ariadnesweet blogja

Hol az a lány, ki szabadnak született,

egyszer szeretett és szívének rabja lett.

Hol van a lány, aki álmodott...

...vad volt, szelíd lett…

...változott…

Hol van a lány, ki nem ismert alkuvást,

kereste, kutatta a szép látomást,

mit elképzelt egyszer hajdanán, mikor

rád várt az élet hajnalán.

Hol van a lány, aki verset írt neked,

hogy megérinthessen, ha nem lehet veled…

Amiben hitt, már tudja füst,

hajában csillan a színezüst.

Hol van a lány…

...már nincsen földön égen…

ki hitt a szerelemben,

és hitt a mesében.

Száguld az élet

a téli fákban,

moccan a rügy már,

a nyár üzent.

Csendbe bújt pillanat

álomba zárva,

virágzik minden,

mi szép, mi szent.

Halkan kopogtat

életre várva,

a telet űző

kósza szél.

Zsong és zsibong,

száz szirmot kibont,

...minden virágban…

...a szív beszél...

Tollpihe száll fel

a szikrázó fényben…

...rólad suttognak a mandulafák…

...s felizzanak a régi csodák…

...a szél csak gondtalan szalad…

...szalad…

...issza szavad…

..mert mindig felkel reggel a Nap...

...s az élet Te vagy.

https://blog.poet.hu/ariadnesweet/magyarorszag-evokacio

álom a nyárvég,
szürke az árnyék,
holt falevélen
tél didereg.

csókízű reggel
ezernyi szeggel
tűzi a létbe
kék aurád.

lobban a lélek,
csillanó fények,
olvasztanak ma
tört szíveket.

el nem hitt végzet
sorsomba éget,
vibrál a légben,
vágy-amulett.

hangulat fátyol,
közel a távol,
hajnalba borzong
a szép kikelet.

Egy névjegy,

egy szigno,

a perctől csent emlék.

extrasystolé,

ó, mondd kié?

Árnyék jár a ködben.

Te lehetsz.

Egyszer szépek voltunk, s nem feledsz.

Elhiszlek, higgyj el,

akarom, és kérem,

a sorsom te légy,

életem, és vérem.

ha mindenki elhagy, s örvény a nincs,

mikor nem kell már a tegnapi kincs.

a fényed felizzik, és a széllel lódul,

egyszer megsebzett, és soha meg nem gyógyul.