomon.

Bár felszegtem fejem, nehogy gyávának látsszam,

de az izgalom mégis kiült az arcomon.

A stáb már bemosakodott, várta a kezdést,

rám is azonnal steril felszerelés került.

A sarokba vonultam, és vártam a jelzést,

kezdődik a műtét... már nem voltam oly feszült.

De a bajt megelőzve, szóltam, figyeljenek,

a látványtól, lehet, hogy megijedek kicsit,

ha zöldül az arcom, a székre ültessenek

s ha úgy alakul, hozzanak egy gumibugyit.

Persze, ez csak humor volt lányos zavaromban,

s izgatottan vártam, a beteg megérkezzen.

Meg is hozták guruló betegágyon nyomban,

majd elaltatták, nehogy közben felébredjen.

A műtőben kifejezetten túl hűvös volt,

hogy a baktériumok ne élvezkedjenek.

Jött a doktor úr is, láttam, egy kicsit hajszolt,

de tettre készen, hogy a munkához kezdjenek.

Az egész stáb felkészült, a beteg "kómában",

rögtön megszabadul az epehólyagjától.

S én megnyugodtam, nem állnak majd vértócsában,

laparoszkópiás műtét lesz a javából.

Négy kis lyukat szúrtak a hasba, így dolgozott

a sebész, és én csak a monitort figyeltem,

s míg lelkem a szokatlan látványtól borzongott,

a mozgó kamerára tapadt tekintetem.

Érdekes élmény és csoda volt egyben látni,

az élet a monitoron át hogy lüktetett.

Mintha egy pillanatra sem tudna megállni,

az orvos oly magabiztos volt, nem tévedett.

Befejeződött az operáció. Nem volt

könyörtelen szabdalás, nem volt vérfröccsenés,

csak néhány határozott mozdulat, nem sokkolt

a látvány, de elkápráztatott a szakértés.

Vége lett. Nem is tudom, mennyi idő telt el,

talán úgy öt percnek tűnt az egész művelet.

Epehólyag nélkül mi lesz most a beteggel,

gond nélkül működik-e tovább a "gépezet"?

Az orvos egy rövid válasszal megnyugtatott:

"Nem, nem lesz baj", s miközben a műtőt elhagyta,

biztatón, kedvesen felém intve mosolygott,

s a "műsort", mint egy megfontolt főnök, lezárta.

Elgondoltam... az ember nem a műtéttől fél,

hanem attól, nem tudja, mi vár rá odabent.

Retteg az ismeretlentől, de mégis remél,

maradni kell, még nem várhatják őt... odafent.

E rövid idő alatt a választ megkaptam,

mi van az ajtó mögött: nem sötét alagút,

hanem az orvosi szaktudás "színházában" 

a gyógyulás, az élet felé vezető út.

2023. október 4.

Kovács Kinga "Bekukkantok..." c.. blogja alapján