A csillagfényes ösvény

Az öregasszony minden este ugyanarra a dombra sétált fel, ahol a fák susogása mintha régi dalokat dúdolt volna. A kezében egy kis könyvet tartott, amiben verssorokat írt, amiket álmában hallott. Nem tudta, honnan jönnek ezek a szavak, csak azt, hogy amikor leírja őket, valami mély béke költözik a szívébe.

Egy este, mikor a nap utolsó sugarai aranyra festették a tájat, egy fiatal lány jelent meg mellette. Nem szólt semmit, csak leült mellé, és a könyvbe nézett. A szemei megteltek könnyel.

"Ezt én írtam... régen. Egy másik életben."

Az öregasszony nem lepődött meg. Tudta. A szavak mindig visszatalálnak ahhoz, aki először álmodta őket.