Arany blogja

arany52•  2019. február 19. 11:21

Várj türelemmel

B. Faragó Aranka
Várj türelemmel

Ne dicsérd napodat,
míg nem lett este!
Ne dicsérd estédet,
míg éjjé nem vált!

Ne dicsekedj
egy napos szerelemmel,
melyre még kétségek
kútja vár!

Ne emlegess
ifjonci erőt,
az évek még mindezt
kegyetlen ellophatják.

Ne hencegj hiú
boldogsággal,
míg boldogtalan napot
nem éltél át!

Várj türelemmel,
mit hoz a sorsod,
tarisznyádba örömet,
vagy bánatot ád.

Ha majd napod
nyugovóra készül,
mondhatod élted
szép volt, vagy fájt.

~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

arany52•  2019. február 9. 13:55

Az évek szaladnak...




Az évek szaladnak,

a hiány megmarad,

már csak a sápadt Hold

csalóka két szarva közt,

álmodhatok Terólad.


Az élet pergő táncát,

csak egymagam járom,

s az eltűnt víg perceket,

mint széthullt rizsszemet,

tenyerembe már nem zárom.


Üszök-vert kalászként,

hajlok a nyári szélben,

eső tépte, vihar szaggatta,

foltos ruhám lelkem takarja,

égő sebem el ne vakarjam.


Oly felesleges már a tavasz,

mint vászon zsákon fényes lakat.

Nem terem nyár édes almát,

belevásik fogam vad húsába,

s számban a nyál keservé vált.



Izzó könnyek mossák arcom,

megfizettem kimért sarcom,

Köpönyegét az éj rám akasztja,

s képzeletben golgotás utunk,

a végtelenbe - együtt járjuk.

arany52•  2018. november 18. 10:04

Anna néni kalapjai

Anna nénit, az apró, idős asszonyt még Annuska korában repítette az élet Berlinbe. Ott családot alapított, német férje volt, de a gyerekáldás elkerülte őket. Így is szépen , békességben, szeretetben éltek, míg az Annusból lett Anna néni meg nem özvegyült....

Az itt Budapesten maradt testvérek közül meghalt nagypapám, aki az ő legkisebb már árván felnőtt öccse volt. A testvérek nevelgették nagy-nagy szeretettel, amíg felnőtt nem lett. Így aztán erős kötődés alakult ki köztük.

Anna néni a szomorú hírre üzent nekünk, hogyha már Gyuri öccsét nem láthatja többet, legalább mi látogassuk meg, hogy családját megismerje.

Neki is vágtunk anyukámmal és unokanővérével a hosszú utnak.

Berlinben találtunk egy már a 80-as évek végén járó idős, nagyon takaros, kedves , jó humorú asszonyt, ki anekdotáival szórakoztatott minket.

Tudni kell, hogy a német hölgyek nagyon tipp-toppak voltak, és kalap nélkül utcára ki nem mentek volna.

Anna néninknek is sorakozott a szekrénye polcán jó néhány csinos, masnis, tollas kalap, melyekben a kávéházat látogatta barátnőivel.

Ezeknek a kalapoknak a történetét mesélte el nekünk.

Minden tavasszal vett a nagynéni egy új kalapot és odaállt a nagy tükör elé, igazgatta , mórikát benne és megállapította, hogy

- na még idén ezt megvetted magadnak Anna, de több kalapra már nem lesz szükséged.

Persze a év elszaladt , jött a következő tavasz, a télen elkopott kalap helyet csak kellett egy új és az idős asszony megint beszélt magával a tükör előtt:

-Anna, ez már tényleg a utolsó kalapod , amíg élsz ez már kitart neked.

Így ment ez sok - sok éven át, mert a mi kedves Anna nénink szerencsére jóval 90 év felett távozott, úgy hogy jó néhány kalapot elszaggatott még azzal a tudattal, hogy ez az utolsó lesz.

A berlini három hetes nyaralásunk nagyon szép volt, élveztük a nagy német rokonságot , a város látnivalóit és a szarkasztikus humorral megáldott nagynéni vendéglátását.

Emlékét megőríztük és az idők folyamán sokat felemlegettük.

Közben engem is elkoptatott az élet és szintén az idős hölgyek sorába kerültem.

Mostanság , ha lányomtól kapok egy -egy ruhaneműt, nézegetem én is és elgondolkodom, ez lesz az utolsó, vagy szükség lesz még másikra ? Ilyenkor a tükörből visszakacsint rám Anna néni, fején félreállva új kalapjával, kedves, csintalan félmosolyával és elűzi a szomorú , bánatos gondolatokat, hiszen az életet így kell látni, humorral , még ha az a humor néha fekete is és bízni , hogy jövőre is lesz egy "utolsó" új kalap.

arany52•  2018. november 15. 09:31

Simogató ősz



Ölembe hajtja fejét

a dús keblű ősz.

Gazdag termését

lábam elé hordja.

Hűvös szellővel

simogatja forró homlokom,

majd szerelméből

kifosztott kedvesként,

lábujjhegyen távozik,

ökörnyálból font hajóján.

Nékünk a kopár, fagyos

telet itt hagyva.

arany52•  2018. november 4. 10:09

November

November

Szélben vitorlázó falevelek,

halni készülnek víz tükrében.

Meztelen ágak holt karokként

merednek a csupasz égnek.

A nap ferde sugaraiban

az árnyak óriás kiflivé nőnek.

Rothadó avar szaga csavarja orrom.

November siratja eltűnt gyermekét,

a csintalan, szikrázó nyarat.

Fagyni készülő , magányos lelkek,

véletek indulok fázós utamra.

Hósipkás , zord telet köszöntve,

búcsúzom dalos ifjúságom,

jeges, kemény földre hullva.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom